188318. lajstromszámú szabadalom • Ülés, különösen gépjárművekhez

1 188 318 2 A találmány tárgya ülés, különösen gépjárművekhez, amelynek egymás folytatásában elhelyezkedő támasztási szakaszai vannak és ezek kiképzése az ülő személy alak­jához igazodik. Jóllehet a találmány szerinti ülést és az alkalmazásával összefüggő különböző kérdéseket a gépkocsiban használt ülésekkel kapcsolatban tárgyaljuk, ezek jó része a gép­kocsi szakmától távoleső területeken, például az orvos­gyógyászatnál, monoton munkavégzésnél stb. is érvé­nyes, ezért a találmányt nem korlátozhatjuk le a gép­járművek területére. A gépkocsiülések kiképzését meghatározó szempon­tok közül jelentősége miatt kiemelkedik az, hogy az ülés­nek a legkülönbözőbb testmagasságú személyek részére is kényelmes és biztonságos vezetést kell biztosítani. A vezetési kényelmet az ülés közvetlen kialakításán kívül annak a volánhoz és a pedálokhoz viszonyított helyzete is befolyásolja. Gépkocsitervezésnél a volán és a pedálok helyzetét általában rögzítettnek tekintik, és a testmagas­ságból adódó különbségeket az ülés előre-hátra tolásával és a háttámla döntésével próbálják kiegyenlíteni. Ez is­mert módon csak kompromisszumok árán oldható meg, mert nagyobb testmagasságnál az ülést általában hátra­tolják és ezáltal a látómező leszűkül. Alacsony termetű vezetőknél pedig előretolt ülés mellett a volán túlságo­san közel esik, a háttámla dőlési szöge kicsi, ezért a hát megtámasztása tökéletlen. A hagyományos kiképzésű ülések alkalmazása a fenti körülmények miatt a test teljes megtámasztását nem teszi lehetővé, az egyenetlen súiyelosziás és különösen az ágyéki gerincek nem megfelelő tehermentesítése hosz­­szan tartó vezetés alatt fokozott kifáradást, esetleg egyes testrészek zsibbadását vonja maga után. A fenti nehézségek fokozottan érvényesülnek bal­eseti szituációkban, ahol az ülés igen nagy erőhatást fejt­het ki a testre és nem megfelelő megtámasztásnál a bal­eset veszélyessége fokozódik. Ismert tény, hogy egy ülés annál biztonságosabb, minél nagyobb felületen és minél tökéletesebben illeszkedik a benne ülő személy alakjá­hoz. A szakirodalomban található biztonsági ülések közös vonása abban áll, hogy a vezetőt, illetve az utast védő biztonsági öv(ek) az ülésből ered(nek) és záródik (záród­nak). Ez lehetővé teszi az ülés fékezett elmozdítását a karosszériához képest, amivel a testre ható erők nagy­ságát mérsékelni lehet. Ilyen törekvés látszik az 1 236 171 számú angol sza­badalomnál, ahol az ülés csukló körül előre billenhet és a billenőssel egyidejűleg egy mechanizmus fékező párnát íök a vezető mellének. Az itt leírt megoldás továbbfejlesztése látható a DE­­AS 21 57 899 sz. közzétételi iratban, ahol az alsó lengés­­csillapítók szerepét az ülés háttámlájának meghosszab­bításába eső felső lengéscsillapítók veszik fel. Mindkét konstrukció a billenő mozgást használja fel járulékos csillapítás biztosítására, jóllehet billenéskor a test tehetetlenségi ereje csak viszonylag kis felületre, a vállzónára hat és ez már károsító nagyságú lehet. A fenti két megoldás mellett a 3 992 046 sz. USA szabadalomban olyan biztonsági rendszert ismertetnek, amelynél hidraulikus úton az ütközésből nyert jelinfor­máció átalakításával az ülést először hátrafelé mozgatják, majd lengéscsillapítók révén lassulását fékezik. A hátra­­mozdítás hatására a lassulási szakasz megnövekszik ugyan, de a nagyobb biztonsághoz a leírt szerkezeti egy­2 ■ ségek teljesen koordinált