193854. lajstromszámú szabadalom • Készülék és gyújtózsinór és a gyújtó összekötéséhez
193854 4 kellően stabil válaszfal van kialakítva. Itt ez a válaszfal szolgál a betolási véghelyzet behatárolásához és ezáltal a helyzetbiztosításhoz, ami éppen a két alkatrésznek az idomdarabban való, biztos és szoros behelyezkedése miatt jelentős előnyt nyújt. Mivel ezen helyzetmeghatározási segédeszköz révén nehézség nélkül és könnyen megállapítható, hogy vajon az egyes alkatrészek eljutottak-evéghelyzetükbe, így mindenkor biztosabb és egyúttal a kicsúszással szemben is védett beilleszkedés válik lehetővé mind a robbantózsinórnál, mind a gyújtónál. A gyújtó célrairányítottságát, illetve a gyújtótöltet átvitelét azáltal biztosíthatjuk, hogy a válaszfalat a találmány értelmében az idomdarab falvastagságánál kisebb, s így kényszertörési helyet jelentő vastagsággal alakítjuk ki. Maga az idomdarab ilyen módon a gyújtó működését elősegítő hatást fejt ki, mivel a válaszfal a gyújtáskor a robbantózsinór irányában eltolódik. Annak érdekében, hogy az alkatrészek betolásakor — főleg, ha válaszfal is van — elkerüljük a légpárnaképződést, a találmány értelmében úgy járunk el, hogy a válaszfalba kis átmérőjű, excentrikusán elhelyezett átmenő furatot készítünk. Ily módon az egyik alkatrész betolásakor a nyomáspárna áttolódik a másik kimunkálásba, illetve a két hengeres kimunkálás között nyomáskiegyenlítődés jöhet létre,, ami az alkatrészek betolását is megkönnyíti, s egyúttal biztosítja, hogy mindkét alkatrész betolása egészen a helyzetbehatároló eszközig megtörténhessen. Az alkatrészek betolását megkönnyíti, s ugyanakkor azok kicsúszását — .főképpen a véletlen kicsúszást — megakadályozza, ha az idomdarab belső falfelületeit a betolási iránnyal ellentétesen felérdesítjük. Az is lehetséges, hogy az idomdarabot megnövelt súrlódásit. műanyagból készítjük annak érdekében, hogy az alkatrészeknek azok végső helyzetbe jutása után a véletlen kihúzódást, vagy akárcsak részbeni kihúzódásukat, mind a robbantózsinór, mind pedig a gyújtó tekintetében lehetőleg teljesen megakadályozhassuk. A találmány egy másik kiviteli alakjánál az idomdarab belső falai a kimunkálások környezetében a tengellyel párhuzamos kialakításúak. Ez megkönnyíti mind a robbantózsinór, mind a gyújtó betolását az idomdarabba, ugyanakkor biztos „ülést" tesz lehetővé az említett alkatrészeknek a helyezőelemek elérése után. A kicsúszást, illetve a kihúzódást a továbbiakban azáltal is megakadályozhatjuk, ha a belső falakat a felső, illetve az alsó peremtől a válaszfal felé haladva kifelé ferdén alakítjuk ki. Ily módon mind a robbantózsinór-vég, de különösen a gyújtó a felső, illetve az alsó perem által becsípődik, miközben a kimunkálás fala annak teljes hosszában rúgóként működik. A ferdén kialakított falak ezen túlmenően a belső részben kicsit nagyobb teret hagynak, ami a ne3 gatív hatású légpárna kialakulását túlnyomóan, vagy teljesen megakadályozza. A felső, illetve az alsó peremen fellépő becsipő vagy beszorító hatás révén egyben létrejön egy nedvességgel szembeni tömítés is, úgy hogy még nedves környezeti levegőben is biztos gyújtószikra-átjutás érhető el. Különösen ott, ahol a nedvességtől nem kell tartani, célszerű lehet a kimunkálást négyzetes keresztmetszetűre kialakítani. Az ilyen kialakításnál az élek, illetve sarkok átmenő kapocsként szolgálnak mind a robbantózsinór, illetve a robbantózsinór-vég, mind a gyújtó tekintetében. A két alkatrésznek az idomdarabban való biztos megtartása akkor is elérhető, ha adott esetben a felső, illetve az alsó peremnél egy járulékos tömítést is alkalmazni kell, mivel tartani lehet a nedvesség bejutásától. A robbantólyuk, illetve az elhelyezés módjától függően előnyös lehet az is, ha az egész idopidarab négyzetes külső formával rendelkezik. Az ilyen módon kialakított idomdarabnál például lehetséges egy járulékos tartó alkalmazása, amely például villaalakú lehet, annak érdekében, hogy a gyújtót és a robbantózsinórt is meghatározott távközzel tarthassuk meg egy másik tárgyhoz képest. Annak érdekében, hogy különösen a gyújtónak a tömítőhüvelyből, illetve az idomdarabból való kihúzását megakadályozzuk, a találmány értelmében úgy járhatunk el, hogy az idomdarabnak a robbantózsinórt befogadó végénél nyomógomb-szerű nyúlványokat alakítunk ki. A gyújtóhuzalokat egyszerűen ezen nyúlványok közé tekerjük, úgy hogy a gyújtóhuzalokra ható húzóerők a továbbiakban nem adódhatnak át magára a gyújtóra, hanem közvetlenül az idomdarabra hatnak Biztosabb „ülés“ különösen akkor érhető el, ha a robbantózsinórt a gyújtóval és az őket összekötő idomdarabbal együtt, például egy töltővessző segítségével kell a robbantólyukba bejuttatni. Főleg nedves üzemhelyeken, például a ferdén lefelé haladó, s nedves fúrási eljárással készített fúrólyukakhoz való alkalmazás esetén előnyös, ha a gyújtót még járulékosan biztosítjuk. Ezt a találmány értelmében úgy valósíthatjuk meg, hogy az idomdarabon egy kifelé álló reteszelőbordát alakítunk ki, amely egy, a tömítősapkában készített horony méretének és formájának megfelelő alakú. A tömítősapka feltolásával és az említett reteszelőborda és horony útján való rögzítésével nemcsak jó tartás hozható létre, hanem hatásos tömítés is. A pontos rögzítést még azáltal is elő lehet segíteni, ha a reteszelő bordát körbefutóan alakítjuk ki és gyakorlatilag a belső válaszfal környezetében helyezzük el. A találmány előnyei elsősorban abban mutatkoznak meg, hogy egy könnyen kezelhető összekötő készülék jön létre, amely biztosítja mind a robbantózsinór, mind a gyúj-3 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65