193930. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 6-(amino-metil)-penicillánsav- 1,1-dioxiészterek előállítására
193930 tése hidrogénatom, in vitro baktériumellenes hatást mutatnak. E hatásukat úgy mutatjuk ki, hogy meghatározzuk e vegyiileteknek a különféle mikroorganizmusokkal szemben mérhető, jxg/ml egységekben kifejezett minimális gátló koncentrációját (MIC-értékét). E meghatározást az „International Collaborative Study on Antibiotic Sensitivity Testing” [Nemzetközi közös tanulmány az antibiotikumok hatékonyságának vizsgálatáról, Ericsson és Sherris, Acta Pathologica et Microbiologica Scandinav., Supp. 217, Section B, 64-68 (1971)] által ajánlott eljárással végezzük, agy-szív infúziós agar és sokszoros átoltáshoz használható eszköz alkalmazásával. A standard inokulum (oltóanyag) előállítása céljából az egy éjszakán át inkubált kémcső-tenyészeteket 100-szorosra hígítjuk (a körülbelül 0,002 ml térfogatban jelenlévő 20,000-10,000 sejtet visszük fel az agar felszínére; egy-egy csésze 20 ml agy-szív infúziós agart tartalmaz). A vizsgálandó vegyületeket 12 — minden esetben az előzőhöz képest kétszeres — hígításban alkalmazzuk, a vizsgálandó vegyületek kezdeti koncentrációja 200 pg/ml. A lemezeket 18 órán át 37°C hőmérsékleten tartjuk; az ezt követő leolvasás során az egyedülálló telepeket figyelmen kívül hagyjuk. Az adott mikroorganizmus érzékenységének (MIC-érték) a vizsgált vegyület azon koncentrációját tekintjük, amely a puszta szemmel végzett megfigyelés szerint teljes mértékben meggátolja a mikroorganizmus növekedését. Az említett in vitro baktériumellenes hatást mutató (I) és (II) általános képletü vegyületeket így az iparban baktériumellenes szerekként használhatjuk, például vizek és szennyvíz-ülepítők kezelésére, valamint festékek és fa konzerválószereiként, továbbá e vegyületek helyileg alkalmazott fertőtlenítőszerekként is felhasználhatók. Helyi alkalmazás esetében gyakran célszerű, ha a hatóanyagot valamely nem-toxikus viviőanyaghoz, például növényi vagy ásványi eredetű olajhoz vagy egy bőrpuhító krémhez keverjük. Hasonló módon, a hatóanyagot feloldhatjuk vagy finoman eloszlathatjuk (diszpergálhatjuk) valamely cseppfolyós halmazállapotú oldószerben vagy hígítószerben, például vízben, valamely alkanolban, valamely glikolban vagy ezek elegyében. Legtöbb esetben a hatóanyag koncentrációja a készítmény teljes súlyára számítva célszerűen körülbelül 0,1 súly % és körülbelül 10 súly% között van. Amint ezt a fentiekben említettük, az (I) és (II) általános képletü vegyületeknek nagyobb gyakorlati jelentőségük van azon a téren, hogy a mikroorganizmusok által termelt béta-laktamáz enzimeket nagymértékben gátló anyagokként is alkalmazhatjuk őket. E hatásuk révén az ilyen vegyületek megnövelik a béta-laktámvázas antibiotikumok (penicillinek és kefalosporinok) számos mikroorganizmussal szemben, és különösen a béta-laktamáz enzimeket termelő mikroorganizmu5 4 sokkal szemben mutatott hatékonyságát. E vegyületeknek a béta-laktámvázas antibiotikumok hatékonyságát megnövelő hatását olyan kísérletekkel mutathatjuk ki,amelyek során először meghatározzuk az adott antibio- 1ikum, valamint az (I) és (II) általános képletü vegyület, ahol R1 jelentése hidrogénatom, MIC-értékeit. Ezután a kapott MIC-értékeket összehasonlítjuk az adott antibiotikum és az (I) vagy (II) általános képletü vegyület, ahol R1 jelentése hidrogénatom, együttes alkalmazásával (kombinációjával) kapott MIC-értékekkel. Ha a kombináció baktériumellenes hatása lényegesen erősebb, mint az egyes összetevők hatása alapján várható volna, akkor úgy tekintjük, hogy az (I) vagy (II) általános képletü vegyület megnövelte az adott antibiotikum hatékonyságát. A kombinációk MIC-értékeit a Barry és Sabath által a ’Manual of Clinical Microbiology" (A klinikai mikrobiológia kézikönyve, szerkesztette: Lenette, Spaulding és Truant, 2. kiadás, 1974, American Society for Microbiology) című műben leírt módon határozzuk meg. Az (I) és (II) általános képletü vegyültek in vivo (az élő szervezetben) is megnövelik a béta-laktámvázas antibiotikumok hatékonyságát, mégpedig oly módon, hogy az észterek az élő szervezetben a teljes hatást hordozó savakká hidrolizálnak. Az (I) és (II) általános képletü vegyületek tehát megnövelik a béta-laktámvázas antibiotikumoknak a béta-laktamáz enzimeket termelő baktériumokkal szemben mutatott hatékonyságát, és ezen értékes tulajdonságuknál fogva alkalmasak arra, hogy béta-laktámvázas antibiotikumokkal együttesen alkalmazzuk őket az emlősök, és különösen az ember bakteriális fertőzéseinek kezelésére. A bakteriális fertőzés kezelése során eljárhatunk úgy, hogy az (I) vagy (II) általános képletü vegyületet és a béta-laktámvázas antibiotikumot összekeverjük, és így a kétféle hatóanyagot együtt adagoljuk. Eljárhatunk másrészt úgy is, hogy az (I) vagy (II) általános képletü vegyületet a béta-laktámvázas antibiotikummal végzett kezelés során külön hatóanyagként visszük be a szervezetbe. Egyes esetekben előnyös lehet, ha a kezelni kívánt betegnek először az (I) vagy (II) általános képletü vegyületet adjuk be, majd ezután kezdjük meg a béta-laktámvázas antibiotikummal való kezelést. Ha egy béta-laktámvázas antibiotikum hatékonyságát egy (I) vagy (II) általános képletü vegyülettel kívánjuk megnövelni, akkor az (I) vagy (II) általános képletü vegyület és a béta-laktámvázas antibiotikum keverékét előnyösen — a szokásos vivőanyagokat vagy hígítószereket tartalmazó — gyógyászati készítmény formájában adagoljuk. Egy gyógyászatilag elfogadható vivőanyagot, egy béta-laktámvázas antibiotikumot és egy (I) vagy (II) általános képletü vegyületet tartalmazó gyógyászati készítményben általában körülbelül 5 súly% és 80 súly% kö6 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
