193854. lajstromszámú szabadalom • Készülék és gyújtózsinór és a gyújtó összekötéséhez

193854 6 tó számára a biztos „ülést“, továbbá külö­nösen az átlátszó anyagból történő kivite­lezés esetén az előre meghatározott betolási táv pontos megtartását úgy, hogy ily mó­don elérhető a gyújtószikra biztos és pon­tos átvitele. A találmány szerinti összekötő készülék kitűnik még abban is, hogy az idom­darab könnyen, ugyanakkor pontosan előállít­ható, úgy hogy nagyobb darabszámok eseté­ben is mindenkor azonos alakot lehet biz­tosítani az idomdarabnál. Ez főképpen a ka­tonai célokra történő felhasználásnál előnyös, arról nem is beszélve, hogy mivel mindig egyenlő falvastagság adódik, ez az idomda­rab részére stabilitást nyújt és a gyújtószik­ra átvitelénél is jelentős előnyökkel jár. A gyújtó és a robbantózsinör tengelyirányú el­helyezkedése révén a robbantófurat-átmérő jól illeszkedhet a készülék méretéhez, s ennek megfelelően csökkentett méretű lehet. Ennek eredményeként a fúrási költség is csökken. A találmány további részleteit és előnyeit annak egy előnyös kiviteli alakja kapcsán ismertetjük ábráink segítségével, amelyek kö­zül: — az 1. ábra a komplett összekötőkészü­lék nézete; — a 2. ábrán az 1. ábra szerinti készü­lék ún. „robbantott“ képe látható; — a 3. ábra egy idomdarab keresztmet­szetét mutatja a robbantózsinórt befogadó ki­munkálás környezetében; — 4. ábránkon az idomdarabnak a gyúj­tót befogadó tartományában vett metszetét látjuk; — az 5. ábra tömítősapkával ellátott ösz­­szekötőkészüléket mutat be hosszmetszetben. Rátérve az 1. ábrára, azon az 1 robban­tózsinórt csak egy igen rövid darabként mu­tattuk be. A 2 robbantózsinór-vég egy, a a későbbiekben még részletesen ismertetendő 3' tömítőhüvellyel van ellátva, annak másik végén pedig sapkaszerű 3 tömítőhüvely ta­lálható. Ennél a 3 tömítőhüvelynél, mint ezt a 2. ábra szemlélteti, egy kis sapkáról, vagy egyik végén nyitott burkolatról van szó, ame­lyet egyszerűen feltolunk a robbantózsinór végére. Ezzel szemben a 3' tömítőhüvely egyik oldaláról a 2 robbantózsinór-véget fogadja be, a másik oldaláról pedig az 5 gyújtót. Ez az 5 gyújtó 6 alumíniumcsőben helyez­kedik el, amely a vége felől úgy van össze­kötve a 7 és 8 gyújtóhuzallal, hogy a tu­lajdonképpeni 5 gyújtóhoz semmiféle nedves­ség ne hatolhasson be. A 7 és 8 gyújtóhuzal egy-egy fém-lélekből — azaz belső magrész­ből — áll, amelyet műanyagköpeny vesz körül. A 3' tömítőhüvely, mint látható, 10 idom­darabként van kialakítva, amely mind az 5 gyújtót, mind a 2 robbantózsinór-véget egyide­jűleg befogadja. Emellett az 5 gyújtót be­fogadó végénél csomózó 11 és 12 nyúlványok vannak, amelyek köré a 7 és 8 gyújtóhuzalt fel lehet tekerni, hogy megakadályozzuk az 4 5 5 gyújtónak a 10 idomdarabból való kihúzá­sát. A 2. ábrán — mint mondottuk — az ösz­­szekötőkészülék ún. „robbantott“ képe látha­tó, ahol a 10 idomdarabban lévő 14 és 15 ki­munkálásokat az érthetőség kedvéért szagga­tottan berajzoltuk. A 2. ábra jól szemlélte­ti, hogy a 14 és 15 kimunkálás eltérő nagy­ságú, miáltal automatikusan létrejön a 10 idomdarab belsejében egy élessarkú 16 pe­rem, amely a 2 robbantózsinór-végnek a 21' betolási irányban történő behelyezésekor ter­mészetes behatárolásként, illetve helyzetmeg­határozásként szolgál. Az 5. ábrán feltün­tetett kiviteli alaknál a 14 és 15 kimunkálás között középütt egy 18 válaszfal van hagyva, amely egyszersmind kényszertörési helyként is szolgál, és a 18 választófalban kis átmé­rőjű, excentrikusán elhelyezkedő átmenő 17 furat van, amely megakadályozza, hogy a mindenkori 14 és 15 kimunkálásban „nyo­más-párna“ alakuljon ki. Az excentrikus el­helyezés révén megakadályozható a robbanó­anyag — pl. nitopenta — kijutása. A 14, valamint a 15 kimunkálás 20 belső falát fel lehet érdesíteni annak érdekében, hogy az 1 robbantózsinórnak a 21' betolá­si irányban, valamint az 5 gyújtónak a 21 betolási irányban történő behelyezésekor mind­két alkatrész jól megüljön a 10 idomdarab­ban. Az egész 10 idomdarab átlátszó, illet­ve áttetsző műanyagból van készítve. Az em­lített két alkatrész behelyezésekor, de ezután is bármikor egyértelműen megvizsgálható, hogy azok elérték, vagy elfoglalták optimá­lis helyzetüket. A 2. ábrán továbbá jól látható az is, hogy a 10 idomdarab felső 22 pereme, illet­ve alsó 25 pereme azok eltérő faivastagság­ról egyértelműen felismerhetők, vagyis hogy melyik alkatrészt melyik kimunkálásba kell bevezetni. Ezen túlmenően azonban, a 22 és 25 peremet eltérő színezéssel is el lehet látni. Az 1 robbantózsinór esetében a már elő­zőekben leírt zsinór a 23 műanyagköpeny­­nyel körülvett 24 robbanóanyag-lélekkel — belső maggal — van készítve. Ezen 1 robban­tózsinór alsó végére a 2. ábrán látható mó­don a 3 tömítőhüvely van ráhúzva. A 3. és 4. ábrán a 3' tömítőhüvely, illet­ve a 10 idomdarab egy olyan kiviteli alakja látható, ahol vagy a külső rész négyzetes, vagy a belvilág is négyzetes kialakítású. Mindkét kiviteli alak rendelkezik meghatáro­zott felhasználási terület esetén olyan elő­nyökkel, amelyeket az előzőekben már ismer­tettünk. Az 5 gyújtó védelmét az 5. ábra szerint a 10 idomdarabbal tömítetten összekötött 27 tömítősapka biztosítja. Ebből a célból a 10 idomdarab el van látva egy körbefutó re­teszelő 28 bordával, a 27 tömítősapka pe­dig egy annak megfelelő alakú 29 horonnyal. A reteszelő 28 borda a belül lévő 18 válasz­fal környezetében helyezkedik el, hogy meg-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Thumbnails
Contents