183013. lajstromszámú szabadalom • Eljárás vérnyomáscsökkentő és bélrendszeri rendellenességek kezelésére szolgáló, hatóanyagként N--fenil--N' -(2-imidazolidinilidén)-karmamid-származékokat tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására

183 013 2 lep nu-gkolé-'-nc vízmentes nátrium-szulfátot adagolunk. Az. így kapott kétfázisú reakcióelegyet hozzuk érint­kezési’« az alkalmas fenil-izocianáttal a kívánt N-fenil- N-íinidazolidinilidén-karbamid-származék előállítása cél­jából. Az eljárás egy előnyös végrehajtási módja szerint a fenil-izocianát tetrahidrofuránnal készült oldatát rész­letekben, keverés közben, 20-30 °C hőmérsékleten hozzáadjuk a kétfázisú reakcióelegyhez, majd az elegyet néhány órától egy éjszakáig teijedő ideig keverjük. Az így kapott N-fenil-N'-imidazohdinilidén-karbamid-szár­­mazékot elkülönítjük, kívánt esetben savaddíciós sójává alakítjuk, és szokásos módszerekkel tisztítjuk. A szabad bázist úgy is előállíthatjuk, hogy a 2-ímino­­imidazolidin-savaddíciós sójának oldatát lítium-hidrid, előnyösen azonos oldószerrel készült szuszpenziójával hozzuk érintkezésbe, inert atmoszférában. Alkalmas oldószer például a dimetil-formamid, dimetil-szulfoxid, tetrahidrofurán. Az adagolás hőmérséklete általában 0-30 °C. Az inert atmoszférát általában nitrogén vagy argon felhasználásával biztosítjuk. A reagáltatást előnyösen úgy végezzük, hogy a 2-imi­­no-imidazolidin savaddíciós sójának oldatát keverés közben hozzáesepegtetj ük a lítium-hidrid vízmentes oldószerrel készült, lehűtött szuszpenziójához, nitro­­génatmoszfétában, miközben a hőmérsékletet 0-5 ?C- on tartjuk. A keverés az adagolás befejezése után tovább folytatódik, miközben a reakcióelegyet fokozatosan hagyjuk felmelegedni szobahőmérsékletre. Szabad bázist kapunk. A 2-tmino-tmidazohdin és az aril-ízocianát reagáltatá­­sát úgy is elvégezhetjük, hogy az aril-ízocianát oldatát keverés és hűtés közben, inert atmoszférában a szabad bázist tartalmazó reakcióelegyhez adjuk, a reakció­elegyet addig keverjük, míg felmelegszik szobahőmérsék­letre, majd a keverést 30-110 °C-on - a kitermelés opti­malizálása érdekében előnyösen 65-110 °C-on - tovább folytatjuk. A kívánt N-fenií-N,-(2-imidazolidinilidén)­­karbamid-származékot kapjuk. Ha a reagáltatás szoba­­hőmérsékleten történik, a keverést áltálján néhány órától egy éjszakáig terjedő ideig végezzük, míg meg­emelt hőmérsékletet alkalmazva már két óra is elegendő. Egy másik, kevésbé előnyös módszer szerint a B) reak­cióvázlatnak megfelelően állítjuk elő a kívánt N-fenil-N'­­(2-ímidazolidiniIidén)-karbamid-származékokat. A reak­­cióvázlaton feltüntetett általános képletekben A a koráb­ban megadott jelentésű, látható, hogy a kezdőlépés egy alkalmas (Hl) általános képletű fenil-izocianát és a tio­­karbamid reakciója, amely egy (IV) általános képletű N- fenil-tloimklo-dikarbonsav-diamid keletkezéséhez vezet. Ezt a vegyületet azután metil-jodiddal kezesük, és így egy (V) általános képletfl N'-((fenÜamino)-karbonill-kar­­bamido-tioátot kapunk. A kapott vegyületet egy alkal­masan helyettesített (VI) képletfl etilén-diaminnal reagál­­tatva a kívánt (1) általános képletű N-ferrilN -(2-imida' zolidinilidén)-karbamid-származékot kapjuk, hidrogén­­jodidja formájában, amelyből a szabad bázis szokásos módon állítható elő. Az ismertetett eljárás nem alkal­mas azonban olyan karbamid-vegyületek előállítására, amelyek 2,6-diszubsztituált feniksoportot tartalmaznak. Az első lépés Lakra és mtsai [J. Am. Chem. Soc. 51, 2220 (1929)] módosított módszere Kennt hajtható vég­re ügy, hogy egy alkalmasan helyettesített (Hl) általános