működésére van szükség, és ez a leírt bonyolult szerkezeti kialakítás mellett csak nehe­zen vagy nagy költségek mellett biztosítható. A találmány feladata olyan ülés kialakítása, amely a fenti problémákat kiküszöböli, illetve viszonylag kis költségráfordítás mellett lényegesen mérsékeli, azaz a testmagasságtól széles határok között független optimális. testhelyzetet, nagyfokú kényelmet és teljes biztonságot tud nyújtani. A találmány a továbbiakban „anatómcentrikus”-nak nevezett tervezési koncepción alapul, amelynek lényege az a felismerés volt, hogy normál ülő testhelyzetben a különböző testmagasságú személyeknél egy állandó, az­az a testmagasságtól független középső zónát és két eh­hez csatlakozó testmagasságtól függő változó zónát kü­lönböztethetünk meg. Ebből adódóan az ülést nem a rögzített helyzetűnek tekintett pedálokhoz és a volán­hoz képest kell elhelyezni, illetve a testmagassághoz illeszteni, hanem az állandó zónát kell az optimális veze­tési helyzetnek megfelelően rögzíteni és a változó zóná­kat ehhez képest (adott esetben még a volán és a pedálok helyzetének elmozdításával is) kell elhelyezni. Az anatómccntrikus tervezés egyúttal a test lehető legfolytonosabb és anatómiailag tökéletes támasztását és pozicionálását is figyelembe veszi. A fenti elv alkal­mazása olyan ülés kidolgozásához vezetett, amelynek egymás folytatásában elhelyezkedő támasztási szakaszai, azaz nyaki szakasza, háti szakasza, ágyéki szakasza, me­dencei szakasza és combtámasztó szakasza van, ahol a medencei szakasz keresztirányban a test felől nézve mé­lyebb, az ettől távolodó szakaszok pedig csökkenő mély­ségű homorulattal vannak ellátva és hosszirányban a medencei szakasznak vízszintes érintője van, és az ülés­nek a találmány szerint rögzített helyzetű teste és ehhez képest háti fősík mentén eltoíhatóan megvezetett mozgó része van, ahol a medencei szakasznak a vízszintes érin­tési pont fölé eső görbült homorú íve a háti fősíkhoz simul, majd a test felől domború ágyéki szakasz inflexiós ponton át a test felől homorú háti szakaszhoz simul, amelynek alsó íve az inflexiós pont és a háti fősíkba eső érintési pont között a rögzített helyzetű testen van, felső íve a háti fősíkba simulóan kezdődik és függőleges vagy közel függőleges irányban végződik, ahol a háti szakasz felső íve a mozgó részen van és a felső és alsó ívek kö­zött a mozgó rész helyzetétől függő változó hosszúságú, a háti fősíkba eső összekötő szakasz van, továbbá a nyaki szakasz a test felől nézve domború, a háti fősík a víz­szintessel 55° és 65° közé eső szöget zár be, és az egyes szakaszok domborulata vagy homorulata az emberi nor­mál gerincvonulat megfelelő szakaszainak homorulatáit vagy domborulatait követik. A vezetés biztonsága szempontjából előnyös, ha a nyaki szakaszból kettős U-alakban meghajlított kengye­­les fejtámasz nyúlik ki. Az alsó változó zóna helyzetét a legelőnyösebb a víz­szintes síkban eltolható lábtartóval beállítani, amely egy­úttal alkalmas a pedálok rögzítésére. A megfelelő szellőzés és vérkeringés biztosítására elő­nyös, ha az ülésnek olyan rugalmas felületi kialakítása van, amely a ráható nyomóerővel fordított arányban levő nagyságú és sűrűségű rugalmas felületi dudorokkal van ellátva. Gépkocsiban való alkalmazásnál az ülésnek rögzített helyzetű sínen gördíthető kerekei vannak és teste a karosszériához rögzített végű rugóval és lengéscsillapítók -5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Thumbnails
Contents