175764. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés üvegszálak előállítására oszcilláló fonóeszköz segítségével
7 175764 8 A szálformálás úgy kezdődik el, hogy a 48 forgórészt kb. 2000—3000 ford/perc fordulatszámmal megpörgetjük és elkezdjük adagolni a megolvasztott anyagot, például üveget egy 139 adagolóból, mely lehet üvegtartályos tűztér, vagy elektromos kemence, vagy olvasztótartály stb., a 48 forgórészbe a 140 nyaláb formájában a 42 lapban levő sokszögű 142 nyíláson keresztül. A 78 leválasztó gyűrűkhöz kb. 10,546 kg/m2 nyomású sűrített levegőt áramoltatunk, mely a 82 fúvókákon keresztül kb. 3515 kp/m2 nyomással távozik. A 66 égőfejekhez üzemanyag/levegő keveréket juttatunk el, mely a 48 forgórész belső hőmérsékletét a szálképzéshez szükséges tartományon belül tartja. A gyorsan forgó 48 forgórész centrifugális erejének hatására a megolvasztott üveg eltávozik a forgórész oldalfalába fúrt kis nyílásokon és kb. 5 mikron, vagy annál kisebb átmérőjű szálakat alkot. A viszonylag kis sebességű légáram, mely a 82 fúvókákból érkezik, lehűti a fonott szálakat és ezeket a szálakat kívánt hosszúságú szakaszokra szakítja. A szálképző 48 forgórész és a 82 fúvókákból kikerülő légáramlatok együttesen egy fátyolszőnyeget vagy 144 szál nyalábot képeznek (4. ábra). Ha a 48 forgórészt álló helyzetben tartjuk, a 144 szál nyaláb nem fedi teljesen a 138 kamra alján levő 146 gyűjtőfelületet. De ha a forgórészt a 3. ábra szerinti megoldással lengő mozgásba hozzuk a 4. ábrán pontozott vonallal jelölt helyzetek között, a 144 szál nyaláb előre, hátra lendülve a 146 gyűjtőfclület kívánt szélességében a szálakból egyenletes vastagságú és sűrűségű réteget képez. Egy 2,44 m-es szélességű szőnyegháló gyártásakor a lengő mozgás sebessége a kb. 0,2 ciklus per másodperctől 1 ciklus per másodpercig terjedő tartományba esik, a legkedvezőbb a 0,5 ciklus per másodperc érték. A 4. ábra szerint a lengés ciklusát az határozza meg, hogy amikor a forgórész indulási helyzetből elmozdul, a szál nyaláb a gyűjtőfelület egyik végéig lendüljön ki, majd visszafelé mozogva a gyűjtőfelület ellenkező végét érje el, majd ismét megfordulva a kiinduló helyzethez közeledjen. A lengés tényleges sebessége a forgórész szálképzési ütemétől és a gyűjtőfelület mozgási sebességétől függ. Minél gyorsabban mozog a gyűjtőfelület, annál nagyobb lengési sebességre van szükség, ha egyenletes vastagságú szőnyeghálót akarunk gyártani. A 146 gyűjtőfelületen a szálakat úgy gyűjtjük össze, hogy áteresztő gyűjtő felületet alkalmazunk, rendszerint egy mozgó, lyukacsos dróthevedert. A gyűjtőfelület nyílásain keresztül gázokat szívunk át egy 148 szívókamra segítségével, mely a gyűjtőfelület alatt nyer elhelyezést és szívást hagyományos módon egy itt fel nem tüntetett nagy szívóventillátor állítja elő. Azzal, hogy a 48 forgórész, vagy ennek forgástengelye mozgatásával a 144 szál nyalábot mozgatjuk a gyűjtőfelület mentén, számos előnyre teszünk szert a már ismert megoldásokkal szemben. Egyik ilyen előny az, hogy a szálakhoz kötőanyagot a szálképzéshez közel tudjuk eljuttatni ott, ahol a szálak még a legjobban szét vannak szóródva. Továbbá a forgórész mozgatásával a teljes szál nyaláb mozgásba jön és nincs szükség arra, hogy a szálak áramlását megszakítsuk és más irányba kényszerítsük. Ezért a jelen találmánynál ugyanazt a hatást érjük el, mint a már ismert eljárásoknál, de lényegesen kisebb függőleges távolság van a 48 forgórész és a 146 gyűjtőfelület között. Bár kedvezőbb az