képletű fenil-izocianátot és tiokarbamidot reagáltatva állítjuk elő az N-fenil-tioimido-dikarbonsav-diamidot, amelyet a következőkben az'egyszerűség kedvéért ,,tio biuret vegyület”-ként jelölünk. A reagáltatáshoz a reá genseket lényegében ekvimoláris mennyiségben hasz­náljuk, előnyös azonban a tiokarbamid kis feleslegének jelenléte. A reakcióhőmérséklet 80-120°C lehet. A reagáltatást előnyösen oldószerben végezzük. Alkalmas oldószer például a dimetil-formamid, dimetil-szulfoxid. A gyakorlati kivitelezés szerint az izocianátot és tio­karbamidot előnyösen 2-12 órán keresztül gőzfürdőn tartjuk. A kapott elegyet ezután vízzel hígítjuk, és le­hűtjük, majd a kivált tiobiuret vegyületet elkülönítjük a reakcióelegyből és szokásos módszerekkel tisztítjuk. Egy második reakciólépesben az N-feníl-tiomurei­­vegyületet egy S-metilezőszerrel reagáltatva (V) általános képletű metil-N’-[(fenilamino)-karbonil)-karbaminido­­tioátot kapunk, amelyet az egyszerűség kedvéért a követ­kezőkben „tioát-vegyület”-ként fogunk jelölni. A reagen­seket általában közel ekvimoláris mennyiségben használ­juk, előnyös azonban a metilezőszer kis feleslegének jelenléte. Metilezőszerként előnyösen metil-jodidot alkal­mazunk, bár más metilezőszerek, így például dimetil­­srulfát felhasználásra is van lehetőség. A reagáltatást előnyösen oldószer jelenlétében végezzük. Oldószerként például acetont, metanolt, etanolt, izopropanolt használ­hatunk. A reakcióhőmérséklet szobahőmérséklet és a visszafolyatás hőmérséklete között változhat, előnyösen azonban szobahőmérsékleten hajtjuk végre a reakciót. A gyakorlatban általában úgy járunk el, hogy a tio­biuret ^-vegyületet és a metil-jodidot metanolban, szobahő­mérsékleten néhány órán át keverjük. A reakcióelegyben htdrojodid-addíciós sója formájában keletkező vegyü­­letet kinyerjük és kívánt esetben szokásos eljárásokkal tisztítjuk. Harmadik lépésben a kapott (V) általános képletű tioát-vegyületet hidrojodid-sója formájában reagáltatjuk a (VI) képletű etilén-diaminnal. A kívánt N-fenil-N'-imi­­dazolidinüidén-karbamid-vegyületet kapjuk, hidrojodid- Sílja formájában. A reagenseket közel ekvimoláris meny­­nyiségben használjuk. A reagáltatást előnyösen metanol­ban vagy más rövidszénláncú alkanolokban végezzük, de legelőnyösebb a metanol használata. A kapott sót ismert módon szabad bázissá alakíthat­juk. Ha egy másik sót kívánunk előállítani, a Kábád bázist egy másik savval reagáltatjuk és így állítjuk elő a kívánt savaddiciós sót. Az átalakítást ismert módon végezzük. így például a Kábád bázist a kapott sóból ügy állíthatjuk elő, hogy a savaddíciós sót minimális mennyiségű rövidszénláncú a'kanoiban, így metanolban vagy etanolban oldjuk, az oldatot szerves bázissal, így trietil-ammnal melegítjük, majd lehűtjük, amikor a kívánt Kábád bázist kristályos szilárd anyag formájában kapjuk. Hasonlóan, a szabad bázis például úgy alakítható át egy kívánt savaddíciós sóvá, hogy a bázist egy a kívánt savaddidós sónak meg­felelő savval reagáltatjuk, és a kapott sót az elegy le­hűtésével kikristályosítjuk. Azt találtuk, hogy az N-fenil-N'-(2-imidazoltdinili­­dén)-karbamid-származékok csökkentik a magas vér­nyomást, anélkül, hogy eközben általában növelnék a szivfrekvenciát. A magas vérnyomás kezelésére pedig a?ok a szerek ideálisak, amelyek a vérnyomást úgy csök­kentik, hogy közben fenntartják, sőt inkább csökkentik a szívfrekvenciát, tehát ezek a vegyületek ideálisnak mondhatók a vérnyomáscsökkentő hatás szempontjából. Egy vegyükt vérnyomáscsökkentő hatását rágcsálókon 3 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Thumbnails
Contents