182559. lajstromszámú szabadalom • Eljárás antibakteriális hat 4"-dezoxi-4"-amino-eritromocin-a-származékok előállítására
182559 10 párologtatjuk, és így megkapjuk a IV általános képletű 4"-dezoxi-4"-amino-baktérium-ellenes vegyiiletet. Ha ebben a reakcióban metanolt alkalmazunk oldószerként, akkor valószínű a 2’-alkanoi!-csoport szolvolízise, s hogy ezt a mellékreakciót elkerüljük, izopropanolt alkalmazunk. A (III) és (IV) általános képletű vegyületek közül előnyösnek bizonyultak mind a 4"-dezoxi-4"-aminoeritromicin A-6,9-hemiketál-ll,12-karbonát-észter epimerjei, mind a 4''-dezoxi-4"-amino-eritromicin A és a 4"-dezoxi-4/'-amino-eritromicin A-ll,12-karbonátészter epimerjei. A jelen találmány szerinti (XI) általános képletű azon vegyületek kemoterápiái felhasználásánál, melyek sót képeznek, természetesen előnyös a farmakológiailag elfogadható só alkalmazása. Bár a vízoldhatatlanság, erős toxicitás vagy a kristályosodás hiánya egyes sókat alkalmatlanná vagy kevésbé alkalmassá tesz, például egy adott farmakológiai felhasználás céljára, a vízoldhatatlan vagy toxikus sók átalakíthatok a só elbontásával egy megfelelő, farmakológiailag elfogadható sav hozzáadásával nyert bármely kívánt sóvá. Olyan-savak, melyek a farmakológiailag elfogadható anionokkal rendelkeznek, például a következők: sósav, brómhidrogén, jódhidrogén, salétromsav, kénsav, kénessav, foszforsav, ecet-, tej-, citrom-, borkő-, borostyánkő-, maiéin-, glukon- és aszparaginsav. Mint már említettük, a találmány szerinti baktériumellenes vegyületek előállításánál a kiindulási anyagok sztereokémiái jellemzői olyanok, mint a természetes anyagoknál. A 4"-hidroxil-csoport oxidációja, mikor egy keton keletkezik, és ennek a ketonnak 4"amino-vegyületté való átalakulása a 4"-szubsztituens számára kedvező alkalmat jelent sztereokémiái jellemzőjének olyan megváltoztatására, hogy a természetes anyagétól eltérő legyen. Ezek szerint, ha az (I) (Y=0) és (II) általános képlet szerinti vegyületeket átalakítjuk aminokká, az előzőleg itt leírt módszer szerint, valószínűleg két epimer amin keletkezik. Kísérleteink szerint mindkét epimer amin jelen van a végtermékben, ennek aránya változó lehet, és függ attól, hogy milyen szintetikus módszert választottunk az előállításkor. Ha az elkülönített termék túlnyomó részben csak az egyik epimert tartalmazza, ezt az epimert alkalmas oldószerből ismételt átkristályosítással tisztítjuk addig, míg az olvadáspontja konstans lesz. A másik epimer azonban, amely kisebb mennyiségben van jelen az eredetileg elkülönített szilárd anyagban, a felülúszóban (anyalúgban) van túlsúlyban. Ezt az anyagot kinyerhetjük a gyakorlatban már ismert módszerek szerint, például úgy, hogy az oldószert elpárologtatjuk, és a maradékot ismételten átkristályosítjuk addig, míg a termék olvadáspontja konstans lesz. Bár az epi merek már említett keverékéből a szakemberek számára ismert módszerek szerint el tudjuk különíteni az egyes alkotórészeket, gyakorlatilag előnyösebb, ha a keveréket abban a formában használjuk, ahogyan azt a reakció során nyertük. Mindemellett 9 gyakran előnyös az epimerek keverékét tisztítani egy alkalmas oldószerből történő legalább egyszeri átkristályosítással, oszlop- vagy nagynyomású folyadékkromatográfiával, oldószeres szétválasztással vagy egy alkalmas oldószerben történő triturálással. A leírt tisztítási módszerekkel, melyeknél nem szükséges az epimerek elkülönítése, eltávolíthatók az idegen anyagok, például a kiindulási anyagok és nem-kívánatos melléktermékek. Az epimerek abszolút sztereokémiái megjelölése még nem tökéletes. Egy adott vegyidet mindkét epimerje azonban ugyanazt a típusú aktivitást mutatja, például mindkettő baktérium-ellenes vegyidet. Az itt leírt 4"-dezoxi-4"-amino-eritromioin A származékok számos Gram-pozitív mikroorganizmussal szemben mutatnak in vitro aktivitást, ilyenek például a Staphylococcus aureus és Streptococcus pyogenes, és bizonyos Gram-negatív mikroorganizmusokkal szemben is mutatnak aktivitást (spherical vagy ellisoida! shape cocci). Ezek aktivitása könnyen kimutatható in vitro kísérletekkel, különböző mikroorganizmusokkal szemben, a szokásos kétszeres sorozathígításos technikával. In vitro aktivitásuk hasznossá teszi ezeket helyi alkalmazásra (kenőcs, krém vagy hasonló formában), sterilizálásra (például betegszoba felszerelésének kezelésére) és ipari mikrobaellenes szerként való felhasználásra (pl. víz vagy szennyiszap kezelésénél, festék és fa tartósításánál). Az in vitro felhasználásnál, például helyi alkalmazás esetén, gyakran előnyösnek tűnik az elkülönített terméket egy farmakológiailag elfogadható hordozóval, mint például növényi vagy ásványolajjal, vagy egy bőrpuhító krémmel vegyíteni. Hasonló módon fel lehet oldani vagy diszpergálni ezeket folyékony hordozókban vagy oldószerekben, mint például vízben, alkoholban, glikolokban vagy azok keverékeiben, vagy más farmakológiailag elfogadható inert anyagban, ha a közeg (oldószer vagy diszpergálószer) nem gyakorol káros hatást az aktív hatóanyagra. E cél elérésére általában elfogadott módon az aktív hatóanyagot körülbelül 0,01%-tól 10%-os koncentrációban alkalmazzuk a teljes keverék súlyára vonatkoztatva. Továbbá, a találmány szerinti számos vegyidet és ezeknek savval képzett sói Gram-pozitív és bizonyos Gram-negatív mikroorganizmusokkal, például Pasteurella multocida és Neisseria sicca-val szemben in vivo orális és/vagy parenterális adagolás esetén állatokkal és emberekkel végzett kísérleteknél aktívnak bizonyultak. Ezek in vivo aktivitása korlátozottabb az érzékeny organizmusok esetében, és ez az aktivitás meghatározható egy szokásos eljárással. Ennél az eljárásnál lényegileg egyforma testsúlyú egereket megfertőzünk a teszt-mikroorganizmussal, ezt követően ezeket az állatokat orálisan vagy szubkután módon a teszt-vegyülettel kezeljük. Gyakorlatban az egereket, például 10 egeret, intraperitoniálisan megfertőzünk, mégpedig megfelelően hígított kultúrákkal, melyek körülbelül az LD100 1—10-szeresét tartalmazzák (az LD100 az a legkisebb koncentráció, amely I00",,-os halált okoz). Egyidejűleg kontrollkísérleteket vég-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60
