181524. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és kapcsolási elrendezés különösen csecsemők és kisdedek sírási és köhögési hangainak valamint légzési zörejeinek tipológiai meghatározására
5 181524 6 Az előző tipológiai módszert követve részletesen a pharyngeáiis és a kotkodácsoló jellegű stridort ismertetjük. Pharyngeális jellegű stridor A garatban kialakuló olyan légzési zörej, amely ki- és belégzési fázisban és együttesen is előfordulhat. Akusztikai jellemzője főként az, hogy tömör zörejösszetevőinek túlnyomóan domináns, intenzív részei 3000 Hz alatt alakulnak ki és alkotnak tagolatlan zörejtömböket. A jelenség átlagos hangszínképében gyakran mutatkozó intenzív, magas zörejösszetevő (2000—4000 Hz között) magas hangbenyomást kelt. Hangszín tekintetében azonban változékony, még egyazon esetnél is tapasztalható mélyebb és magasabb fázis. Az oropharyngeális terület mindennemű szűkülete esetén tapasztalható (a nyelv hátraesésekor, nagy mandulák esetén, stb.). Kotkodácsoló stridor Típusosán belégzési hangjelenség. Szabályosan kialakuló felhangszerkezet jellemzi, amelyben azonban az egyes felhangok frekvenciatávolsága nagyobb, mint a normális sírási hangok esetében, 500 vagy ennél nagyobb frekvenciatávolságú (csupán egy esetben mértünk 400 Hz-es távolságokat). Az egyes felhangok lehetnek megszakítottak, ha egybefüggőek is, egyszeri vagy többszöri dallamingadozást mutatnak, ezek néha több száz Hz-es közöket fognak át a spektrumon. A felhangok hullámzása azzal áll összeköttetésben, hogy belégzéskor az ary-porcok és a laza gégenyálkahártya beszívódnak a gége lumenébe. A hangjelenség auditive és hangszínképében is nagy hasonlóságot mutat tyúkok kotyogásával. A csecsemők és a kisdedek köhögési hangjai az előzőekhez hasonló módon az alábbi típusokba sorolhatók: jellegtelen, hurutos, ugató, köhögésfonáció, mély, öblös, csengő, (ércesen csengő, fémesen csengő), staccato, visszafogott. E típusok közül részletesen az öblös köhögés jellemző ismérveit tárjuk fel a következőkben. Öblös köhögés Akusztikai alapjellemzője: a zörejek strukturáltsága sűrű, felhangszerü elrendeződésben, amelyek közeit kisebbnagyobb mennyiségű további, de alacsonyabb intenzitású zörejnyomok töltik ki. A zörejösszetevők frekvenciaértékének felső határai nem definiálhatók pontosan, amennyiben azonban 500 Hz alatt domináns összetevők mutatkoznak, az öblös köhögési hang egyben mély lesz. Akusztikai szerkezete tekintetében messzemenően hasonlít az öblös sírási hang, illetőleg az öblös stridor-fonáció felhangszerkezetére. Egy sajátos állathang-metaforát különösen indokol ez a tény, hogy az oroszlánfóka úgynevezett ugató hangja megtévesztően azonos struktúrát mutat, mint az öblös köhögési hang. A találmányunk szerinti eljárás foganatosítása során az előzőekben felsorolt, illetve ismertetett jellemző hangoknál magnetofonfelvételt készítettünk. A betegek hangját rögzítő magnetofonfelvételeket csendes környezetben (kezelő, orvosi szoba, ritkábban kórterem) készítettük, mindig hasonló körülmények között [azonos, Grundig típusú géppel (TK 20, illetve 42), jó minőségű mikrofonnal, BASF vagy Scotch szalagra, 9,5, illetve 19 cm/s sebesség alkalmazásával]. A mikrofont a csecsemő szájától nagyjából 15 cm-re helyeztük el, az egyik szájszöglet elé. Hogy egyöntetű akusztikai képet nyerjünk, mindig fájdalomsírást vizsgáltunk. Fájdalomingerként a nővér ölében fekvő vagy ülő csecsemő kisujjának sodorgatását, megdörzsölését alkalmaztuk. A légzési zörejeket, köhögési hangot nyugalomban, vagy ha az csak a csecsemő bolygatásakor jelentkezett, a fent leírt