191256. lajstromszámú szabadalom • Csoroszlya vetőgépekjez
1 191 256 2 A találmány tárgya csoroszlya vetőgépekhez, amely a vetőgép vetőeleméhez van csatlakoztatva és olyan magvezető tasakkal van ellátva, amelynek felső vége a vetőelemhez kapcsolódik, alsó vége vetés közben a talajba merülő és azt boltozatosán megemelő lúdtalp-kapával van ellátva, a tasak magkijáratánál pedig a magot terítő betét van elhelyezve. Célszerűen alkalmazható gabona vetőgépeken, de magról vetett hagymához, gyökérzöldségekhez is. A különféle növényi szaporítóképleteknek a talajba való juttatása a növénytermesztési munka döntő jelentőségű fázisa, mert igen nagy hatást gyakorol egyrészt a termés minőségére, másrészt a mennyiségére, a terméshozamra is. Ezért szokás az, hogy vetéstervet készítenek, amellyel a vetőanyagoknak a talajban való térbeli elhelyezkedését határozzák meg. Mind ez ideig azonban nem sikerült olyan megoldást kidolgozni, amellyel a vetőanyagoknak a talajban való optimális térbeli elhelyezkedését el lehetne érni. Mint ahogy azt a Bánházi — Koltai — Szendrő - Véner: Szántóföldi munkagépek (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1978) című munkája részletesen tárgyalja, a manapság a gyakorlatban elterjedt vetőgépek a sorba vetés technológiáját valósítják meg. Az elméleti lehetőségként rendelkezésre álló szórva vetést nagyüzemileg eleddig úgy valósították meg, hogy a talaj felszínére juttatták a magvakat és utólag keverték a talajba, amely során a művelőszerszám nyomban a talajba keverte a szemet. Az ilyen szórva vetéses technológiát manapság már széles körben alkalmazzák, pedig a segítségével elérhető terméshozamok nem érik el a technika jelenlegi állása szerint korszerűnek ítélt sorba vető gépekkel elérhető eredményeket és messze elmaradnak az elméletileg elérhető terméshozamoktól. Különböző elméleti és gyakorlati megfontolások alapján átlagos talajadottság és a jelenlegi talajtápanyag ellátottság mellett kialakult az adott körülmények között kijuttatandó vetőanyagmennyiség gyakorlata. A búza esetében például 1 hektárra 7 millió vetőmagot kell kijuttatni. Ha mindegyik mag kicsírázik, akkor egy csíra élettere 14,28 cm2. Beigazolódott, hogy ekkora élettér a példakénti búza esetében szükséges és elegendő. Ennek eléréséhez viszont a fenti adatokat alapul véve a búzaszemet egy 3,78 cm-es oldalú négyzet átlóinak metszéspontjában kellene a megfelelő mélységben elhelyezni. Ez azért is kívánatos lenne, mert — mint köztudomású - a búza és egyéb kalászos növényeink fő- és mellékgyökereket fejlesztenek. Ezeknek átlagos átmérője kifejlett állapotban 4 cm körül van, de a 6 cm-t nem haladja meg. A manapság használatos sorba vetés normál változatánál (szinte kizárólagosan) a szomszédos sorok 12- 15,4 cm-re helyezkednek el egymástól. Ha tehát 7 millió csíra jut 1 hektárra, akkor 84— 110 csíra jut 1 folyóméterre a sorban. Ez azt jelenti, hogy a csírák a sorban szomszédos csíráktól 1,2 —0,9 cm-re, míg a szomszédos sorban lévő szomszédos csíráktól 12-15,4 cm-re helyezkednek el. Ez azt jelenti, hogy amíg az egy sorban egymás mellett lévő növények gyökerei egymást zavarják, elnyomják, egymásba nőnek, addig a szomszédos sor irányában legfeljebb 3 cm-t szőnek át a rendelkezésre álló talajból. Miután a szomszédos sorban lévő gyökereknél is ez a helyzet, a szomszédos sorban lévő növények gyökérzete között legalább 6-8 cm üresen marad a talajban, anélkül, hogy ide a növény gyökérzete behatolna és az itt rendelkezésre álló tápanyagot hasznosítaná. Az ismert, hagyományos vetőgépekkel kialakított növénykultúrák gyökérzete a rendelkezésre álló vetésterületnek csak mintegy 50 %-át szövi át és csak innen hasznosítja a tápanyagot. Ez a vetésterület kihasználása és a tövönkénti élettér szempontjából egyaránt hátrányos. A fenti hátrányok mérséklésére dolgozták ki azokat a csoroszlyákat, amelyek magvezetö tasakjának alsó végéhez vetés közben a talajba merülő és azt boltozatosán megemelő lúdtalp-kapa van kapcsolva, a tasak magkijáratánál pedig a magot terítő betét van elhelyezve. A magvezető tasakon lefelé hulló mag a betétre hullik és a betét által terítve jut a talajba. Ilyen megoldást ismertet például a 812 210, az 541 457 és a 871 755 számú szerzői tanúsítvány, illetve a 3 207 611 számú német szabadalmi leírás. Ezek az ismert megoldások elsősorban a betét elhelyezkedésében és alakjában különböznek egymástól. A cél ezekben az ismert megoldásokban az, hogy a magok a lúdtalp-kapa, illetve a csoroszlya által biztosított szélességben egyenletesen elosztva kerüljenek a talajba minden rendezettség nélkül, sztochasztikusan szóródva. Ennek a célnak az elérése érdekében a különböző megoldásokban különböző hajlított, görbült vagy adott esetben sík felületet javasolnak a betét számára. Az imént említett ismert megoldásokkal végzett kísérletek során bebizonyosodott, hogy a sztochasztikusan foldbejuttatott magok sem teszik lehetővé a növények optimális fejlődését. A rendezetlenül egymás mellett lévő tövek hasonlóan a leghagyományosabb soros vetés esetén tapasztaltakhoz akadálya a bokrosodásnak, a sűrűn egymás mellett álló, minden oldalról körülvett növények árnyékolják egymást, ami csökkenti a fotoszintetizáló felületet, megváltoztatja a növény mikroklímáját. Mindez ráadásul káros növényegészségügyi következményekkel is jár. A találmánnyal megoldandó feladat most ;.iár az ismert megoldások hátrányainak kiküszöbölése mellett olyan csoroszlya kialakítása vetőgépek számára, aminek segítségével jobb, közelítően teljes vetésterület-kihasználás, a növények számára a szükséges és elégséges élettér, valamint jobb növényegészségügyi feltételek válnak lehetővé és amely ezeket az előnyös feltételeket a különböző növények különböző tulajdonságaihoz igazított módon teszi lehetővé. Találmányunk azon a felismerésen alapul, hogy a kitűzött viszonylag bonyolult feladat egyszerűen megoldódik, ha a vetőmagot viszonylag egyenletesen juttatjuk a talajba. A találmány szerinti továbbfejlesztés most már 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
