182461. lajstromszámú szabadalom • Eljárás új H2-receptor antagonista hatású tiazolszármazékok előállítására
\ 11 182461 12 gonista klinikai értékelése azt mutatja, hogy pepszines fekélymegbetegedések kezelésénél hatásos terápikus szer [Gray et al., Lancet, 1, 8001 (1977)]. Az 1. példa szerinti eljárással előállított vegyiiletet (BL—6040) és a 4. példa szerinti eljárással előállított vegyiiletet (BL—6044) két standard teszt során összehasonlítottuk a cimetidinnel. A BL— 6040 és a BL—6044 hisztamin H2-recetorantagonistaként hatékonyabbnak bizonyult a cimetidinnél izolált tengerimalacszívpitvaron (in vitro) végzett kísérleteknél, és hatékonyabbnak bizonyult a cimetidinnél patkányoknál (in vivo) gyomorsavkiválasztást gátló anyagként is. Hisztamin H2-reccptor ellenhatás izolált tengerimalac -----szívpitvar-vizsgálatnál. Hisztamin hatására a koncentráció nagyságától függő mértékben növekszik a tengerimalac izolált, spontán módon verő jobb szívpitvarának összehúzódási üteme. Black et al., Nature, 236, 385 (1972) közlemény szerint ilyen hisztamin-effektusnál a jelenlévő receptorok mint hisztamin H2- recoptorok működnek, és erre a következtetésre a kompetitiv antagonistája) tulajdonságainak vizsgálata kapcsán jutottak a szerzők. A Hughes and Goret, Proc. Soc. Exp. Biol. Mod., 148, 127 (1975) és Verma and McNeill, J. Pharmacol. Exp. Thor., 200, 352 (1977) közi menyekben a szerzők további vizsgálati eredményei alátámasztják Black és munkatársai azon következtetését, hogy a tengerimalacból izolált jobb szívpitvarnál tapasztalható szívműködés gyorsaságát befolyásoló pozitív hisztamin-hatást a Il2-receptorok közvetítik. A Black et al., Agents and Actions, 3, 133 (1973) és Brimblccombe et ab, Fed. Proc., 35, 1931 (1976) közleményekben ismertetett vizsgálatoknál izolált, tengerimalac jobb szívpitvart használtak fel hisztamin IL-receptorantagoni.sták hatásának öszszehasonlítására. A jelen munkában leírt összehasonlító vizsgálatok a Reinhardt et ab, Agents and Actions, 4, 217 (1974) közlemény szerinti eljárás módosított változataként kerültek kivitelezésre. Hartley fajtájú hím tongerimalacokat (350— 450 g) fejre mért ütéssel megöltünk. A szívet kimetszettük, és az oxigénezett (95% 02, 5% C02) módosított Krebs-oldatot (g/liter: NaCl 6,6, KC1 0,35, MgS04. 7H20 0,295, KH2P04, 0,162, CaCl 0,238, NaHC03 2,1 és dextróz 2,09) tartalmazó Petri-csészébe helyeztük. A spontán módon verő szívpitvarról az egyéb szöveteket lemetszettük, és egy selyemfonalat (4—0) erősítettünk mindkét végéhez. A szívpitvart egy 20 ml-es izomkamrában függesztettük fel, mely 32 °C-on tartott, oxigénezett, módosított Krebs-oldatot tartalmazott. A pitvari összehúzódásokat egy Grass FT 0,03 erőelmozdulás átalakító segítségével izometrikusan mértük, és az összehúzódási erőt és az összehúzódási ütemet egy Beckman RP Dynograph segítségével mértük. A szívpitvarra 1 órán át tartó 1 g nagyságú tartós húzóerőt gyakorolva hagytuk, hogy az egyensúlyi állapot beálljon. Ezen időtartam eltelte után hisztamin-dihidrokloridot adtunk szubmaximális koncentrációban (3x 10”c M) a fürdőhöz, majd kimostuk a szövet előkészítése céljából. Ezután a fürdőhöz hisztamint kumulatív módon 1/2 log 10 intervallumokban adagoltunk oly módon, hogy a fürdő végső moláris koncentrációja 1X 10~7 és 3x10“5 érték között legyen. Az egymást követő 5 koncentrációértékeknek megfelelő mennyiségű hisztamin adagolása közben megvártuk, hogy a bisztamin-indukált szívpitvari ütemnövekedés elérje állandósult értékét. A maximális hatás kivétel nélkül mindig a 3x10“5 M koncentrációértéknél 10 mutatkozott. A hisztamint többszöri kimosással eltávolítottuk, és a szívpitvart hagytuk, hogy a kontroliütemre álljon vissza. Ezután a tesztvegyületet (3xl0~5 M) adtuk hozzá a fürdőhöz, és 30 perces inkubáció után a különböző hisztamin- 15 koncentráció okozta hatást (koncentrációhatást), megfelelően megnövelt mennyiségű hisztaminadagolással megismételtük. A hisztamin EDS0 értékeket (az a hisztaminkoncentrációérték, melynek hatására az összehúzódási 20 ütem a maximális érték 50%-ára növekedett), és a 95%-os konfidenciahatárokat a tesztvegyület adagolása előtt és után Finney, Probit Analysis, Cambridge (1971) harmadik kiadásában ismertetett regressziós analízissel határoztuk meg. A kiilön- 25 böző koncentrációértékek okozta hatást mutató görbe (koncentráció-hatás-görbe) eltolódási téryezőit a következő módon számítottuk ki: „ EIK0 hisztamin + vegyidet 3Q Lltoiodasi tenyezo =--------------------------------------ED50 hisztamin önmagában A BL—6040 és a BL—6044 vegyület tényezőit (faktorait) ezután a cimetidinnél nyert tényező 35 arányában fejeztük ki. , Tesztvegvület eltolódási Aktivitási arany =----------—--------------------Cimetidin eltolódási tényezője — 1 tényezője — 1 A vizsgálataink során nyert eredményeket az 1. táblázatban összegeztük. A cimetidin, a BL—-6040, 45 illetve a BL—6044 vegyület 25, 26, 46, 20, illetve 43, 18 tényezővel tolják jobbra a hisztamin koncentráció-hatásgörbét. A koncentráció-hatásgörbénél tapasztalt eltolási tényezők alapján a BL— 6040 vegyület körülbelül 1,86-szor hatásosabb, 50 mint a cimetidin és a BL—6044 körülbelül 1,74- szer hatásosabb, mint a cimetidin, ha hisztamin H2- receptorantagonistaként alkalmazzuk izolált, tengerimalac jobb szívpitvaron végzett kísérleteknél. Gyomorszekréció-gátlás aktivitásának meghatá- 55 rozása patkánynál két órán át lekötött pylorus (Shay) esetén Patkányokon végzett pylorus ligatura (lekötött pylorus) eljárást Shay és társai dolgozták ki [Shay et ab, Gastroenterology, 5, 53 (1945)] perforáló 60 gyomorfekélyek tanulmányozása céljából ; azonban a módszer ismertté válása után patkányok gyomorszekréciójának vizsgálatára is használták [Shay et ah, Grsroenterology, 26, 908 (1954), Brodie, D. A., Am. J. Dig. Dis., 11, 231 (1966)]. 65 Vizsgálatainknál a gyomorszekréció-gátló vegyü-7
