176475. lajstromszámú szabadalom • Sínlekötés, valamint segédszerkezet és eljárás annak megvalósítására

9 176475 10 lemezt, majd a beton megkötése után látható mó­don, például belőtt szögek segítségével kijelöljük rajta a 21 vágánytengelyt. A 21 vágánytengely ismeretében megközelítőleg kívánt helyükre le­tesszük a 3 sínszálakat. Ezután jutnak szerephez a segédszerkezetként szolgáló I irányító egység és a II beállító egység. Mint láttuk, az előbbi a 3 sínszálaknak a 21 vágány tengelyhez viszonyított helyzetét szabja meg, az utóbbi pedig lehetővé teszi, hogy a nyomtávot a síndőlést, a pályaszint helyzetét és az esetleges keresztirányú túlemelést pontosan beszabályozzuk. Miután a 3 sínszálak valóban a terv szerinti helyzetükbe kerültek, akkor elkészítjük a 6 lehor­gonyzó csavarok számára szolgáló 2 lyukakat, majd a 2 lyukak fölé elhelyezzük a 4 alátétlemezeket. A 4 alátétlemezeket a 3 sínszálak 3c talpaival a 8 leszorító csavarok és a 9 leszorító idomok útján véglegesen összekapcsoljuk. Ezután fúrógéppel el­készítjük a 2 lyukakat. Erre a célra a 3 sínszá­lakon gördülő és előnyösen a fúrósablon szerepét is betöltő célgépet érdemes használni. A 6 lehorgonyzó csavarok elhelyezése előtt a 2 lyukakat a 7 utószilárduló habarccsal töltjük meg, és ebbe nyomjuk bele a 6 lehorgonyzó csavarokat. Ez után jutnak szerephez a 3 formázó egységek, melynek 18 kalodái zsaluzatként szolgálnak a 4 alátétlemezek alatti 5 utószilárduló aláöntés elkészí­téséhez. Az 5 utószilárduló aláöntést célszerűen túlnyomás segítségével juttatjuk helyére, majd meg­kötése után eltávolítjuk az I irányító egységeket, a II beállító egységeket, valamint a III formázó egy­ségeket. Ezzel a felépítmény elkészült, és a 6 lehorgonyzó csavarok meghúzása után forgalomba is helyezhető. A találmány szerinti sínlekötés, valamint a meg­valósítását szolgáló segédszerkezet és eljárás közúti villamosvasutak közúti pályákba és hídpályákba való beépítésére, továbbá metró-vonalak építésére egyaránt jól és gazdaságosan használható, és a megoldás alkalmazásával kedvező tapasztalatokat szereztünk. Szabadalmi igénypontok: 1. Sínlekötés vágányok, főleg közúti vasúti vá­gányok geometriailag nagy pontosságú, ágyazat nél­küli leerősítéséhez, ahol az általában fejjel, gerinc­cel, valamint talppal rendelkező sínszál az alá­támasztó szerkezethez rugalmasan van rögzítve, minden lekötési helyen a sín talpa alatt az alá­támasztó szerkezethez erősített alátétlemez, to­vábbá rugalmas betétréteg, valamint a sín talpával erőátadó kapcsolatban levő és ezáltal a sínszál elfordulását és eltolódását egyaránt meggátló leg­alább egy darab leszorító szerv van, azzal jelle­mezve, hogy az alátámasztó szerkezet monolit be­tonlemez (1), az alátétlemezt (4) leerősítő szerv lehorgonyzó csavar (6), amely a monolit betonle­mezben (1) elkészített lyukba (2) van beültetve, a lyuknak (2) a lehorgonyzó csavar (6) által szaba­don hagyott része utószilárduló habarccsal (7) van kitöltve, a monolit betonlemez (1) és a sínszállal (3) összeerősített alátétlemez (4) közé pedig a pályatengely, a nyomtáv, a pályaszint és adott esetben a síndőlés beszabályozását követően elhe­lyezett és a beszabályozás eredményéhez igazodó méretű utószilárduló aláöntés (5) van beépítve. (1977. március 24.) 2. Az 1. igénypont szerinti sínlekötés kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az alátétlemezt (4) rögzítő lehorgonyzó csavar (6) az alátétlemezben (4) készített furaton (4a) van átfüzve, a lehor­gonyzó csavar szára (6a) adott esetben az erőátadó képességet fokozó felületnövelő résszel (6b) rendel­kezik, a lehorgonyzó csavar (6) feje (6c) és az alátétlemez (4) közé pedig rugalmas erőtároló szerv, előnyösen csavarrugó (10) van beiktatva. (1977. március 24.) 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti sínlekötés kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a monolit beton lemez (1) erősítő betétekkel, pl. hálóvasalás­­sal van ellátva. (1977. március 24.) 4. Segédszerkezet sínlekötés megvalósítására, fő­leg közúti vasúti vágányok geometriailag nagy pon­tosságú ágyazat nélküli leerősítéséhez, ahol az álta­lában fejjel, gerinccel, valamint talppal rendelkező sínszál az alátámasztó szerkezethez rugalmasan van rögzítve, minden lekötési helyen a sín talpa alatt az alátámasztó szerkezethez erősített alátétlemez, továbbá rugalmas betétréteg, valamint a sín talpával erőátadó kapcsolatban levő és ezáltal a sínszál elfordulását és eltolódását egyaránt meggátló leg­alább egy darab leszorító szerv van, azzal jelle­mezve, hogy a sínszálaknak (3) a kitűzött vágány­tengelyhez (21) viszonyított helyzetét megszabó, az egyes sínszálak (3) különálló oldalirányú szabályo­zására alkalmas irányító egységei (I), a vágányt alkotó sínszálak (3) közös mozgatására és ezáltal a nyomtáv, a síndőlés, a pályaszint és az esetleges keresztirányú túlemelés szabályozására alkalmas kombinált beállító egységei (II), valamint az alá­támasztó szerkezetet szolgáltató monolit beton­lemez (1) és a sínszál (3) talpa (3c) alatti alátét­lemezek (4) közé beépíthető utószilárduló aláön­­tések (5) kialakítására alkalmas formázó egységei (III) vannak. (1979. július 26.) 5. A4, igénypont szerinti szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az irányító egységnek (I) a monolit betonlemezben (1) készített furatba (II) előnyösen szorosan illeszkedő irányító tüskéje (12), a sínszálak (3) egyikének valamelyik alátét­lemezéhez (4) ideiglenesen rögzíthető kapcsoló ido­ma (13), valamint az irányító tüske (12) és a kapcsoló idom (13) közé beiktatott, ezek egy­mástól való távolságának módosítására alkalmas fe­szítő szerve van. (1979. július 26.) 6. Az 5. igénypont szerinti szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a feszítő szerv ellen­menetes hüvely (14), amely az irányító tüske (12) fejrészéhez (12a) és a kapcsoló idom (13) fejrészé­hez (13a) egyaránt egy-egy menetes feszítő orsóval (15a, 15b) csatlakozik. (1979. július 26.) 7. A 4. igénypont szerinti szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a kombinált beállító egység (II) a vágányt alkotó két sínszálhoz (3) tartozó egy-egy beállító alátétlemezét (4a), a be­állító alátétlemezeken (4a) áthaladó és végeikkel a monolit betonlemezen (1) támaszkodó emelő csava­5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 5

Next

/
Thumbnails
Contents