190882. lajstromszámú szabadalom • Megszólaltató mechanizmus húros hangszerhez
3 190.882 4 ra, hogy a hangzás fölerősítése és adott esetben színezése elektromos vagy elektronikus úton történjék. A villamos erősítésű húros hangszereknél általában minden hang megszólaltatásához külön-külön húrra van szükség, és minden húrhoz egy-egy azt működtető billentyű tartozik. Emellett minden egyes húrhoz egy-egy hangszedő (pick up) van hozzárendelve. Az említett szerkezeti elv miatt az ilyen hangszerek rendkívül bonyolultak és drágák, hangolásuk nehézkes, a billentyűvel pedig nincs mód arra, hogy az egyes hangok megszólaltatását megfelelő módon „színezzük” vagy szabályozhassuk. így többé-kevésbé elvész az „élő kapcsolat” a játékos és hangszere között. Léteznek elektronikus elven működő hangszerek is, ezek azonban még inkább nélkülözik az élő kapcsolatot, és az ezen nehézségek áthidalására tett kísérletek bonyolultságuk és drágaságuk ellenére sem vezettek a kívánt eredményre. A találmány célja olyan könnyen kezelhető, aránylag egyszerű szerkezeti fölépítésű és emiatt olcsón előállítható húros hangszer, amely egyesíti magában a zongoraszerű billentyűzet és a villamos erősítés lehetőségeinek kihasználását, és alkalmas egyszólamú játék megvalósítására. A találmányi gondolat alapja az a felismerés, hogy a régebbi korok zenéjében használt monochord működési elve - függetlenül attól, hogy valójában a dallamkeltésre egy vagy több húrt használunk - alkalmas a villamos hangszedővel és fölerősítéssel való kombinációra. A monochordnál a kétkarú emelőként kialakított billentyűkhöz tartozó éles fémlap az ún. tangens osztja két rezgő részre a húrt. A két rész közül az egyiket azonnal letompítják, míg a rezgésben maradó rész a billentyű lenyomva tartásáig adja a hangot. Ezért a monochord módszernél - szemben a zongorával és a csemballóval - nincs szükség a tompításhoz külön mechanizmusra. Ezt használták ki az újkorban kifejlesztett clavichordnál is. A találmányi gondolathoz tartozik, hogy a billentyűkhöz rögzített fémszalag segítségével át lehet hidalni a húrok logaritmikus beosztásából és a billentyűk egyenletes elrendezéséből származó eltéréseket, nem kell egyenként nagy pontossággal elkészített összekötő elemeket, tangenseket alkalmazni. Ennek köszönhető az ún. húrváltó alkalmazhatósága is, amely módot nyújt a hangterjedelem növelésére és az ún. „kopulázott” játékra is. A kitűzött célnak megfelelően a találmány szerinti megszólaltató mechanizmus húros hangszerhez - amelynek legalább egy darab húrja és az egy vagy több húrt megszólaltató billentyűi vannak, a húrok mindegyike két pont között van kifeszítve, és legalább az egyik végén megfeszítettségének és ezáltal alaphangja magasságának szabályozására alkalmas, a feszítő erőt változtatható szervvel, pl. hangoló kulccsal rendelkezik, a billentyűk együttese klaviatúrát alkot, és tagjai kétkarú emelők, amelyek forgástengelyük egyik oldalára eső és megérintéssel működő erőkarral, továbbá a forgástengelynek ezzel ellentett oldalára eső teherkarral rendelkeznek, a teherkar az egy vagy több húrral érintkezésbe hozható és azáltal azt megszólaltató érintővel van ellátva, az érintő az egy vagy több húrt két egymástól függetlenül történő rezgésre alkalmas húrszakaszra osztja, a húrok mindegyikéhez célszerűen legalább egy rögzített tompító tartozik, aminek megfelelően a húrok mindegyike egy, az érintőtől a húr befogási pontja felé eső és a rögzített tompítok által a megszólaltatáskor azonnal elhallgattatott néma húrszakaszt, valamint a billentyű lenyomva tartása alatt szóló, a billentyű fölengedésekor azonban ugyanazon rögzített tompító által ugyancsak lefojtott hangzó húrszakaszt tartalmaz, az egy vagy több húrhoz pedig adott esetben villamos erősítővel és egy vagy több hangszóróval összeköttetésben lévő egy vagy több hangszedő van hozzárendelve - oly módon van kialakítva, hogy a billentyűk teherkarjának érintője a létrehozni kívánt hang megszólaltatására és rezgésszámának finom szabályozására, vagyis helyzete által a billentyűkhöz tartozó hangmagasság szabatos beállítására alkalmas változtatható görbülettel és/vagy helyzettel rendelkezik, az érintő a megszólaltatandó húrral éle mentén találkozó flexibilis szalag, az érintő pl. mechanikus kötőelem útján a billentyűhöz van erősítve, ezáltal az érintő egy mereven befogott részre, valamint egy a húr hosszirányában elhajlítható és ezáltal a húrral való érintési pont módosítására alkalmas konzolos részre oszlik, a húrok két darab híddal vannak megtámasztva, az egy vagy több húrt megtámasztó hidak alaplapra vannak fölerősítve, a hangzási paraméterek beállítására alkalmas beavatkozó szervek, pl. hangerő-szabályozó és hangszín-szabályozó pedig előnyösen ugyanazon az alaplapon vannak elhelyezve. A találmány szerinti húros hangszer további ismérve lehet, hogy a hidak a húrok számához igazodó számú, a megtámasztás helyét kijelölő húrfészekkel vannak ellátva. A billentyű erőkarjának és teherkarjának találkozásánál előnyösen fölülről nyitott hézaggal rendelkezik, a hézagba pedig egy abba torkolló lyukon áthaladó, a billentyű szögelfordulásának tengelyét képező billentő szög nyúlik bele. A hézag alatt célszerűen fölső felületén domború billentő léc van elhelyezve, a billentő szög vége pedig a billentő lécbe van beültetve. A billentyű erőkarjának vége közelében előnyösen fölülről zárt fészekkel rendelkezik, a fészekbe pedig a billentyű mozgását határoló stabilizáló szög nyúlik bele. A fészek alatt célszerűen fölső felületén domború támasztó léc van elhelyezve, a stabilizáló szög vége pedig a támasztó lécbe van beültetve. A fészekben a lenyomással működtetett billentyűt nyugalmi helyzetébe visszatérítő rugó van elhelyezve. Egyetlen húr alkalmazása esetén ahhoz a húrra ráíekvő a billentyűk érintőinek hatáskörzetében elhelyezkedő, a billentyűk bármelyikének lenyomásakor az illető billentyű által a húrtól eltávolított, a működtető erő megszűntekor azonban a húrra ismét visszafekvő önműködő tompító van hozzárendelve. Az önműködő tompító a húr fölött ferdén elhelyezkedő, pl. nemezből készült csík, amelynek legalsó pontja az érintő érintési éléhez közelebb van, mint a húr. Az önműködő tompító az alaplaphoz viszonyítva relatív szögelfordulásra képes önálló keretre van erősítve, pl. az önbeálló keret hosszanti tagjához hozzá van ragasztva. Az önbeálló keret hosszanti tagjához keresztirányú tagok csatlakoznak, amelyek az alaplappal elfordulásképes kapcsolat, pl. tengelycsonk vagy csuklópánt útján vannak összeköttetésben. Az 3 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