itt bemutatott szálfonó szerelvény, melyhez nincs szükség külső forró gázsugarakra a szálak elvékonyítására, egy külső forró gázsugaras szálfinomítóval dolgozó forró szerelvény is alkalmazható jelen találmányhoz. Ha ilyen szálfonó szerelvényt alkalmazunk és a kötőanyagot közvetlenül a forgórész alatti térben adjuk hozzá a szálakhoz, a forró gázokkal finomított szálak magasabb hőmérséklete miatt a kötőanyag részben előre megkeményedik, ami a szálakat fapadossá teszi. Ezért ha ezt a technológiát használjuk, tanácsos a forgórész mozgását úgy szabályozni, hogy a szálakból alkotott fátyolszövet ne lépjen érintkezésbe a gyűjtőkamra falával, hogy a szálak ne tapadhassanak rá a kamra falára. Ha a forgórészt, vagy annak forgástengelyét a 3. ábra szerinti módon mozgatjuk, előnyös, ha azt a tengelyt, amely körül a forgórész leng a forgórész fenékfalán vezetjük keresztül. Noha ez nem létfontosságú, azért van rá szükség, mivel az ilyen lengés szakítja meg legkevésbé a forgórész belsejében levő ömlesztett üveg áramlását. A kívánt eredményt úgy is elérhetjük, hogy a 48 forgórészt, vagy ennek forgástengelyét a 3. ábrától eltérő módon hozzuk lengésbe. Például a 48 forgórész fenékfalát állandó vízszintes helyzetben tarthatjuk, mialatt a forgórészt oldalirányban mozgatjuk, azaz a forgórészt a függőleges 10 vezetőtag adott ívben való elforgatásával mozgatjuk oda-vissza, és így is elérhető, hogy a 144 szál nyaláb befedi a 146 gyűjtőfelület teljes szélességét. Hasonlóképpen a fonó szerelvényt felszerelhetjük egy ide-oda mozgó mechanizmusra is, mely adott utat mozog előre, illetve hátra, a gyűjtőkamrában levő gyűjtő heveder kívánt szélességétől függően. A 4. ábrán bemutatott lengési módszer kedvező, mert kevesebb energiát igényel és kevésbé hat a 48 forgórész belsejében levő ömlesztett anyag áramlási viszonyaira. Amíg az 1—3. ábrákon bemutatott berendezésnél konzolos állványzatot alkalmazunk a 8 szerelvény tartására, az 5. ábrán látható berendezésnél a fonó mechanizmust mindkét oldalán megtámasztjuk. Ennél a kiviteli alaknál a szálképző 208 szerelvényt, mely lehet azonos, mint az 1. ábrán bemutatott szerelvény, egy 210 járomhoz mereven erősített 212 rudak körül el tud fordulni. A 212 rudakat hagyományos csapágyazással látjuk el, hogy elfordulhassanak. A 48 forgórész lengését egy hidraulikus 214 henger végzi, melynek 216 rúdját egy 218 kengyelhez erősítjük, mely viszont csap körül elforgathatóan kapcsolódik a 222 csap révén a 220 karhoz. A 220 kart mereven a 210 járomhoz erősítjük. A henger ciklikus mozgása révén a 210 járom elfordul a 212 rudak tengelye körül, oly módon, hogy a 212 rudak tengelye a 48 forgórész fenékfalán vagy ahhoz közel halad át és a forgórész forgástengelyét metszi. A 220 kar helyzetének és így a 48 forgórész fenékfala helyzetének érzékelését és a 214 hengerek működését a korábbi példaképpeni alakhoz hasonló módon irányíthatjuk. Egy 224 potenciométer egyik elemét egy 226 kapcsolókaron keresztül a 228 és 230 csapok segítségével a 220 karhoz erősítjük úgy, hogy amikor 220 kar felfelé vagy lefelé mozog, a 224 potenciométer egyik eleme elfordul a másik elemhez képest és így jelet szolgáltat kifelé, mely a 220 kar helyzetét jelzi. Más ismert mechanizmusok is rendelkezésre állnak, melyek figyelik a forgórész fenékfalának vagy a forgórész forgástengelyének a helyzetét és a kívánt módon vezérlik a lengő mechanizmust és ezek beépíthetők az itt bemutatott típus helyett. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4
