173212. lajstromszámú szabadalom • Távvezérlő rendszer jármű-hajtóművekhez
7 173212 rajzon nem látható szervo helyzetben 28 tárcsát jobboldali irányban, rögzített 29 fogaskerékkel kapcsolódó helyzetbe tolunk a 21 előre-hátra váltó fogaskerék csoport bolygókerekei tengelyei helyzetének rögzítésére, minek eredményeként a bolygókerekek a hátrafelé hajtás létrehozására tengelyeik körül forognak. A 2.. 2A és 2B ábra a találmány szerinti távvezérlő rendszer egy példaképpeni kiviteli alakját szemlélteti, amely lényegében egy mechanikus-pneumatikus és hidraulikus rendszer. A 2. ábrán a nyomatékátalakítós hajtómű elemei csak vázlatosan vannak föltüntetve és a szintén vázlatosan föltüntetett vezérlő szerkezetrészek pont-vonalas határolóvonalakkal körülzárt mezőkön belül vannak csoportosítva. Az A jelű mezőben folyadékot szolgáltató tápszivattyú rendszer, a B jelű mezőben az automatika, a C jelű mezőben a fojtószelep szerkezet és a D jelű mezőben a távvezérlő rendszerhez tartozó, jármű vezetője által kezelt távvezérlő vagy szabályozó szelep van föltűntçtve. Bár a rendszert a következőkben még részletesen ismertetjük, már most megjegyezzük, hogy az A mezőben és a B mező egy részében levő, folyadékot áramoltató tápszivattyú rendszer, továbbá a szivattyú egységhez tartozó 80 vezérlő szelep ismert, és a találmány lényegét azok a szerkezetrészek képezik, amelyek a szivattyú egységet és a vezérlő szelepet kiegészítve ezek távvezérlését végzik. A hajtómű bemenő oldala révén hajtott 40 szivattyú folyadékot szállít a 42, 43 és 44 csővezetékekbe. A 43 és 44 csővezetékek a folyadékot 45 és 46 tápszivattyúkhoz vezetik, amely tápszivattyúkat szintén a hajtómű bemenő oldala révén hajtjuk. A folyadék a 45, 46 tápszivattyúkból 47 és 48 csővezetékekbe és ezeken keresztül 50 és 53 szivattyúk beömlőcsonkjaihoz áramlik. Az 50 és 53 szivattyúk a hajtást 62 tengelyen keresztül a hajtómű kimenő oldalától kapják. Következésképpen a 47 és 48 csővezetékekben levő folyadéknyomást a hajtómű bemenő és kimenő oldalainak viszonylagos sebességei szabályozzák és ez a változás az 51 és 54 maximális nyomást korlátozó szelepekre és 52, 55 szervoszelepekre hatva vezérli a 42 csővezetékben levő folyadék áramlását a 60, KD, FN/RN, PN, BRI és BR2 vezérlő szelepekhez. Ezek a vezérlő szelepek viszont a túlnyomású folyadéknak 80 vezérlő szelephez áramlását szabályozzák, amely 80 vezérlő szelep szabályozza az 1. ábrán látható nyomatékátalakító 23 és 24 csatornáihoz való folyadékáramlást annak érdekében, hogy direkt, illetve közvetlen hajtást, hidraulikus hajtást vagy ebben semleges állapotot hozzunk létre, vagy 9n fékvezérlő szelep révén vezéreljük az egyszerű forgatás 17 fékének vagy a kettős forgatás 18 fékének bekapcsolását. A 47 és 48 csővezetékbe áramló folyadék nyomása eleinte nő, mindaddig az értékig, amíg el nem éri az 51 és 54 maximális nyomást korlátozó szelepek által megengedett nyomást. A 47 és 48 csővezetékekben uralkodó nyomás nyomja az 52 és 55 szervoszelepet. Ezt követően mivel az 50 és 53 szivattyúk sebessége nő (amint a hajtómű kimeneti oldalának sebessége nő), a 47 és 48 csővezetékekben levő nyomás csökken