176597. lajstromszámú szabadalom • Eljárás drazsé bevonására
3 176597 4 a hatóanyaggal együtt kell beadagolni. A gyakran reakcióképes és gyakran kellemetlen szagú és ízű gyógyszerek és bevonatanyagok között reakciók is felléphetnek vagy a drazsé előállításánál alkalmazott magas szárítási hőmérséklet vagy a szerves, vagy vizes oldatok alkalmazása miatt, amely révén nedvességet is vezetünk be és később mikrobiális rothadás is felléphet. A zsírból levő bevonatokba a lipofil anyagok könynyen behatolnak és ezért csak korlátozott az alkalmazásuk. Meglepő módon megállapítottuk, hogy a gyógyszerek orális adagolásához különösen kellemetlen szagú és ízű gyógyszerek esetében jobb tulajdonságú drazsékat kapunk, ha a bevonat felviteléhez xilit és szorbit olvadékot használunk. A xilit és szorbit olvadékot előnyösen 9:1—1:1 mennyiségben használjuk. A cukoralkohol-olvadékok alkalmazása az eddig használt bevonatoldatok helyett megoldja a drazséknál, különösen a mikrodrazséknál fellépő problémákat, mimellett fiziológiailag elfogadható, sőt értékes anyagokat, azaz xilitet és szorbitot használunk bevonóanyagként. A cukoralkoholokat nagy kémiai stabilitás és közömbösség, azaz iners jelleg jellemzi, úgyhogy a legkülönbözőbb rossz ízű és szagú gyógyszermagok bevonására alkalmasak. Kombináció esetén az elegy kifejezetten 100 °C alatti olvadásponttal rendelkezik. A cukoralkohol gyorsan üvegszerű sűrű maszszává merevedik, melynek kellemes édes és friss íze van. Az új bevonattal nagyobb mennyiségben is megköthetjük az íz- és szaganyagokat és kompenzálhatjuk a rossz hatásokat. A találmány tárgya tehát eljárás gyógyszerdrazsé bevonására gyógyszer-hatóanyagtartalmú drazsémag vastag bevonattal történő ellátásával, azzal jellemezve, hogy a drazsémagokat xilit és szorbit 85—90 °C-os olvadékával vonjuk be. A találmány további előnye a két cukoralkoholból álló bevonat nagy vízmegkötőkapacitása úgy, hogy a bevonattal ellátott drazsémagok hosszú időn keresztül majdnem változatlan víztartalmat mutatnak nagyobb levegőnedvességtartalom mellett is. Előnyös a csökkent oxigénáteresztés is a szokásosan előállított drazsébevonatokkal szemben. Ez annál is meglepőbb, mert az ismert drazsírozási eljárásoknál a két cukoralkoholt csak nem kielégítő módon alkalmazhatjuk drazsírozószerként. Ha pl. a xilitet vagy szorbitot 50—60%-os vizes oldat formájában visszük fel a magra, mint az eddigi cukoroldatok esetében, akkor rideg, repedezett és kis tartósságú szabálytalan képződmények keletkeznek. A találmány szerinti eljárás a drazsék előállítására elegáns, racionális módszert ad, amely szerint a drazsékat, különösen a mikrodrazsékat úgy állítjuk elő, hogy a magokat szorbittal vagy xilittel vagy ezek elegyével vonjuk be adott mennyiségi arányban, előnyösen 72 súly% xilit és 28 súly% szorbit arányban, melegítjük és az olvadékot a magokra felvisszük. Az előnyös keverési arány mintegy 7,2:2,8, ennél az aránynál az olvadék hőmérséklete 85 C°. Lényegesen alacsonyabb, mint a két poliol olvadáspontja egyedül (xilit olvadáspontja: 95 C°, szorbit olvadáspontja: 111 C°). így az elegy alkalmazása különösen a melegre érzékeny gyógyszereknél előnyösebb, mint ha az egyes cukoralkoholokat önállóan alkalmazzuk. Az olvadék 85 C°-on történő felvitele az ismert módon előkészített hatóanyagtartalmú mikrodrazsé magokra vagy pirulákra az erre a célra használatos berendezésekkel, pl. drazsírozóüstben, előnyösen bemerülő csövön keresztül történik, amely körül forognak a magok vagy a pirulák. A drazséburok kifogástalan felépítéséhez elegendő a permetező sebességet irányítani. Elmaradhat a meleglevegő befújása, az infravörös lámpával történő szárítás, hűtés vagy hasonló egyéb intézkedés, mivel az olvadék gyorsan megmerevedik és a drazsék közvetlenül a felvitel után szárazak és alig magasabb hőmérsékleten kirakhatok. Különösen jó bevonatot kapunk, ha a poliol olvadékhoz legfeljebb 5% vizet és ca. 0,01—0,02% poliglikolt adunk és ezáltal a megmerevedési folyamatot valamivel késleltetjük és így még homogénabb sima felület keletkezik a magon különösen szilárd tapadási képességgel. A cukoralkoholok olvadt állapotában tartásához szükséges hőmérsékleten a viszkozitás elég alacsony ahhoz, hogy a felszórásnál az olvadt anyag elegy gyors eloszlását biztosítsa. A lehűtés révén a magon gyors viszkozitás növekedés érhető el és a bevonatanyag is gyorsan megmerevedik, úgyhogy egységes mikrokristályos réteg keletkezik egy megmerevedett poliol-olvadék formájában. Ez a bevonat egyenletességét, kiváló sűrűségét és a drazséköpeny tartósságát befolyásolja. Az új eljárás további előnyei a teljes automatizálhatóság mellett a relatíve rövid feldolgozási idő, a további eljárási lépések, mint szárítás, simítás, polírozás feleslegessé válnak. Iners jellegük miatt a xilit és a szorbit napokig tartható olvadék hőmérsékleten anélkül, hogy a massza észrevehetően megváltozna. Ezzel szemben a szokásos szénhidrátok pl. szacharóz alkalmazásánál olvadáskor karamellizáció és végül szétesés lepne fel. A találmány szerinti cukoralkoholokkal pl. szorbittal és/vagy xilittel előállítható legfeljebb 4 mm átmérőjű mikrodrazsék a bevételnél még azzal is kitűnnek, hogy az anyagok jó oldódása miatt az ozmotikus hatás azonnal kibontakozik, így a szájban elegendő nyál képződik és így az adagolási formát külön folyadék nélkül le lehet nyelni. A gyomorban már oldott állapotban jelenlevő nagy mennyiségű hatóanyagok adagolásánál pl. vízben oldhatatlan sók, pl. a-ketosavak kalcium sói esetében a sókat a gyomorsavnak kell feloldani és ilyenkor a találmány szerinti adagolási forma különösen előnyös, mert a találmány szerinti bevonattal ellátott mikrodrazsék már 5 percen belül szétesnek a gyomorban. A szokásosan előállított drazsék egyébként többnyire 60 percnyi vagy ennél is több szétesési időt mutatnak és ez sok beteg esetében, akik naponta 15—20 g hatóanyagot, cca. 20—25 drazsét vesznek be, a gyomor további megterhelését jelenti 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
