187565. lajstromszámú szabadalom • Eljárás guanidinszármazékok előállítására
1 187 565 2 dimetil-szulfoxiddal lOmg/ml koncentrációjú törzsoldatot készítettünk, majd a törzsoldatot fiziológiás sóoldattal 2%-nál kisebb dimetil-szulfoxidtartalomig hígítottuk, és az állatoknak 1 ml/kg injekciós oldatot adtunk be. 4. Krónikus gyomorfekélyben szenvedő kutyákon végzett kísérletek : Krónikus gyomorfekélyben szenvedő, 9-12 kg testsúlyú, fajtiszta nőstény vadásztacskókat éjszakára kikötöttünk. Az állatok ezalatt tetszés szerinti mennyiségű vizet fogyaszthattak. A kísérlet ideje alatt az állatokat gyenge kikötéssel álló testhelyzetben tartottuk. A hatóanyag intravénás beadagolásakor fellépő hatást a következőképpen vizsgáltuk: A fekélyt felnyitottuk, és 30 perces vizsgálati idő alatt meghatároztuk az állatok gyomorsav-szekréciójának alapértékét. Ezután az állatoknak folytonos intravénás infúzió formájában gyomorsav-szekréciót fokozó anyagot (0,5 pmól/kg/óra hisztamint vagy 2 pg/kg/óra pentagasztrint) adtunk be fiziológiás sóoldatban oldva (óránként 15 ml infúziós folyadékot juttattunk a szervezetbe), és az állatok gyomornedvéből 15 percenként mintát vettünk. Az egyes minták térfogatát mértük, és a minták 1 ml-es alikvot részét 0,1 n vizes nátrium-hidroxid-oldattal titráltuk. Ezzel a méréssel a gyomornedv savtartalmát határoztuk meg. Amikor az állatok gyomorsavszekréciója elérte a platóértéket (körülbelül 1-2 óra elteltével), az állatoknak intravénás úton, fiziológiai sóoldattal elegyítve beadtuk a vizsgálandó vegyületet, majd további 2-3 órán át folytattuk a gyomornedv savtartalmának vizsgálatát. Ezalatt a gyomorsav-szekréciót fokozó anyag infúziós beadagolását megszakítás nélkül folytattuk. A gyomorszondán át beadagolt hatóanyag hatását a következőképpen vizsgáltuk : Az állatok gyomornedv-termelését mértük, és amikor az alapszekréció 30 percig szünetelt, az állatoknak 25 ml vízben oldva beadtuk a vizsgálandó hatóanyagot. (Az oldat a hatóanyagon kívül 0,5 vegyes% hidroxipropil-metil-cellulózt és 0,1 vegyes% Tween 80-at is tartalmazott.) I óra elteltével a fekélyt ismét felnyitottuk, és azonnal megkezdtük a gyomorsav-szekréciót fokozó anyag infúziós beadagolását. Az állatok gyomornedvéből a fent ismertetett módon folyamatosan mintát vettünk, és vizsgáltuk a minták gyomorsav-tartalmát. A mért adatokból meghatároztuk a platóértéket megközelítő savkoncentrációt, és ezt az értéket a hatóanyagmentes hordozóanyaggal kezelt állatokon mért értékekkel hasonlítottuk össze. A hatóanyag orális beadagolásakor a következőképpen jártunk el: A hatóanyagot zselatin-kapszulában adtuk be az állatoknak, és az állatokkal 15 ml vizet itattunk. 1 óra elteltével a fekélyt felnyitottuk, és azonnal megkezdtük a gyomorsav-szekréciót fokozó anyag infúziós beadagolását. Az állatok gyomornedvét a korábban ismertetett módon vizsgáltuk, és a platóértéket megközelítő savkoncentrációt a hatóanyaggal nem kezelt állatokon mért értékekkel hasonlítottuk össze. 5. Denervált gyomorfundusú kutyákon végzett kísérletek : 14-22 kg testsúlyú hím vadásztacskók gyomorfundusából Rudick és munkatársai [J. Surg. Rés. 7, 383 (1967)] módszerével kimetszettük a bolygóideget. 4-6 hetes gyógyulási időszak után az állatokat 2-3 hétig visszaszoktattuk korábbi étrendjükhöz; ezalatt az állatok szekréciós reakciói stabilizálódtak. A kísérletekhez előkészített állatokat 23 órán át éheztettük (az állatok tetszés szerinti mennyiségű vizet fogyaszthattak), és a kísérlet alatt az állatokat vászonhurkokkal gyengén kikötöttük. Az állatok gyomrát meleg vizzel átöblítettük, majd az állatoknak szubkután infúzió formájában 10 pg/perc sebességgel hisztamint adtunk be. Az agonista hatóanyag ebben a dózisban minden kutyán a maximum 60-90 %-ának megfelelő savtermelést váltott ki. A gyomornedvet 15 percenként méröpohárba gyűjtöttük, és a gyomornedv térfogatát 0,1 ml pontossággal leolvastuk. A gyomornedv 500 pl térfogatú mintáját 5 ml fiziológiás sóoldattal hígítottuk, majd 100 mmólos vizes nátrium-hidroxid-oldattal pH = 7,0-re titráltuk. A teljes savtermelést a savkoncentráció és a kiválasztott gyomornedv térfogatának összeszorzásával számítottuk ki. Amikor a gyomornedv-szekréció elérte a platóértéket (a savtermelés 3 egymást követő mérés alatt 10%-náI kisebb mértékben változott), az állatoknak a fejvénán keresztül, 0,1 ml/kg-os intravénás dózisban, vagy orálisan, zselatin kapszulába töltve beadtuk a vizsgálandó hatóanyagot. Ezután a gyomornedv- és gyomorsav-kiválasztást 3 órán át mértük. A tengerimalac-pitvaron és az aminopirin-felvétel vizsgálata során meghatározott aktivitási adatok jól jelzik a vegyületek várható gyomorsav-szekréciót gátló hatását. A patkányokon és kutyákon végzett kísérletek során egyetlen vegyület esetén sem tapasztaltunk mellékhatást vagy toxikus tüneteket. A toxicitásvizsgálatok során az állatoknak 5-[4-(3-/2,2,2-trifluor-etil/-guanidino)-pirimid-2-íl]valeramidot, 5-[4-(3-/2,2,2-trifluor-etil/-guanidino)-1,2,3-triazol-2-il]-valeramidot, 5-[6-(3-/2,2,3,3- tetrafluor-propil/-guanidino)-pirid-2-il]-valeramidot, illetve 5-[3-(3-/2,2,2-trifluor-etil/-guanidino)pirazol-l-il]-valeramidot adtunk be. A vizsgálatokat 2-2 altatott patkányból és 4-4 éber egérből álló állatcsoportokon végeztük; a hatóanyagokat az altatott patkányok gyomorsav-szekrécióját 50 %ban gátló dózis tízszeresének, illetve százszorosának megfelelő mennyiségben vizsgáltuk. Toxikus tüneteket egyetlen esetben sem tapasztaltunk. A példákban felsorolt (I) általános képletű vegyületek egy része a' szervezetbe juttatva hosszú időn (néhány órán) át megtartja maximális gyomorsav-szekréciót gátló hatását. Az ismert H-2 receptor antagonista hatóanyagok l-metil-2-ciano-guanidin-csoportja az emlősök szervezetében mutagén l-metíl-l-nitrozo-2-cianoguanidin-csoporttá alakulhat [Pool és munkatársai: Toxicology 15, 69 (1979)]. Az (I) általános képletű vegyületek megfelelő csoportja, a — CONR}R4 képletű csoport, ezzel szemben nem 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 6
