191805. lajstromszámú szabadalom • Izoproturon hatóanyagot tartalmazó készítmények vizes szuszpenziokoncentrátum formájában
1 2 koncentrációban beépítjük a szuszpenzióba és a diszpergálandó részecskékre felvisszük, így elektrosztatikusán egyforma töltéssel optimálisan feltöltjük, hogy az ezáltal előidézett kölcsönös taszítóerők az igen erős és a részecskék finomságának növekedésével nagyobbá váló „van der Waals -féle vonzóerőt le tudják győzni. A részecskék fokozódó finomságával másrészt a részecskék megfelelően növekvő hőmobilitása révén gravitációs erőt lehet egyensúlyozni. A részecskék növekvő elektrosztatikus feltöltődése a környező vízmolekulák fokozott polarizációját idézi elő. Ennek az a következménye, hogy a hatóanyag-részecskék körül a polarizált vízmolekulák egyre vastagabb hidrátburkot képeznek, ennek hatására a szuszpenzió viszkozitása csökken és ezáltal a termék jobban önthetővé válik. Ha megfelelő felületaktív anyagokkal elérjük, hogy a hidrátburok nagyobb tárolási hőmérsékleten is megmarad, akkor a részecskék között ható vonzóerők a fokozódó hőmozgás ellenére továbbra sem érvényesülhetnek. Ha azonban a részecskék nem teljesen egyenletesen vannak feltöltve, vagy a felületaktív anyag feleslege révén már részben elvesztik a töltésüket, akkor egy szobahőmérsékleten stabil diszperzió magasabb tárolási hőmérsékleten idővel besűrűsödnek, vagy nyúlós, újra nem diszpergálliató üledéket képezhet. Ilyen esetben a hatóanyag-részecskék mozgékonysága megnő az emelkedő tárolási hőmérséklettel és a részecskék energiája elegendő ahhoz, hogy a kevésbé jól kiképzett hidrátburkok következtében a részecskék annyira közel legyenek egymáshoz, hogy a köztük lévő vonzóerők érvényesülhetnek. Tixotropia-jelenségek és a hidrátburkok időtől függő átrétegződése lép fel, melyek következtében a diszperzió stabilitása csökken. Ezek elméleti elképzelések, amelyek az idő függvényében lejátszódó folyamatokat hivatottak megmagyarázni. A valóságban azonban ezek a folyamatok sokrétűbbek, és koncentrált diszperziók esetében a mérési módszerek pl. a zétapotenciál mérése az optimális részecskefeltöltődés meghatározására nem elég kifejezőek. Ugyanez érvényes az igen alacsony viszkozitású diszerpziókészítmények kialakítására is. A gyakorlat azt mutatja, hogy a kritériumok sokfélesége következtében igen nehéz a sokféle formált készítmény közül olyat találni, amely alkalmas arra, hogy hosszadalmas stabilitási vizsgálatoknak vessük alá. Ismeretes továbbá, hogy a tárolásnál stabil, önthető diszerpziókészítmények technikai minőségű hatóanyagból történő előállításánál nem támaszkodhatunk kizárólag egyetlen sarzsból kapott szuszpenzió vizsgálatának eredményeire, mert az egyes hatóanyagsarzsok mellékkomponenseinek egy részében bekövetkező kisebb változások a komponensekből előállított diszperzió stabilitását döntően befolyásolhatják. A számos formálási kísérlet során talált optimális összetételnél még sok különböző technikai minőségű hatóanyagsarzsot kell megvizsgálni a reprodukálhatóság szempontjából és a formálást szükség esetén módosítani kell vagy adott esetben alapvetően át kell dolgozni. Az izproturon szuszpenziókoncentrátumának formálása ebben a vonatkozásban említésre méltó például szolgál. A nagyüzemben előállított izoproturoh pl. az előállítási eljárás és az alkalmazott tisztítási módszer szerint tartalmazhat