185133. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 1-hidroxi-okthidro-benzo-[c]kinolinok és származékaik előállítására

1 185 133 2 gően választjuk meg, hogy melyik reakcióutat követjük. Amennyiben a folyamatábrán jobb oldalt függőlegesen ábrázolt reakciósort valósítjuk meg, úgy az előnyös védő­­csoport a benziiesoport, tekintettel a katalitikus hidro­­génezési reakciólépésre. Amennyiben a folyamatábra bal oldalán függőlegesen ábrázolt reakciósor szerint dolgo­zunk, úgy-az előnyös védőcsoport a metilesoport, mivel azt igen könnyen le lehet hasítani a leírt savas kezeléssel. Az I—III általános képletű vegyületek észtereit, vagyis ahol Rí alkanoilcsoportot képvisel, könnyen elő lehet állítani az R! helyén hidrogénatomot hordozó I- !II általános képletű vegyületekbői, ha ezeket a megfelelő alkánkarbonsavval reagáltatjuk valamilyen kondenzáló­szer, mint például diciklohexil-karbodiimid jelenlétében. Egy másik módszer szerint az I—III általános képletű vegyiileteket a megfelelő alkánkarbonsav-kloriddal vagy alkánkarbonsav-kloridda! vagy alkánkarbonsav-anhidrid­­del, így pl. acetil-kloriddal vagy ecetsavanhidriddel rea­gáltatjuk, valamilyen bázis, így pl. piridin jelenlétében. Savaddíciós sókat a benzo[c]kino!in gyűrűrendszer nitrogénatomján lehet képezni, ez szakemberek számára természetes és magától értetődő. Ezeket a sókat a szoká­sos módszerekkel lehet előállítani. A bázisos észter­származékok természetesen mono- és di-savaddíciós sók képzésére egyformán alkalmasak, mivel két bázisos funk­cióval rendelkeznek. A jelen találmány szerinti vegyületek fájdalomcsilla­pító hatását különféle tesztekben határoztuk meg. A tesztekben egyrészt hő által okozott fájdalomingert alkalmaztunk, ilyen pl. az úgynevezett egérfarokteszt, másrészt kémiai ingerrel kiváltott fájdalomérzést vizsgál­tunk, ilyen pl. annak meghatározása, hogy milyen mér­tékben képes a vizsgálandó vegyület a fenilbenzokinon­­nal egereken kiváltott görcsös rángatódzást csökkenteni. Ezeket a teszteket, további tesztekkel kiegészítve, az alábbiakban ismertetjük: Hővel kiváltott fájdalominger vizsgálatára irányuló tesztek a) „Forró lemez” fájdalomérzési teszt egereken A Woolfe és MacDonald szerint módosított módszert, J. Pharmacol. Exp. liter., 80, 300-307 (1944). alkal­maztuk A módszer érteimében az egér lábát szabályo­zott hőingerrel ingereljük. Az egér lába egy kb. 3 mm vastag (1/8") alumíniumlemezzel érintkezik; a lemezt alulról egy 250 Wattos, reflektáló felülettel rendelkező infravörös-lámpával melegítjük. A lemez felületére el­helyezett termisztoros hőmérséklet-szabályozóval a lám­pát úgy állítjuk be, hogy az alumíniumlemez hőmérsék­lete állandóan 57 °C legyen. Az egereket egyenként le­engedjük egy 165 mm (6 1/2") átmérőjű üveghengerbe, ami a meleg lemezre van elhelyezve. A reakcióidőt attól a pillanattól kezdve mérjük, amikor a kísérleti állat lábai a lemezt érintik. Fél órával, illetve két órával a vizsgá­landó vegyület beadása után megfigyeltük az. egereket, hogy mennyi idő múlva végeznek egy hirtelen mozdula­tot az egyik vagy mindkét hátsó lábukkal, illetve hogy eltelik-e 10 másodperc anélkül, hogy ilyen mozdulatot végeznének. A morfin MPE50 értéke: 4-5,6 mg/kg (szubkután). h) Egérfarok megrándulási analgézia-teszt A D’Amour és