185297. lajstromszámú szabadalom • Lapradiátor, különösen melegvízfűtés céljára
185.297 â találmány feladata tehát, hogy olyan lapradiátort hozzon létre, amely a korróziónak a legmesszebbmenőkig ellenáll, ezáltal élettartama az ismert radiátorokhoz képest sokszorosara nő. Ezt a feladatot a találmány értelmében azáltal oldjuk meg, hogy a radiátor lapelemei korrózióálló acéllemezből vannak kialakítva, a melegviz bevezető csonkkal szemben hidegalakítással létrehozott terelődudor van kialakítva, az elvezetőcsonk a radiátor alsó éléhez közel, előnyösen attól legfeljebb 7 mm távolságban van elhelyezve, a lapelemek hegesztési varratainak a viztérhez legközelebb eső pontja pedig legalább á mm távolságban van a viztértől. Előnyösen a lapelemek 0,010 aulyszúzaléknál kisebb kéntartalmú, T = 0,018 értékű és legfeljebb Ea = 6 >um felületi érdességü acéllemezből vannak kialakítva. / Célszerűen a terelődudor középvonala a bevezető csonk középvonalához képest eltoltan, előnyösen attól maximálisan a lemezvastagság négyszeresével egyenlő távolságban van elhelyezve, és a terelődudor a viztérbe a radiátor középsikjától 2v távolságig nyúlik be. Amint látható, a lapradiátor korróziós károsodását elsősorban a helyes anyagválasztással akadályozhatjuk meg. A találmány szerinti lapradiátor anyagának fő jellemzője, hogy korrózióálló. Ezt azáltal érjük el, hogy az anyag kéntartalmát 0,010 %-ban maximáljuk, az eddig megengedett 0,035 % helyett. Ennek a megkötésnek az a felismerés az alapja, hogy a lágyacéllemezek károsodása vizes közegben az acélban jelenlévő szulfidzárványok mentén indul meg, mégpedig úgy, hogy a zárványok körüli fémes alapanyag oldódik, mert ez a rész kevésbé nemes, mint maga az /Mn? Ee/S-zárvány. A szulfidzárványok károsító hatásának felismerése nehézséget jelent, mért a szulfidzárvány a korróziós folyamat előrehaladása közben általában kiesik a helyéről, és igy a korróziót okozó zárvány már nem azonosítható. Különösen veszélyes, ha az acéllemezben úgynevezett II-faju szulfidzárványok fordulnak elő, mert ebben az esetben a korróziós folyamat előrehaladásával újabb és újabb zárványok érintkezhetnek a korróziós közeggel, a vízzel, biztosítva a folyamat előrehaladását. A találmány szerinti lapradiátort tehát olyan acéllemezből kell készíteni, amelyben a pontszerű károsodást okozó szulfidzárványok már eleve kis számban vannak jelen, és ezeknek a zárványoknak olyan az elhelyezkedésük, hogy nincs lehetőség az eçyes zárványok körül kialakuló mikropitting makropíttinggé való egyesülésére. A találmány szerinti lapradiátor másik fontos jellemzője az, hogy a fütőviz bevezetését és kivezetését szolgáló csonkokat és a viz áramlását biztositó üregrendszert úgy alakítsuk ki, hogy a lapradiátorban ne alakuljanak ki pangó terek, és lehetőség szerint lamináris legyen az áramlás. Leglényegesebb az a megoldás, hogy a kivezető csonkot a lapradiátor also éléhez képest olyan közel helyezzük el, amennyire azt a szerkezeti adottságok megengedik. A legkedvezőbb megoldást az jelentené, ha ezek a csonkok a radiátor hossztengelyével párhuzamos helyezkedésüek lennének. Az ilyen elhelyezkedésű csonkok hegesztése azonban nehezen illeszthető a folyamatos gyártástechnoló-^ giába. Ezért a találmány értelmében a bevezető csonknál terelőelemmel, vagy a csonkkal szemben lévő lemezrészben sajtolásaal 3
