187459. lajstromszámú szabadalom • Rögzítő fesítőék
1 187.459 2 A találmány rögzítő feszítőék rögzitőék-testtel és azzal szemben feszítőhelyzetbe előretolható feszítőbetéttel, amelynél a rögzítőék-test hátsó részén a tengelyirányban ható erők kifejtésére támasztóelemekkel, mellső részén pedig a feszítőék hossztengelye felé irányuló, rögzítőék-test mellső vége irányában a kerület körvonala felé közelítő, a feszítőbetét megtámasztására szolgáló felületekkel rendelkezik, és amelynél a rögzítőék-test és a feszítőbetét feszítés nélküli helyzetben együtt szabályos körkeresztmetszetet képeznek. Megkülönböztetnek rögzítő feszítőékeket utánfeszítési és utánfeszítés nélküli sajátosságokkal. AZ utánfeszítési sajátosság annyit jelent, hogy a feszítőék terhelés hatására még inkább megfeszül. Ilyen sajátosság főként olyan felerősítéseknél kívánatos, amelyek dinamikus terhelésnek vannak kitéve. Az utánfeszítési sajátosság azonban statikus igénybevételeknél is előnyökkel jár, mint amilyen például a biztonság fokozása. Az utánfeszítési sajátosságot általában úgy érik el, hogy a rögzítőék-test mellső vége irányában egy vagy több dimenzióban kiszélesedik és a feszítőbetét ennek megfelelően elkeskenyedik. Egy ismert kivitelű rögzítő feszítőék esetében a feszítőbetéten mellső vége felé irányuló ékalapú lapolás van kialakítva, a rögzítőék-testen pedig a feszítőbetét számára megfelelő kimunkálás található. A feszitőbetét egy, a feszítőék hossztengelye felé irányuló, a rögzítőék-test mellső vége irányában a kerület körvonala felé közelítő támasztófelületen fekszik fel. A feszítőbetét előretolásakor az a támasztófelületen csúszik és eközben sugárirányban kifelé tolódik. Mivel a támasztófelület sík, a feszítőbetétnek nincs oldalirányú megvezetése. A feszítőbetét így középhelyzetéből kifelé eltolódhat. Egy másik ismert kivitelű rögzítő feszítőéknél a rögzítőék-test üreges hengerként van kialakítva. A feszítőbetét így csak peremével van a rögzítőéktest falánál végighaladó támasztófelületen megtámasztva. így a feszítőbetéten a feszítési folyamattal: létrehozott feszítőnyomás alakváltozást eredményezhet. A találmányi gondolat célja olyan utánfeszíthető rögzítő feszítőék létrehozása, amely a feszítőbetétnek a rögzítőék-testben történő oldalirányú megvezetése és központosított megtámasztása következtében a terhelés legkedvezőbb elosztását, és így magasfokú rögzítési jellemző értékeket eredményez. Ezt a feladatot a találmány szerint úgy oldjuk meg, hogy a támasztófelületet egy, központosán elhelyezett, a tengellyel párhuzamos síkban futó horony fenekéből képezzük ki. A feszítőbetét vezetése így a horony oldalfalaival történik. A központosán elhelyezett támasztófelület a feszítőbetétet a legnagyobb fellépő feszítőerők síkjában támasztja meg. A horony elvileg tetszőleges kialakítású lehet. A feszítőbetét megvezetése szempontjából azonban célszerű a horony keresztmetszetét U-alakúra ki • képezni. Az U-keresztmetszet feszítőszárai lehetnek egymással párhuzamosak, össze-, vagy széttartóak. Gyártástechnikai szempontból mindenesetre az egymással párhuzamosan elhelyezkedő feszítőszárak a legcélszerűbbek. A találmány szerinti rögzítő feszítőék feszítésekor a támasztófelületeknél igen magas feszítönyomás lép fel. Hogy a feszítőnyomás elosztása lehetővé váljon, célszerű a horonyfent' t ívelt keresztmetszetűre kialakítani. így a támasztófelület homorú. Ezáltal a rögzitőék-test a feszítőbetétet csapágycsészeként támasztja alá. A rögzítő feszítőék behelyezésekor a feszítőnyomást a támasztófelületnek kell felvennie. Túligénybevételek elkerülésére célszerű, ha a horony szélessége a rögzítőék-test külső átmérőjének 0,3-0,7- szerese, előnyösen 0,5-szöröse. Ennek az aránynak a betartása esetén a rögzítőék-testen még nem jön létre hátrányos kihatású gyengítés. Az ismeretes rögzítő-feszítőékeknél a rögzítőéktest keresztmetszetcsökkenése a támasztófelület hátsó végénél a legnagyobb. Ez a keresztmetszetcsökkenés erős berepedési hajlamot eredményez. Ennek legalább részbeni elkerülésére előnyös, ha a hornyot oldalról határoló falak magassága a rögzítő feszítőék mellső vége felé csökken. így egyrészt a csökkenő magasságú oldalfalak a keresztmetszetet csökkentik, másrészt a rögzítőék-test mellső vége felé a kerület körvonala felé közelítő támasztófelület a keresztmetszetet növeli. E két tényező megfelelő összehangolásával elérhető, hogy a rögzítőék-test megmaradó keresztmetszete a támasztófelületnél csaknem állandó maradjon. A feszítőnyomás elosztására célszerű, ha a feszítőbetét oldalfelületei között, amelyek a rögzítőéktest hornyát oldalról határoló falak magasságcsökkenésének megfelelően emelkednek, betétgerinc van kialakítva, amely a támasztófelület alakjának felel meg. A betétgerinc vezeti a feszitőbetét a rögzítőék-test hornyában. A feszítőelem mellső vége felé emelkedő oldalfelületek megnövelik a feszítőbetétnek a rögzítőfurattal érintkező palástfelületét. A feszítőbetét palástfelülete így ott a legnagyobb, ahol a tapasztalat szerint a legnagyobb feszítőnyomás is fellép. A feszítőbetét palástfelülete mellső végén a kerület felére terjedhet. A rögzítőék-test és a feszítőbetét egyszerű előállítása szempontjából a horony keresztmetszete célszerűen V-alakúra van kialakítva. A V-alakban kiképzett horonynak csak két vezetőfelülete van, amelyek ezenkívül síkfelületként vannak kiképezve. Ezenfelül a vezetőfelületek V-alakú kialakítása a feszítőbetétnek a rögzítőék-testben történő központosítását eredményezi. A vezetőfelületek döntése elvben tetszőleges lehet. A fellépő erők optimális elosztása és ezzel az érintkező felületeken létrejövő nyomások elosztása szempontjából azonban célszerű, ha a V-keresztmetszetűre kialakított horony nyílásszöge 90* és 120’ között van. Egy szög, amely ebbe a tarto5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60
