183016. lajstromszámú szabadalom • Eljárás imidazol-származékok előállítására
1 183016 2 koszorúér-megbetegedcsben szenvedők szívrohamai állatokban egyedülállóan modellezhetők és segítségével kimutatták, hogy a tromboxán A2 hatását ellentétesen befolyásoló vegyületek alkalmazása nyúlnál kivédi a tromboxán A2-injekció ártalmas következményeit. A PGI2/TxA2 egyensúly felborulását közrejátszó tényezőnek tartják a migrén kialakulásában is. A migrénes fejfájás az agyon belüli és az agyon kívüli véráramlásban bekövetkező változásokkal áll kapcsolatban. A fejfájás előtt különösen az agyi vérellátás csökken, amit a fejfájási fázis során mindkét érrendszeri területen értágulat követ. A fejfájás kialakulása előtt a vérben emelkedik az 5-hidroxi-triptamin szintje, ami in vivo aggregáció előfordulására és az aminnak a vérlemezke-készletekből való felszabadulására utal. Ismeretes, hogy migrénes betegek vérlemezkéi hajlamosabbak az összetapadásra, mint az egészséges egyének vérlemezkéi [J. Clin. Pathol. 24, 250 (1971) J. Headache 17, 101 (1977)]. Ezenfelül jelenleg feltételezik, hogy a migrénes roham kóroktanában a vérlemezke-funkció rendellenessége nemcsak fontos tényező, hanem valójában főok [Lancet (i), 501 (1978)]. így az olyan hatóanyag, amely a vérlemezkefunkció szelektív módosítása útján gátolja a tromboxán A2-képződést, jelentős segítség lehet a migréngyógyászatban. A vérlemezkc-működés rendellenességeit megfigyelték cukorbetegségben szenvedő betegeknél [Metabolism 28, 394 (1979); Lancet (i) 235 (1978)]. Ismeretes, hogy cukorbetegek különösen hajlamosak a hajszálerekkel kapcsolatos szövődményekre, érelmeszesedésre és vérrögképződésre; feltételezések szerint az ilyen érbántalom oka a vérlemezkék túlzott reaktivitása. A diabetikus vérlemezkék fokozott mennyiségű TxB2-t és malondialdehidet képeznek („Diabetes and Thrombosis-Implications for Therapy” szimpózium, Leeds, Egyesült Királyság, 1979. április). Azt is kimutatták, hogy kísérletes diabéteszben szenvedő patkányoknál gyengül az érbeli prosztaciklin-termelés és megnövekszik a vérlemezkék TxA2-színtézise (IV. International Prostaglandin Conference, Washington, 1979. május). Így a prosztaciklin/ TxA2 egyensúly felborulását tartják felelősnek a cukorbetegség mikrovaszkuláris szövődményeiért. Egy TxA2- inhibitor ezért klinikailag hasznosítható szer lehetne az ilyen érrendszeri komplikációk megelőzésében. Az aszpirin és a legtöbb egyéb nem-szteroid gyulladásellenes szer gátolja a ciklo-oxigenáz enzimet. Az utóbbi hatása a PGG2/H2 endoperoxidok képződésének leállítása és ezáltal a prosztaciklin- és a tromboxán A2-szint csökkentése. Az aszpirin és az aszpirin-jellegő hatóanyagokat klinikailag alkalmasaknak találták hüdés és szívroham megelőzésére [New England J. Med. 299, 53 (1978); Brit. Med. J. 1188 (1978); Stroke 8, 301 (1977)]. Bár ezekkel a szerekkel bizonyos biztató eredményeket kaptak, az ilyen klinikai körülmények között értékesebb lehetne egy olyan vegyület, amely specifikusan gátolja a tromboxán Á2-képződést, de nem károsítja a prosztaciklinbioszintézist [Lancet (ii), 780(1978)]. Az 1 általános képletű vegyületeknek a tromboxánszintetáz enzimre, valamint a prosztaciklin-szintetáz és ciklo-oxigenáz enzimekre gyakorolt hatását a következő in vitro enzim-próbákkal határoztuk meg: 1. Ciklo-oxigenáz Kos-ondóhólyágból izolált mikroszomákat [Biochemistry 10, 2372 (1971)] arachidonsavval inkubálva (100 mikromól, 1 perc, 22 °C) PGH2-t állítunk elő, és a reakciókeverék alikvotjait 37 °C-on Krebs-bikarbonátpuffer áramába { amely antagonisták [Nature 218, 1135 (1968)] és indometacin [Brit. J. Pharmacol. 45, 451 (1972)] keverékét tartalmazza fecskendezzük. E folyadékáramot csavarvonal alakúra vágott nyúlaorta-csíkra bocsátjuk rá [Nature 223, 29 (1969)]. Egy vegyület enzimgátló képességét úgy határozzuk meg, hogy megmérjük a PGH2-okozta izometrikus tenzió-fokozódást a vizsgálandó vegyület távollétében, majd az enzimet a vizsgálandó vegyülettel 5 percig előinkubálva és a kapott értékeket összevetjük. ^ 2. Prosztaciklin (PGI^j-szint et áz Sertés-aorta mikroszomákat [Nature 263, 663 (1976)] a fenti 1. pont szerint nyert PGH2-vel inkubálunk (30 másodperc; 22 °C) és a reakciókeverék alikvotjaival elvégezzük az 1. pontban leírt próbát. A PGI2-képződést közvetett módon értékeljük a PGH2-okozta tenziócsökkenés mérése útján (a PGI2 maga nem húzza össze az aortát). E csökkenés teljesen kivédhető, ha az enzimet szelektív PGI2-szintetáz-inhibitorral, 15-hidroperoxiarachidonsawal előinkubáljuk [Prostaglandins 12, 715 (1976)]. Ezután a vizsgálandó vegyületet az enzimmel 5 percig előinkubáljuk és megmérjük a tenziócsökkenést gátló képességét. i 3. Tromboxán A2 (TxAJ-szintetáz ( Emberi vérlemezke-mikroszomákkal előkezelt indometacint [Science 193, 163 (1976)] PGH2-vel (az 1. pont szerint előállítva) inkubálunk (2 perc; 0 °C) és a reakcíókeverék alikvotjait két, egymástól elválasztó tekerccsel elkülönített nyúl-aortacsíkra bocsátjuk rá (2 perc). Az elválasztó tekercset azért alkalmazzuk, hogy a kevésbbé stabil tromboxán A2 bomlása szelektíven mehessen végbe [Proc. Nat. Acad. Sei. 72. 2994 (1975)] és külön is mérhessük a képződött TxA2-nek és a maradék PGH2-nek tulajdonítható izometrikus tenziófokozódást. A vizsgálandó vegyületet az enzimmel 5 percig előinkubáljuk és a tromboxán-szintetázt gátló képességét az izometrikus tenzió TxA2-összetevőjének csökkenése alapján határozzuk meg. Az így tesztelt találmány szerinti vegyületek képesek a tromboxán-szintetáz enzim szelektív gátlására. E próbák eredményei a következő táblázatban láthatók, ahol az egyes vegyületek azon mólkoncentrációit adtuk meg, melyek a feltüntetett enzimeknek az izometrikus tenzióra gyakorolt hatásában 50%-os változást idéznek elő, azaz az enzimhatás 50%-os gátlását okozzák. A prosztaciklinszintetáz és a tromboxáz-szintetáz enzimek 50%-os gátlását előidéző mólkoncentrációk arányát is feltüntettük, ami a vegyületek szelektív tromboxán-szintetáz-gátló képességének mértékét jelzi a prosztaciklin-szintetáz gátlásához viszonyítva. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 4
