185403. lajstromszámú szabadalom • Eljárás nőívarú szarvasmarha meddőségének gyógyítására és ívarzásának szinkronizálására szolgáló folyékony állatgyógyászati készítmény előállítására
! 854C3 2 A találmány tárgya eljárás nőivarú szarvasmarha meddőségének gyógyítására és ivarzásának szinkronizálására szolgáló folyékony állatgyógyászati készítmény előállítására. Ismeretes, hogy az iparszerű szarvasmarhatartásban a szaporodással kapcsolatos két legfontosabb feladat a meddőség megelőzése vagy gyógyítása, illetve a szaporodás irányítása, azaz az ivarzás szinkronizálásának biztosítása és így az ellés előre tervezhet őségé. E feladatok teljesítése érdekében az egész világon rendkívül széles körű kutatómunka folyik. A vonatkozó szakirodalom is rendkívül terjedelmes, így csupán példaszerűen utalunk az említett feladatok teljesítésének nehézségeivel foglalkozó szakkönyvek közül Cseh S. „Állatorvosi Szaporodásbiológia és Szülészet” c. könyvére (megjelent a Mezőgazdasági Kiadó gondozásában Budapesten 1973-ban) vagy Haraszti J. „Háziállatok meddősége” c. egyetemi jegyzetére (megjelent az Állatorvosi Egyetem gondozásában 1976-ban). Bár a vázolt feladatok megoldására a szakirodalom igen sokféle módszert és készítményt javasolt, gyakorlati tapasztalataink szerint elsősorban a meddőség gyógyítása vonatkozásában egyik ismert módszer vagy készítmény sem nyújt kielégítő megoldást. A vonatkozó nehézségek megértéséhez meggyőződésünk szerint röviden ismertetni szükséges a nőivarú szarvasmarha ivari ciklusának sajátosságait. A szarvasmarha 21 napos ivari ciklusának irányításában a központi szabályozás (hipotalamusz, hipofízis, gonadotróp hormonok,elsősorban a luteinizáló hormon) mellett döntő szerepet játszik a petefészken levő sárgatest és az általa termelt progeszteron. A sárgatest hormontermelésétől függ a tüszőfejlődés üteme és a ciklus hossza, továbbá a sárgatest elégtelen működésére vezethető vissza a petefészek- és méhrendellenességek legnagyobb része. A sárgatest működését döntő mértékben a hipofízis által termelt luteinizáló hormon serkenti és a méh falában termelődő, luteoliz.in nevű faktor gátolja. A luteinizáló hormon gyógyszerként való alkalmazhatósága régóta ismeretes, viszont a szabályozó rendszer másik tagját, a luteolizin faktort csak a hatvanas évek után ismerték fel és azonosították mint 9a,lla,15-trihidroxi-5- cisz-13-transz-prosztadiénsavat, vagy - közismert nevén — prosztaglandin F2a=t.így csak a legutolsó évtizedben vált lehetségessé a szarvasmarha ivari ciklusát mindkét oldalról, vagyis a luteotróp hatás és a Suteolitikus hatás oldaláról befolyásolni. Ezek a felismerésen tették lehetővé a prosztaglandinok hatalmas karrierjét. A hatóanyagként prosztaglandin F2a-t tartalmazó állatgyógyászati készítmények közül a Chinoin Gyógyszerárugyár Enzaprosf F jelzésű készítménye, míg az ehhez a prosztaglandinszármazékhoz hasonló szintetikus analógok közül például az IC! nagy-britanniai cég Cloprostenoi-Estrumate jelzésű készítménye terjedt el az állatorvosi gyakorlatban. A prosztaglandinokról, például a prosztaglandin F2a-ról ismeretes, hogy a luteolitikus hatásukon túlmenően méh simaizom összehúzó (uterotonikus), esetleges méhnyak - csatorna-tágító (cervixdilatációs) és a méh szöveteiben gyulladást befolyásoló hatásúak is. Kétségkívül felhasználhatók a prosztaglandinok akár az ovariális, akár az uterinális eredetű meddőség kezelésére, sőt bizonyos biotechnikai problémák (például szuperovuláció, meddőségi profilaxis, ikervemhesség vagy petesejtátüítetcs) megoldására, azonban a velük végzett