190882. lajstromszámú szabadalom • Megszólaltató mechanizmus húros hangszerhez
1 190.882 2 A találmány megszólaltató mechanizmus húros hangszerhez, amelynek legalább egy darab húrja és az egy vagy több húrt megszólaltató billentyűi vannak. A húrok mindegyike két pont között van kifeszítve, és legalább az egyik végén megfeszítettségének és ezáltal alaphangja magasságának szabályozására alkalmas, a feszítő erőt változtatható szervvel, pl. hangoló kulccsal rendelkezik. A billentyűk együttese klaviatúrát alkot, és tagjai kétkarú emelők, amelyek forgástengelyük egyik oldalára eső és megérintéssel működő erőkarral, továbbá a forgástengelynek ezzel ellentett oldalára eső teherkarral rendelkeznek. A teherkar az egy vagy több húrral érintkezésbe hozható és azáltal azt megszólaltató érintővel van ellátva. Az érintő az egy vagy több húrt két egymástól függetlenül történő rezgésre alkalmas húrszakaszra osztja. A húrok mindegyikéhez célszerűen legalább egy rögzített tompító tartozik, aminek megfelelően a húrok mindegyike egy, az érintőtől a húr befogási pontja felé eső és a rögzített tompítok által a megszólaltatáskor azonnal elhallgattatott néma húrszakaszt, valamint a billentyű lenyomva tartása alatt szóló, a billentyű fölengedésekor azonban ugyanazon rögzített tompító által ugyancsak lefojtott hangzó húrszakaszt tartalmaz. Az egy vagy több húrhoz adott esetben villamos erősítővel és egy vagy több hangszóróval összeköttetésben lévő egy vagy több hangszedő van hozzárendelve. Az emberi kultúra már a történelem előtti időkben kitermelte a zene és a hozzá szükséges hangszerek számos fajtáját. Ezek jelentős része kultikus és harci feladatokat szolgált. Lényegesen később vált a zene a fölüdülés, a szórakozás és ezen keresztül különböző egyéb műfajjal kifejezhetetlen mondanivalók hordozójává és „megjelenítőjévé”. Klasszikus fölosztás szerint szokás a zenét instrumentális és vokális zeneként megkülönböztetni. Már a legrégibb korokban is a kétféle zene külön-külön és egymással együtt egyaránt létezett. Kezdetben a természetben talált eszközökből készültek a hangszerek, majd ezek alakításával, kikészítésével, sajátságos alakjuknak és geometriai méreteiknek kihasználásával. Még később a fémek és megmunkálási módjaik feltalálásával a mai napig tartó fejlődés vette kezdetét. A legújabb időkben előbb a villamosságot, majd a legutóbbi egy-két évtizedben már az elektronikát is beállították a zeneművészet szolgálatába. Sok évezredes múltra tekintenek vissza a húros hangszerek. A húrokat kezdetben növényi részekből és állati eredetű anyagokból, pl. bélből készítették. Később megjelentek a fémhúrú hangszerek. Már az ókorban Pythagoras jelentős akusztikai felfedezéseket tett, és a geometria nyelvére átültette azt a már korábban ismert jelenséget, hogy a keltett hang magassága összefüggésben van a hangot létrehozó húr szabadon rezgő hosszával. Ismert ógörög hangszer volt a „monochord”, amelynek a neve is mutatja, hogy a hangkeltésre egyetlen húr szolgált. Ugyancsak már az ókorban ismertek voltak a többhúrú hangszerek is, így pl. a „lyra”, amelynek neve egy irodalmi műfaj névadójává lett. Már az újkorra esik a sok húrt tartalmazó hangszerek kifejlesztése. Ezek egyik csoportja a húrt kifeszítéssel és hirtelen elengedéssel végrehajtott pendítéssel, míg másik csoportja egyszerűen ráütéssel szólaltatja meg. Az utóbbin alapszik a zongora. Az utóbbi évtizedekben kifejlesztett húros hangszerek tompítójának egy példája ismerhető meg a 3,971.287 lajstromszámú USA szabadalmi leírásból. Csapószerűen kinyitható és összecsukható eszköz, amely összezárt állapotában látja el a tompítás feladatát. Összecsukása bepattintással történik. A tompítás azáltal jön létre, hogy összecsukott helyzetében habanyagból készített puha betétek fogják közre a húrokat. Hátránya, hogy segítségével egyrészt nem lehet kellő mértékű tompítást létrehozni, másrészt egyetlen húr alkalmazása esetében a tompító helyzete labilis. Húros hangszer hangzásának sajátságos visszaadását teszi lehetővé az a szerkezeti elrendezés, amely a 2,906.987 lajstromszámú NSZK közzétételi iratban található. A nyúlásmérő bélyeg elvét használja föl, és az ebből adódó azon lehetőséget, hogy a húr megnyúlása villamos ellenállásának megváltozását és rezgésszámának módosulását idézi elő. A megoldás kedvező hangspektrumot tud létrehozni, de csak pick up szerep betöltésére alkalmas, míg a mechanikai konstrukciót nem érinti. Fő hátránya, hogy csak nem fémből készült húrokkal rendelkező hangszerhez használható. Pengetéssel megszólaltatott húrokkal - mégpedig igen sok húrral - bíró akusztikus hangszert mutat be a 4,175.466 lajstromszámú USA szabadalmi leírás. A tizenkét kromatikus félhanghoz egy-egy billentyű tartozik, amely tompítókat szabadít föl, de nem szólaltat meg közvetlenül semmit. így a benne leírt megoldás voltaképpen hangkeltésre alkalmatlan. A régóta ismert klavikordok modernizált formáját tartalmazza az 1,434.252 lajstromszámú angol szabadalmi leírás. Az egyes húrokhoz több billentyű tartozik, és kötött (legato) hangok keltésére alkalmas. A legato hangzást létre tudja hozni függetlenül attól, hogy az előidézendő hangot megelőzően annál magasabb vagy mélyebb hang szólalt-e meg. Az elgondolás érdekes, de túlhaladott problémát old meg, hiszen az adott feladat föl sem merül akkor, ha minden húrt külön billentyűvel lehet megszólaltatni. Ugyancsak az akusztikus pick up megoldások körébe tartozik az 1,542.894 lajstromszámú angol szabadalmi leírásban ismertetett elgondolás. A húr anyagától függetlenül képes jó minőségű hang adására, ami egy házba belefoglalt piezoelektromos kristálynak köszönhető. A kristály rezgése nyomásváltozást, ez utóbbi pedig villamos jelet hoz létre. A hangkeltés módja érdekes, de nem alkalmazható mechanikus úton rezgésbe hozott és ugyancsak mechanikus úton tompított húrokkal rendelkező hangszerek esetében. Hagyományos klavikord ismerhető meg a 160.461 lajstromszámú NDK szabadalmi leírásból. A billentyűkkel párhuzamos helyzetű húrokat fogja közre excentrikusán egy üllő és egy érintő. Az utóbbi rányom a húrra, és azt az üllőhöz kényszeríti. Az elgondolás itt is figyelemre méltó, de csupán arra hivatott, hogy az érintő lenyomásából adódó másodlagos zajt lecsökkentse, míg magának a húrnak a megszólaltatására nem alkalmas. Az utóbb említett példák legtöbbjénél mód van ar5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 2
