178924. lajstromszámú szabadalom • Eljárás beton- és téglafalazatú alapépítmények, aknák, csatornák továbbá a bennük elhelyezett fémszelvények, csővezetékek, fémköpenyű kábelek víz elleni védelmére
3 178924 4 víz elleni védelmet szolgáltatják és nem védenek a kondenzálódó légnedvességtől. Az alépítmények falfelületeinek és a tárgyak felületeinek védelmére a hagyományos felületvédő eljárások általában nem megfelelőek. A falfelület bevonását többnyire megnehezíti, hogy teljes tömegében átnedvesedett falfelületeket kell kezelni. Az ismert eljárások, amelyek szórással vagy ecseteléssel juttatnak filmképző anyagot a bevonandó felületekre, csak egyes egyedi esetekben alkalmazhatóak, általánosan használható eljárás, amely mind az alépítmények falát, mind a bennük elhelyezett fémtárgyak felületét megfelelő vízzáró bevonattal látja el, eddig nem ismeretes. A kábelcsatornákban postai alépítményekben elhelyezett kábelek, vezetékek és csőszerű elemek be- és kilépéseinek vízzáró és gázzáró tömítésére a 169 871 számú szabadalmi leírás szerint olyan helyszínen habosított zártcellás poliuretán-habot alkalmaznak, amely a reaktív keverékre számított 0,5-25%, 500-1500 átlagmolekulatömegű polibutilént tartalmaz. Ezzel a habanyaggal víz- és gázzáró nyílástömítés hozható létre, amely hatásosan véd a kábelcsatornán át bejutó talajvíz ellen, vagy csőtörés esetén a víz- illetve a gázbehatolás ellen. A poliizobutilén tartalmú zártcellás poliuretánhab kitűnő vízszigetelést tesz lehetővé sík falfelületeken is, de szivárgó nedvességgel borított vagy teljes tömegében átnedvesedett beton- vagy téglafalazaton nem tapad kellő mértékben. A fémköpenyű kábeleknek a víz károsító hatásaival szembeni védelmére a 162 242 számú magyar szabadalmi leírás szerint epoxi-amin bázisú reaktív műgyanta rendszert alkalmaznak, amely 5-40%-os mennyiségben diterpénsavak morfolinsóját, továbbá 5-40%-os mennyiségben 300-6000 átlagmolekulatömegű poliizobutilént és 0,2-3%-os mennyiségben amin- vagy epoxi-funkciós szilánszármazékot tartalmaz. Ez a bevonóanyag jól tapadó, rugalmas vízzáró réteget alkot az új állapotú ólomköpenyű kábel felületén. A régebbi kábelek korrodeálódott felületén azonban az ilyen típusú kompozíció sem képes kellő tapadásra. Az ólomköpenyű, papír érszigetelésű kábelek beázás elleni belső védelmére fejlesztették ki az úgynevezett levegő túlnyomásos módszert. A zárt csővezetéknek tekinthető ólomköpenyű kábelbe mintegy 1,5 bar nyomású szárított levegőt szivattyúznak folyamatosan. Az ólom kábelköpeny kismérvű sérülése — 5 mm-nél kisebb szélességű repedés — esetén a kiáramló levegő hátráltathatja a víz behatolását és a szivattyúállomáson elhelyezett műszerek segítségével a hiba helye gyorsan megállapítható. Ennek a módszernek az általános bevezetését az gátolja, hogy nem minden ólomköpenyű kábelen alkalmazható, csak új kábelen ad kifogástalan eredményeket, 10 évnél régebbi kábelek esetében az alkalmazása a kortól függően egyre nehezebb a korral növekvő számú köpenyhiba miatt. Az eljárás hátránya, hogy a benyomott levegőt igen gondosan meg kell szárítani és a kompresszor leállításakor a kábel átviteli tulajdonságaiban nagymérvű romlás következhet be. A módszer alapvető hiányossága, hogy lényegéből fakadóan csak riasztásos védelmet ad, nagyobb mérvű köpenysérülés esetén nem véd a beázás ellen. A papír érszigetelésű kábelekben a papír voltaképpen az egyes vezető erek közötti távtartó anyag, az erek közötti dielektrikum levegő. Az ilyen kábel átviteli tulajdonságait már kevés idegen anyag bejutása is rontja, és különösképpen a nagy dielektromos állandójú víz bejutása veszélyes. A beázott kábel üzemképtelen, kiszárítása eddig csak nagy nehézségek árán sikerült, és a kábel eredeti állapotát általában nem tudták maradéktalanul visszaállítani. A kábelt nagyobb mértékű beázás vagy többszöri kismértékű beázás után igen nagy anyagi ráfordítással újra kell kicserélni. Az elvizesedett kábelszakasz regenerálására kísérleteztek olyan folyékony anyagnak a kábelbe való juttatásával, amely a vizet kiszorítja és az érszigetelés papíranyagában visszamaradva sem rontja le számottevő mértékben a kábel átviteli tulajdonságait. Az ilyen úgynevezett belső kábelvédelem eddig nem vezetett elfogadható eredményekre, mert a betöltés során magától a kezelő folyadéktól is egy-két napra üzemképtelenné vált a kábel, és csak akkor volt alkalmazható, ha a kérdéses kábelszakaszt néhány napra ki lehetett az üzemeltetésből iktatni. Az ilyen típusú belső kezelő folyadék kétkomponensű, epoxi-amin bázisú térhálósodó anyag. Kezelés után a kábel kapacitása mintegy 30%-kal nagyobb, mint eredetileg volt, és ez nehézségeket okozhat a további üzemeltetés során. Alépítmények belső falfelületének és a bennük elhelyezett fémszerelvények, csővezetékek, kábelek felületének vízzáró bevonatolására irányuló vizsgálataink során meglepő módon azt találtuk, hogy bár sem a 169 871 számú magyar szabadalom szerinti poliizobutilén-poliuretán kompozíció, sem a 162 242 számú magyar szabadalom szerinti poliizobutilén-epoxi-amin kompozíció nem tapad a tartós védelemhez megkívánt mértékben az átnedvesedett szilikát-tipusú falfelületekhez valamint a revével borított fémszerelvényekhez és ólomkábelekhez, de mindezek az anyagok kiváló tapadást érnek el a védendő felületeken, ha a nedves illetve a revés felületeket előzőleg olyan oldattal kezeljük, amely oldatban 1—50%, célszerűen 5—25% di- és/vagy trifunkciós szerves izocianát és 0,1—4% klórkaucsuk polimer van. Az előkezelő oldatban difunkciós és trifunkciós szerves izocianátként a következő vegyületek alkalmazhatók kitűnő eredménnyel: toluilén-diizocianát, 4,4’difenil-metán-diizocianát, trifenil-metán-triizocianát, hexán-triol-toluilén-diizocianát addukt (Desmodur L, Bayer gyártmány), továbbá alifás poliizocianátok (pl. Desmodur N, Bayer gyártmány). A klórkaucsuk polimert, amely a 2-klór-butadién polimerizátuma, célszerűen metilén-klorid oldószerben oldjuk, majd az oldathoz adagoljuk a di- és/vagy trifunkciós szerves izocianátokat. Az oldószerként alkalmazott metilén-klorid igen előnyös tulajdonsága, hogy nem tűz- és robbanásveszélyes anyag, de egészségre ártalmas voltára a műveletek során tekintettel kell lenni. Az előkezelő oldattal az átnedvesedett betonvagy téglafalazatot beszórva 4—24 óra várakozási idő után jól tapadó felületeket nyerünk pdiizobutilén tartalmú reaktív poliuretán keverékek és epoxi-amin 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
