176614. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fagyálló, porózus, vízáteresztó burkolólapok előállítására
5 176614 6 nak nincs jelentősége, hogy az agyag a kitermelés helyén található rétegben esetleg vízzárványokat is tartalmaz, mivel ez a vízmennyiség nem befolyásolja a keverékhez felhasználandó agyagmennyiséget. A. fűrészpor mennyiségére nézve száraz fűrészpor mennyiségét kell számbavenni. A fűrészpor nem lehet tehát tömörödött állapotú. Az ilyen laza összetételű fűrészport előzőleg például egy erre a célra szolgáló mérce-edénybe töltjük, az edény pereméig. Az agyag előkészítése a következőképpen történik: először egy daraboló, majd kavicstalanító berendezésen, utána őrlőmalmon, majd hengereken keresztül vezetjük. Előnyös, ha a hengerlést még a fűrészpor bekeverése előtt végezzük el, mert ezáltal elkerülhetjük a fűrészpor szemcséinek összezúzását. Az agyagot és a fűrészport úgy kell összekeverni, hogy a lehető leghomogénebb keveréket kapjuk. Jó keveréket akkor kaphatunk, ha az első keverés után az anyagot többszörösen, folyamatosan átgyúrjuk. Ezáltal homogénebb keveréket kapunk, mint a hagyományos, égetett cserépárukhoz felhasznált keverék. A 'keverék adott mennyiségéhez viszonyítva 8—30%-ban vizet adagolunk, hogy a szükséges prés alatti formázást elvégezhessük. A keverékhez adagolt víz mennyisége változhat aszerint, hogy milyen típusú formázóberendezésben hajtjuk végre a formázást, mindenesetre ezt a berendezést úgy kell megválasztani, hogy a berendezés a lehető legkisebb nyomáson végezze el a formázás műveletét. Mielőtt a keverékhez a vizet hozzákeVernők, számot kell vetni az agyag természetes nedvességtartalmával, s ettől függően csak a még hiányzó vízmennyiséget kell a keverékhez hozzáadagolni. Az agyagot, a fűrészport és a vizet egy nedves-keverő rendszerben keverjük össze. Ennek befejezése után olyan agyag— fűrészpor—víz keveréket kapunk, amelyben az alkotók aránya pontosan megfelel a találmány szerinti kikötéseknek. Az így nyert nedves keveréket ezután présformázóban formázzuk, amely lehet például egy folyamatos üzemű formázóberendezés. Lehet például formábaöntő berendezést is alkalmazni. Ha ez utóbbi berendezésben formázunk, akkor a keveréknek előnyösen 20—30%-os víztartalmúnak kell lennie. A formázást extruderben is végezhetjük. A formázáshoz szükséges nyomásnak 15 kg/em2 nyomásértéknek kell megfelelnie, de előnyösen lehet iftég 20 kg/cm2 nyomás is, miközben a lervegőt a környezetből elszívjuk. Ha az őrléssel egybekötött formázási technológiát alkalmazunk, lehet olyan keveréket használni, amelynek víztartalma kisebb a fent említettnél, például 8—20 súlyszázalékos. A formázás révén kialakított burkolólapokat ezután szárítjuk. A szárítás előnyösen nedves, majd száraz levegő ráfúvással történik. A szárítás célszerűen lassú folyamat, mert a kialakított burkolólapok általában több vizet tartaB&tónak, mint a hagyományos, agyagból formázott téglák vagy cserepek. A szárítás tartama előnyöset 45—72 óra, az alkalmazott hőmérséklet 50—80 °C. A megfelelően kiszárított burkolólapokat ezután kiégetjük. Az égetéshez alkalmazott hőfoknak nagyobbnak kell lennie, mint az a hőmérséklet, amelyen az égetett agyag fagyállóvá válik, de alacsonyabbnak kell lennie, mint az a hőmérséklet, amelyen az égetett agyag felülete már üvegesedik. A célnak megfelelő burkolólapok fagyállóvá tételéhez tehát olyan hőmérséklet melletti égetés szükséges, amely hőmérséklet nagyobb, mint amelyen az égetett agyag többé-kevésbé fagyálló. A fagyállósági „küszöböt” biztosító ezen hőmérséklet a legtöbb agyagféleségre vonatkoztatva 850—950 °C között van, általában azonban 940 °C. Olyan agyagot kell tehát kiválasztani a gyártáshoz, amelyre nézve az égetett produktum felületének üvegesedése (vagyis az agyag megfolyósodása) pontosan e határértéket eléri. A találmány szerinti megoldásnak megfelelően szigorú kikötés az, hogy a kiégetést olyan hőfokon hajtsuk végre, amely kisebb, mint a felület üvegesedési hőfoka, ami természetesen csak hoszszabb idejű kiégetés esetén következik be, s ennek folyományaképpen a porózus belső részben a keletkező hólyagok eltömődnek. A burkolólapok belsejében kialakuló hólyagocskák ugyanis éppen a vízáteresztő képességet, illetve a kapillaritást segítik elő. Gyakorlatilag a hőmérsékletet tehát az égetés során szabályozni kell, s ezért az szükséges, hogy olyan agyagféleséget használjunk, amelynek kiégetésénél a fagyállóság és a folyósödás eléréséhez szükséges kétféle hőmérséklet között legalább 40 °C hőmérsékletkülönbség van. A burkolólapok mechanikai tulajdonságai javításához az is kívánatos, hogy a kiégetést a folyósodási hőmérséklet határértékéhez egészen közeli hőfokon végezzük, de azt a kiégetés tartama alatt sohase érjük el. A keverékben levő fűrészpor kiégetéséhez kívánatos a kemencébe levegőfelesleget vezetni, tehát a kiégetés a hagyományos cserépáruk kiégetéséhez szükséges égési levegőnél nagyobb meíiynyiségű levegővel történik. A burkolólap mechanikai tulajdonságait azzal is javítjuk, ha az égetőkemencéből történő kivétel után a burkolólapokat a levegőn edzzük, figyelembevéve, hogy a burkolólapok edzés előtt közvetlenül 300 °C hőmérsékletre legyenek viszszahűtve. A burkolólapok felületén mutatkozó pórusok szabaddá tétele végett szükséges a kiégetett burkolólapok felületét lecsiszolni. A csiszolást olyan berendezéssel kell végrehajtani, amely a csiszolási művelet közben biztosítja a burkolólapok méretét, pontos alakját, vastagságát stb. Ez azért szükséges, hogy a készremunkált burkolólapokkal a burkolási munkát pontos felületkiképzéssel tudják a szakmunkások elvégezni. A találmány szerinti megoldásnak megfelelő eljárással gyártott burkolólapokon belül néhány négyzétcentimétert kitevő szelvényű hosszirányú csatornák is kimunkálhatók. A hosszirányú csatornákkal kialakított burkolólapokat nyílásukkal 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