pl. 97 tömeg% tiszta hatóanyagot, mintegy 2 tömeg% orto- és 1 tömeg% metaizomer mellett, vagy tartalmazhat 97 tömeg% tiszta hatóanyagot, 1,5-3 tömeg% meta- és legfeljebb 1 tömeg% ortoizomer mellett. Az izoproturon önmagában kismértékű minőségi ingadozásai miatt már rendkívül nehéz a tárolásnál stabil diszperzióösszetételeket találni. Az ilyen irányú nehézségek még csak fokozódnak, ha az izoproturont ugyancsak technikai minőségű ioxinillel, bromoxii állel, mekoproppal vagy ezek sóival, pl. alkálivagy aminsóival kombinálva formáljuk. Azt tapasztaltuk, hogy az irodalomban leírt diszperzió összetételek vagy az azok előállítására irányuló eljárások az izoproturon vagy izoproturon és ioxinil, bromoxiiiil és mekoprop kombinációk szuszpenziókoncentrációinak formálásakor nem vezetnek jó tárolási stabilitású készítményekhez. így pl. a részben hidrolizáít poli(vinil)-acetát) alkalmazása a 4 071 617 számú Amerikai Egyesült Államok-beli szabadalmi leírás alapján nem javítja az izoproturon szuszpendáihatóságát. A tárolt diszperziókban erősen nyúlós, üledékes képződmények mutatkoznak, melyek nem dbzpergálhatók újra. Ezt tapasztalhatjuk akkor is, ha nemionos emulgátorokat, mézgákat és anionos felületaktív anyagokat alkalmazunk a formálásnál, pl a 3 948 636 számú Amerikai Egyesült Államokbeli szabadalmi leírás vagy az 1 480 110. számú nagy-britanniai szabadalmi leírás szerint. A poliglikoléter-csoportokat tartalmazó nemionos emulgátorok, melyeket már 2 tümeg% mennyiségben alkalmazhatunk, a vízben viszonylag nehezen oldódó izoproturon esetében még kristálynövekedést is okozhatnak. A 2 547 968. vagy 2 651 046. számú NSZK-beli köz.rebocsátási iratoknak megfelelően etilén-oxid és propilén-oxid és propilénglikol kondi nzációs termékének addiciójából kapott blokk - pulimer-poliéter-glikolokat is alkalmazhatunk, amelyek a diszpergálósz.erek mellett kovásav hozzáadásával olyan diszperziókat eredményeznek, amelyek tárolás során vágható termékekké merevednek. A fent megnevezett blokk-polimer-poliéter-glikolok durva részecskék képződése közben a szuszpendált hatóanyag-részecskék bizonyos mértékű átkristályosodását is okozzák. A polikar boxilezett vinilpolimereket, p:. polimertakrilátot tartalmazó izoproturon szuszpenziókoncentrátumokból nyúlós üledékek válnak ki, pl. ha az izoproturont a 3 060 084. számú Amerikai Egyesült Államok-beli szabadalmi leírás szerint formáljuk. Ha a 2 651 046. számú NSZK-beli közrebocsátási irat szerinti formálási módszert alkalmazzuk, akkor is használhatatlan, tárolás közben nem stabil szuszpenziókoncentrátumokat kapunk, amelyek tárolás közben magasabb, pl. 50°C-os hőmérsékletnél besűrüsödnek. A 3 157 486, számú Amerikai Egyesült Államok-beli szabadalmi leírásnak megfelelő diszperziók, melyek formálási segédanyagként ligninszulfonátokat és a példák szerint további nedves tőszert nem tartalmaznak és szintén nem stabilak tárolás közben. A szóbanforgó szuszpenziókoncentrátumok gyakran nem őrölhetők kielégítően az előállításukhoz szükséges golyós- vagy homokmalomban. Ez különösen akkor lehet probléma, ha a viszkozitás ojy mértékben függ a hőmérséklettől, hogy 35—55°C-on a szuszpenziók erősen besűrüsödnek. Ilyen hőmérséklet az üzemi őrlőberendezésekben könnyen fellép akkor is, hogyha vizes hűtőköpenyt használunk. Az 191 805 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 3