Smith,,/. Pharmacol. Exp. Eher., 72, 74—79 (1941), által módosított egérfarok megrándulási tesztet alkalmaztuk, aminek az a lényege, hogy nagy in­tenzitású hőt irányítunk szabályozottan a kísérleti állat farkára. Az egereket kényelmes elhelyezkedésükre alkal­mas fémhengerekben külön-külön úgy helyezzük el, hogy az állatok farka a henger egyik végén kilógjon. Ezt a hengert azután úgy helyezzük el,hogy az állat farka laposan egy eltakart hősugárzó lámpa felett legyen. A kísérlet megkezdésekor egy alumíniumlemezt — ami eddig a lámpa fölött volt - elhúzunk, igy a fénysugár át tud jutni egy résen és egy gyűjtőlencsén át és a kísérleti állat farkának végére fog esni. Ezzel egyidejűleg egy idő­mérő berendezést is működésbe hozunk. Azt a latencia­­időt mérjük, ami az eiső gyors farokmozdulatig eltelik. A kezeletlen egerek általában a lámpa expozíciójától számított 34 másodpercen belül reagálnak. A kísérleti végpont 10 másodperc expozíciónak felel meg. Vala­mennyi egeret e vizsgálandó vegyület, illetve morfin be­adása után fél órával és két órával tesztelünk. A morfin MPE50 értéke 3,2—5,6 mg/kg volt (szubkután). ej Farokimmerziós eljárás A Benbasset és mások által kifejlesztett [lásd: Arch, int. Pharmacodyn., 122, 434 (1959)] úgynevezett „tar­tály” eljárásnak egy változatát alkalmaztuk. Charles River CD-I törzsbeli, 19-21 g súlyú, hím albino egere­ket lemértünk és az állatokat azonosítás céljából meg­jelöltük. Rendszerint öt állatot alkalmazunk egy ható­anyag vizsgálatához, az egyes állatok egyúttal saját maguk kontrolljaként is szolgálnak. Általános kipróbálás céljából a vizsgálandó új vegyülete't először 56 mg/kg dózisban intraperitoneálisan vagy szubkután adjuk be, 10 ml/kg térfogatban. A hatóanyag beadása előtt, majd fél órával, illetve két órával annak beadása után minden egyes kísérleti állatot egy-egy speciális hengerben helye­zünk el. A hengereken rések vannak, melyeken keresztül a megfelelő szellőzés biztosítva van; a hengerek végét kerek műanyagdugó zárja le, amin keresztül a kísérleti állat farka kilóg. A hengert függőleges helyzetben tartva a kísérleti állat kilógó farkát teljes hosszában egy 56 °C hőmérsékletű vízfürdőbe merítjük. Az egyes állatoknál a kísérlet végpontját a motorikus reakcióhoz kapcsolódó erőteljes farokrángatódzás vagy a farok hirtelen össze­­rándulása jelzi. Bizonyos esetekben ez a végpont gyógy­szer hatása alatt álló állatoknál kevésbé élénk is lehet. A nagyobb szövetkárosodások elkerülésére a kísérletet 10 másodperc elteltével befejezzük és az állat farkát ki­vesszük a vízfürdőből. Az ingerre adott válasz idejét másodpercekben regisztráljuk, a másodperc tört részét a közelebbi egész értékre fel-, illetve lekerekítjük. A vizsgálatokkal egyidejűleg kontrollként a tiszta vivő­anyagot és egy ismert hatáserősségű összehasonlító anya­got is teszünk. Amennyiben a vizsgálandó vegyület akti­vitása az alkalmazás után két órával végzett mérés szerint még nem tért vissza a kiindulási értékre, úgy a válasz­­reakció idejét a kísérlet negyedik és hatodik órájának végén is meghatározzuk. Az utolsó mérést a teszt-nap végén, vagyis a kísérlet huszonnegyedik órájában végez­zük, ha addig még aktivitást tudunk észlelni. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 8

Next

/
Thumbnails
Contents