állatgyógyászati kezelésnek a gyakorlatban - magas költségüktől eltekintve -komoly hátrányai is mutatkoztak. Elsőként említenénk, hogy a prosztaglandinok viszonylag gyorsan tebomianak, ezért a gyakorlatban az irányított állatgyógyászati hatás, például a korábban említett két állatgyógyászati feladat megoldásának biztosításához a szükségesnél jóval nagyobb dózisban vagy gyakoribb alkalmazással (például injektálással) szükséges felhasználni őket. További hátrányt jelent, hogy állatgyógyászati hatásuk nem eléggé szelektív és ezért alkalmazásukkor nemkívánatos mellékhatások is jelentkezhetnek. Ilyen mellékhatásként említhetjük például a szarvasmarha egyes szervei simaizomzatának káros összehúzódását vagy a tej sejtes elemeinek átmeneti megszaporodását. A szarvasmarha szexuálfunkcióit azonban ismert módon nem csak az irányító hormonrendszereken át. hanem helyileg, a genitalis traktus felől, a méhelváltozások alapján is lehet kezelni. Az állatorvosi gyakorlatban az ilyen kezelést méhkezelésnek vagy méh mosásnak hívják. A kezelés lényege, hogy a méhüregbe a hüvelyen és a méhcsatornán át különféle oldatokat juttatnak abból a célból, bogy a hurutos, gennyes mell váladékot eltávolítsák, illetve a méhüregbe fertőtlenítő vagy gyulladáscsökkentő anyagokat juttassanak. Ezeket a méhkezeíőszereket a korábban ismertetett szakirodalmi publikációkban részletesen ismertetik. Az állatorvosi gyakorlatban napjainkban e célra használt szerek közül példaképpen megemlíthetjük az 1-2 %-os Lugol-oldaíot (5 súly" jódból. 10 súly% kálium-jodidból és 85 súly% vízből álló törzsoldat hígítása útján készül), a bórvizet (3 %-os vizes bórsav-oldat), a kamillatea-főzetet, a 0,2 %-os kálium-permanganát-oldatot, a 2-5 %-os citromsav -oldatot, továbbá 8-hidroxi-7-jód-5-klór-kinolinból vagy különböző szulfonamid-származékokbó! készült oldatokat és szuszpenziókat, különböző antibiotikus oldatait, szuszpenzióit és olajos emulzióit, nátrium-klorid liipo- és hipertóniás oldatait, sőt akár a tiszta desztillált vizet is. Ezeknek a méhkezelőszereknek egyike sem tartalmaz felületaktív anyagot, de ha valamelyik gyógyszerkészítmény tartalmaz is ilyen anyagot, az detergens iiatását a készítmény felhasználását szükségszerűen megelőzd oldás vagy eniulgeálás során elveszíti. Az ezekkel a méhkezelőszerekkel végzett méhkezelés fő hátránya, hogy a meddőség kezelése vonatkozásában a kezelés eredményessége nem kielégítő, vagyis egy tehenet a vetnhesség eléréséig akár 2-4 alkalommal kezelni kell. Ugyanakkor ezek a méhkezelőszerek • az ivarzás szinkronizálása vonatkozásában gyakorlatilag hatástalanok. További jelentős hátrányuk, hogy hatásuk a méh nyálkahártyájára sokszor kiszámíthatatlan, így például a töményebb jódtartalmú oldatok vagy fertőtlenítőszerek, valamint az erősen savanyú pH-jú oldatok sok esetben több kárt okoznak, mint hasznot, hiszen az enyhe hurutokból esetleg irreverzibilis elváltozások alakulnak ki. A helyi méhkezelés tehát nem elégíti ki a korábban említett két feladat szabta követelményeket. Célul tűztük ki a fentiekben ismertetett méhkezelőszerek hátrányaitól mentes és a korábban említett két feladat megoldására alkalmas állatgyógyászati készítmények kidolgozását. Kísérleteink során felismerők, hogy a fenti követelményeknek tökéletesen eleget tesz egy olyan- vizes bázisú készítmény, amely összesen 0,2—5,0 sú!y% mennyiségben egy anionaktív epesav-szdrmazékot vagy 10-20 szénatomot tartalmazó alkánszulfonátsót vagy nem-ionos polietilénglikolétert tartalmaz, a vízen túlmenően b ! I I 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