fájdalominger alkalmazásával, sírás közben rögzítettük. Általában 4—5 perc időtartamú felvételből választottuk ki az akusztikai analízisre szánt részleteket. Az anyagot a megfelelő szelekció után önmagában ismert hangszínképelemző berendezésen (Sona-Graph) dolgoztuk ki Az analízis azonban más önmagában ismert elektroakusztikai berendezésekkel is elvégezhető (például real time analyzer, hangszínképelemző, oszcilloszkóp, oszcillográf, görbeanalizátor, spektrumanalizátor, stb.). Az eljárás foganatosítása során hangszínképelemző Sona-Graph-ot, és oszcilloszkópot alkalmaztunk. A Sona-Graph-fal vagyis dinamikus hangszínképelemzővel végzett vizsgálatnál egy hoszszabb (körülbelül 2,4 sec) időtartamú hangjelenségről folyamatos hangszínképet kapunk. A hang levegőrezgéseit mikrofon alakítja át elektromos jelekké, amelyek erősítőn keresztül egy magnetofon felvevőfej segítségével tároló dobra kerülnek. A készülék folyamatosan kiválasztja a vizsgált hangje'enségben szereplő frekvencia összetevőket és azokat egy tű hőérzékeny papírra süti rá az impulzus erősségének megfelelően halványabban vagy sötétebben. A halványabb a gyengébb, a sötétebb a nagyobb intenzitást imitálja. Az írófej — alulról felfelé haladva felrajzolja a speciális papírra a teljes hangjelenségnek megfelelő spektogrammot. A regisztrátumokon három alapvető akusztikai dimenzió válik láthatóvá: a vízszintes tengelyen a hangjelenség időfolyamata, a függőleges tengelyen a frekvencia, tehát az egyes hangösszetevők másodpercenkénti rezgésszáma olvasható le az intenzitásviszonyokat a vonalak vagy sávok sötétsége je‘zi, másutt ezeknek az utóbbiakban is parametrális kijelzése van (vö. például real time analyzer). A vizsgált hangeffektus egy időpillanatának intenzitásviszonyait magával a Sona-Gij^ph-fal is le lehet úgynevezett amplitúdómetszetben rajzoltatni. Megfelelő beállítással a hangszínképíró — külön ábrán kivetítve------a kiszemelt időintervallumra vonatkozólag (kb. 5 msec) hol kicsorbult fűrész fogazatára (45 Hz-es beállítás), hol egy domborzati sziluettre emlékeztető (300 Hz-es beállítás) ábrán az ismertetett alapelvnek megfelelően felrajzolja az amplitúdó-keresztmetszetet, amelyen a szélesebb részek, illetőleg hosszabb fogak a nagyobb intezitású, a keskenyebbek, rövidebbek az alacsonyabb intenzitású komponenseket jelzik. Az alapregisztrátum és a kiegészítő amplitúdó-keresztmetszet egyetlen ábrára is átvetíthető. Ez a mozaikszerű jelzésmód az intenzitás változásának folyarr atos leírására azonban nem alkalmas. Az előzőekkel ellentétben az oszcilloszkóppal a hangjelenségre jellemző feszültséggörbét vizsgáltuk. A komplex hang burkológörbéje ugyanis tartalmazza mindazokat az akusztikai paramétereket, amelyeket az előző eljárásoknál is figyelembe vettünk. Az amplitúdók nagysága az intenzitásviszonyokat, a periódusidő az alapfrekvenciát adja. A görbe alakja jellemző magára a hangjelenségre (felhangszerkezet, zörejesség) és szoros összefüggésben van a hang spektrumával. A találmányunk szerinti eljárás foganatosításához felvett Sona-Gram — és oszcillogramok néhány példaképpeni ábrázolását, valamint az alkalmazott kapcsolási elrendezést rajzmellékleteken mutatjuk be, ahol az la. ábra egy egészséges csecsemő fájdalomingerrel kiváltott sírásának sonagramját, az 1 b. ábra egy egészséges sírási hang oszcillogramját, a 2a. ábra sipító jellegű sírási hang sonagramját, a 2b. ábra sipító jellegű sírási hang oszcillogramját, a 3a. ábra hurutos köhögésre utaló sonagramot, a 3b. ábra hurutos köhögési hang oszcillogramját, és a 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
