194271. lajstromszámú szabadalom • Eljárás makrolid antibiotikumok 20-amino-származékainak előállítására

1 2 latban nyilvánvaló, hogy a savaddíciós sók vizoldé­­konysága általában nagyobb, mint a szabad bázisoké. Hasonló módon, a bázisok jobban oldhatók híg savak­ban vagy savas oldatokban, mint semleges vagy bázi­­kus oldatokban. Az oldatokban a hatóanyag valamely élettanilag el­fogadható vivőanyagban oldott formában van jelen. Ilyen vivőanyagok például az alkalmas oldószerek, konzerválószerek, mint például a benzil-alkohol, és e készítmények kívánt esetben puffer-oldatokát is tartalmazhatnak. Alkalmas oldószerek például a víz és a vizes alkoholok, glikolok, a szénsav észterei, mint például a dietil-karbonát. Az ilyen vizes oldatok álta­lában legfeljebb 50 térfogat% szerves oldószert tartal­maznak. A szuszpenzió formájú injekciós készítményekhez szükség van valamely cseppfolyós halmazállapotú szuszpendáló közegre, amely vivőanyagként tartal­mazhat valamely segédanyagot is. A szuszpendálószer lehet például vizes polivinil-pirrolidon, továbbá sem­leges olajok, mint például növényi olajok vagy nagy­mértékben tisztított ásványi olajok, vagy pedig vizes karboximetil-eellulóz. A szuszpenziós készítményekhez szükség van meg­felelő, élettanilag elfogadható segédanyagokra, ame­lyek a hatóanyagot szuszpendált formában tartják. Ilyen segédanyagok lehetnek például sűrítőszerek, mint például karboximetil-cellulóz, polivinil-pirroli­don, zselatin vagy alginsavas sók. Szuszpendálószer­­ként használhatunk számos felületaktív anyagot is. Alkalmas szuszpendálószerck például a lecitin, alkil­­fenol-polietilén-oxid adduktok, naftalin-szulfonátok, alkil-benzol-szulfonátok és a polioxietilén-szorbitán­­észterek. Egyes esetekben az injektálható szuszpenziók ké­szítéséhez felhasználhatunk sok olyan anyagot, ame­lyek a cseppfolyós szuszpendáló közeg hídrofilitását, sűrűségét és felületi feszültségét befolyásolják. Alkal­mas szuszpendálószerek például a szilícium-tartalmú habzásgátló anyagok, a szorbít és egyes cukorfélesé­­gck. A találmány szerinti eljárást az alábbiakban — a ta­lálmány oltalmi körének szűkítése nélkül — példákkal szemléltetjük. 1. példa 20-Üihidro-tilozin (relomicin) 30,0 g (32,8 mmól) tilozin bázis 300 ml 2-propa­­nol és 200 ml víz elegyével készült oldatához 5 perc alatt, részletekben hozzáadunk 315 mg (8,2 mmól) nátrium-bórhidridet. Félórával a beadagolás után a reakcióelegy pH-ját 1 normál kénsav-oldattal 7.0-ra állítjuk. A semlegesített oldatról a 2-propanolt csök­kentett nyomáson ledesztilláljuk. A maradék vizes oldathoz 500 ml telített nátrium-hidrogén-karbonát­­oldatot adunk, majd háromszor 300 ml diklór-metan­nal kirázzuk. A diklór-metános részt 200 ml telített nátrium-klorid-oldattal mossuk és nátrium-szulfáton megszárítjuk. Ezután a szárítószert kiszűrjük és a szűrletről az oldószert ledesztiiláljuk. Az üvegszerű maradékot n-hexánnal eldörzsöljük, a szilárd része­ket kiszűrjük és levegőn megszárítjuk. Hy módon 28,5 g (hozam: 95%) 20-dihidro-tilozint kapunk. 2, példa 20-Dihidro-dezmikozin 10 g (13 mmól) dezmikozin izopropanol és víz 1:1 arányú elegyével (175 ml) készült oldatához szobahő­mérsékleten, keverés közben hozzáadunk 125 mg (3,3 mmól) nátrium-bórhidridet. Félórával a beadagolás után a reakcióelegy pH-ját 1 normál kénsav-oldattal 7,0-ra állítjuk. Utána az alkoholt csökkentett nyomá­son le desztilláljuk, a maradék vizes, oldathoz telített nátrium-hidrogén-karbonát-oldatot adunk, és az ele­­gyet diklór-metánnal kirázzuk. A diklór-metános részt nátrium-szulfáton megszárítjuk, és az oldószert csök­kentett nyomáson ledesztilláljuk. Ily módon fehér színű, habos anyag formájában 9,65 g 20-dihidro-dez­­mikozint (12,5 mmól, hozam: 96%) kapunk. 3. példa 20-Dihidro-20-dezoxi-20-jód-dezmikozin (A/módszer) 2.0 g (2,6 mmól) 20-dihidro-dezmikozJnt és 1,5 g (3,9 mmól) tetra-(n-butil)-ammónium-jodidot felol­dunk 30 ml diklór-metánban, és az oldathoz hozzá­adunk 0,6 ml (4,5 mmól) gamma-koUidint. Ezután az oldatot nitrogén atmoszférában —78 DC hőmérséklet­re hűtjük, és egy fecskendőből cseppenként hozzá­adunk 0,6 ml (3,9 mmól) trifluor-metán-szulfonsav­­anhidridet. Az elegyet 5 percig —78 °C hőmérsékle­ten keverjük, majd hagyjuk szobahőmrésékletie mele­gedni. Ez körülbelül félórát vesz igénybe. Az elegyhez telített nátrium-hidrogén-karbonát-oldatot adunk, majd diklór-metánnal kirázzuk. A diklór-metános részt nátrium-szulfáton megszárítjuk, és az oldószert ledesztilláljuk. A maradékként kapott vörösszínű ola­jat szilikagélen flash-kromatográfiával (nyomás alatt végzett gyorskromatográfiával) tisztítjuk, oly módon hogy az oszlopot először 400 ml dikJór-metánnal, majd diklór-metán és metanol alábbi arányú elegyei­­vel eluáljuk: 98 : 2 (250 ml); 96 : 4 (500 ml); 95 :5 (.250 ml); 94 :6 (750 ml) és 92 : 8 (250 ml). A kívánt terméket tartalmazó frakciókat vékonyréteg-kroma­­tográfiával azonosítjuk, egyesítjük, és az oldószer le­desztilláljuk. Ily módon fehérszínű, habos anyag for­májában 595 mg (0,67 mmól, hozam: 26%) 20-dihid­­ro-20-dezoxi-20-jód-dezmikozint kapunk. 4 példa 20-Dihidro-20-dezoxi-20-jód-dezmiko7Ín (B/módszer) 5.0 g (6,5 mmól) 20-dihidro-dezmikozint és 2,54 g (9,70 mmól) trifenil-foszfmt feloldunk 10 ml dimetil­­formamidban. A reakcióelegyet nitrogén atmoszférá­ban, szobahőmérsékleten keverjük, és hozzácsepegtet­jük 2,46 g (9,70 mmól) jód 5 ml dimetil-formamiddal készült oldatát. Az elegyet 2 órán át keverjük, majd lehűtött, telített nátrium-hidrogén-karbonát-oldatba öntjük. Ezután kloroformmal kétszer kirázzuk, az egyesített kloroformos részeket a reagálatian jód eltá­volítása céljából 0,1 mólos nátriunvtioszulfát-oldattal mossuk, majd nátrium-szulfáton megszárítjuk, és az 194.271 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 11

Next

/
Thumbnails
Contents