190355. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szív koszorúér bántalmak és magas vérnyomás kezelésére alkalmas gyógyászati készítmények előállítására
1 190 355 2 A csíkokat 10 ml szervfürdőbe merítettük, amely 37 °C-os Krebs-Henseleit oldatot tartalmazott, amelyen folyamatosan 5% széndioxidot tartalmazó oxigént vezettünk keresztül, A csíkok tenzióváltozását elektromechanikus transzducerekkel (Statham model UC 3) és egy potenciometriás regisztráló készülékkel izometriásan rögzítettük. A kísérletek megkezdésekor a csíkokat egy kezdeti 500 mg tenzióra húztuk, és azután 120-180 percig hagytuk, hogy az egyensúly a fürdő közegével beálljon. Ezután a Krebs-Henseleit oldatot a nátrium-klorid ekvimoláris helyettesítésére 100 mM kálium-kloridot tartalmazó oldattal helyettesítettük. A kalcium-kloridra kumulativ válaszgörbéket vettünk fel Van Rossum, J. M. Arch. Intern. Pharmacodyn. 143, 299 (1963) irodalmi helyen leírt módszerével. Az az idő, ameddig egy bizonyos koncentráció hatását vizsgáltuk, az egyensúly eléréséhez szükséges időtől függött (ami alatt a szóbanforgó koncentrációval a maximális választ elértük). így az agonista koncentrációjának növelése nem meghatározott időközönként történt. Az A) komponenst vagy a verapamilt a kalciumklorid első hozzáadása előtt 30 perccel adagoltuk. A hatásokat az előző nM kalcium-kloridra adott válasz százalékában fejeztük ki. Minden kísérletnél legalább egy csíkot kontrollként használtunk. A kapott, pA2 érték az 1. számú vegyületre 10,5, a verapamilra 7,8 volt. Ezután a tengerimalac működő bal artériájának összehúzódására gyakorolt hatást in vitro mértük. Mindkét nemhez tartozó 250-400 g-os tengerimalacokat öltünk meg és a bal pitvart gyorsan leválasztottuk a szívről, és módosított, oxigénezett trióda oldatba merítettük 30 °C-on. Az előterhelést 1 g-ra állítottuk. 10msec-os derékszögű impulzusokat alkalmaztunk 1 Hz frekvenciával a szövet alsó végére erősített platina katódon keresztül. A létrejött feszültséget izometrikusan Statham UC 3 transzducerrel mértük. Az 1. számú vegyületet vagy a verapamilt növekvő mennyiségben adtuk a fürdőhöz. Az 1. számú vegyület legnagyobb adagja 0,444 pM az összehúzóerőt az alapérték 56%-ára csökkentette. 1,4 pM verapamillal hasonló csökkenést kaptunk. Ezeket az eredményeket össze kell hasonlítanunk a szívkoszorú verőérre kapott eredményekkel. Az 1. számú vegyület esetében az említett koncentrációk és a kalcium-antagonizmus között kb. tízezerszeres a különbség, míg a verapamil esetében ez az eltérés csak kb. százszoros, ami azt mutatja, hogy az 1. sz. vegyület kb. százszor gyengébb szívdepresszáns, mint a verapamil, ugyanolyan kalcium-antagonizmus mellett. Ennek következtében az A) komponens olyan szerekkel, amelyek a myocardialis összehúzódásra negatív hatással vannak, így például béta-blokkolókkal szelektíven kombinálható. Továbbá azt találtuk, hogy egy aktív A) komponens és egy aktív B) komponens kombinációjakor váratlan módon ezek a nemkívánatos mellékhatások nem addícionálódnak. Ezt a megfigyelést altatott nyitott mellű macskával a következőképpen végzett kísérlet során tettük: 1967-ben Rudoph, A. M. és Heymann, M. S. Circ. Rés. 21, 163 (1967) irodalmi helyen leírt és Hof, R. P., Wyler, F. és Talder, G., Basic Res. Cardial. 75, 747-756 (1980) által módosított mikrocentrum módszert alkalmaztuk. A szív teljesítményét egy elektromágneses áramlásmérő áramlási jeleiből számítottuk. Mivel az áramlási szondák előállítója által jelzett kalibrálási faktorok nem vonatkoztak macska aorta véráramra, ezeket minden kísérlet végén egy mikrocentrum injektálásával kalibráltuk Buckberg, G. D. és munkatársai: J. of Applied Physiology 31, 598-604 (1971) irodalmi helyen leírt összehasonlító áram módszerével. Ez abból áll, hogy egy fecskendőbe, amelyet „belső szerv”-nek tekintünk, ismert áramlási sebességű vért gyűjti nk. Ezt a rr intavételt a mikrocentrumos cirkuláció egész ideje alatt folytatjuk. Ezután meghatározzuk a fecskend )ben a mikrocentrumok számát, és a szív ‘eljesítmér yét a következőképpen számítjuk : NCO = Qs-^, s ahol CO (cardiac output) a szívteljesítmény, Qs a fecskendőbe folyó véráram, N; az injektált, és Ns a fecskendőben lévő centrumok száma. 2-4 kg testsúlyú macskákat kloralóz uretánnal (43 és 4300 mg/kg) altattunk és egy LOSCO MK II csecsemő ventillátorral lélegeztettünk pozitív végkilégzési nyomással. A femorális artériába és a vénába katétereket helyeztünk. A mellkast a bal negyedik bordaközi téren keresztül felnyitottuk, az aortáról eltávolitottuk a külső réteget, és egy elektromágneses áramlási szondát helyeztünk köré. Az elektromágneses áramlási jelet és az első deriváltját, a vér gyorsulását az aortában, az átlagos aortaáramot, a fázis és átlagos aortavérnyomást, a szívverést, és az átlagos jobb artériás nyomást egy 8 csatornás Beckmann R 612 rekorderen rögzítettük. Az áramlás mérésére Narco RT 500 áramlásmérőt használtunk. A differenciálást egy HSE 401 differenciátorral végeztük. Az áramlási jelet, amely az aortagyökérben a vér sebességének a mértéke, elektronikusan integráltuk, hogy megkapjuk az átlagos aortaáramot. Ugyanakkor ezt a jelet az említett differenciátorba betápláltuk. A differenciátor kimenete, a vér gyorsulása az aortában a myocardialis funkciót jelzi és ezt az értéket használtuk a dp/dt [Rushmer, R. R., Circulation 29, 268 (1964); Van den Bos, G. C. és munkatársai, Cardiovascular Research, 7, 834 (1973); macskákra Hof, R. P. és Hof A. alkalmazta, Journal of Pharmacological Methods, 1981-es közlésre elfogadva] helyett. A kísérjetek végén a macskákat boncoltuk, és a szerveket vagy szövet mintákat egy 1024 csatornás pulzusmagasság analizátorral ellátott Packard (9012 Model) gammaszámlálón számoltuk. Az A) komponenst, például az 1. számú vegyületet 1 ml/mg aktív anyag térfogatú etanolban és 1 ml 400-as polietilén-glikolban oldottuk, és 43 pg/kg dózisban intravénásán adagoltuk. A szívkoszorúér vérárama jelentősen nőtt. A kísérletet azután 50 pg/kg LT infúziójával megismételtük. 60 perc stabilizálási idő után a 22. számú vegyületet pontosan a fentebb 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4