és így lehetővé válik, hogy az 52 és 55 szervoszelepek rugóhatások következtében visszaálljanak előző helyzetükbe. Ez a visszatérő mozgás — mint a következőkben még ismertetjük - különböző csővezetékeket nyit és lehetővé válik, hogy az 52 és 55 szervoszelepektől 65 csővezetéken keresztül folyadék áramoljon a 60 vezérlő szelepbe és 67 csővezetéken keresztül PN vezérlő szelepbe. Ezekhez a szelepekhez elvezető 37 csővezetékek tartoznak, amelyek 36 csővezetékkel vannak összeköttetésben, amely viszont 35 tartályhoz csatlakozik. A rendszerben 86 és 87 maximális nyomást korlátozó szelepek is vannak, amelyek a normál nyomatékátalakító részét képezik és különböző nyomásértékeket határoznak meg a lapátszerkezetekben. Ezek a találmány megértése szempontjából nem lényegesek és ezért ezeket részleteikben nem ismertetjük. A folyadékot betápláló szerkezetben 41 szivattyú is van, amely a folyadékot 42’ csővezetékből kapja és 93 csővezetéken keresztül tovább szállítja a 90 fékvezérlő szelepnek. A 90 fékvezérlő szelepben 91 orsó és 91a dugattyú van. A fékvezérlő szelep határozza meg azt, hogy mikor áramolhat folyadék 94 csővezetéken keresztül a 17 fékhez, vagy 95 csővezetéken keresztül a 18 fékhez ezek bekapcsolására, vagy a fékek egyikéhez sem áramlik folyadék. A 80 vezérlő szelepben 81 orsó és 81a dugattyú van, amely utóbbihoz a folyadék 84 csővezetéken keresztül érkezik. Ebben az esetben a dugattyú jobboldali irányban mozog és direkt, illetve közvetlen hajtás létrehozására alkalmas kapcsolódást eredményez. Amikor a folyadék a 85 csővezetéken keresztül érkezik a dugattyúhoz, ez balra mozdul el és hidraulikus hajtáshoz való kapcsolódást hoz létre. A vázolt állapotban a 42 csővezetékből származó folyadék keresztüláramlik mind a 82, mind a 83 csővezetéken és ezért mind a 23, mind a 24 csatornába bejut, minek eredményeként all szivattyú egység semleges, szabadon forgó helyzetben van. Látható, hogy amikor a 81a dugattyú jobboldalra mozog, a 42 csővezetékből származó folyadék csak a 83 csővezetékbe áramlik és a 82 csővezeték 38 csővezetéken, 39 hőcserélőn, 86 maximális nyomást korlátozó szelepen és 36 csővezetéken keresztül a 35 tartállyal kerül összeköttetésbe, minek eredményeként a 11 szivattyú egység balra mozdul el és direkt, illetve közvetlen hajtást hoz létre. Amikor a 85 csővezetéken keresztül érkező folyadék a 81a dugattyút baloldali irányban mozgatja el, a 42 csővezetékből származó folyadék keresztüláramlik a 82 csővezetéken, a 83 csővezeték pedig az elvezető 38 csővezetékkel kerül összeköttetésbe. Ennek eredményeként a 11 szivattyú egység jobboldali irányban mozdul el és hidraulikus hajtás jön létre. A 2. ábrán 75 fojtószelep is föl van tüntetve, amellyel 76, 77 és 78 csővezetékek vannak összeköttetésben. A 76 csővezeték választás szerint pneumatikus közeget, gázállapotú közeget szállít a 75 fojtószelepbe (mint a következőkben még ismertetjük), és ez a közeg vagy a 77 csővezetéken keresztül a KD vezérlő szelephez, vagy 78 csővezetéken keresztül a centrifugális 60 vezérlő szelephez áramlik. A jármű vezetője által kezelt, D mezőben látható távvezérlő szelepben 100 főtengely és ezen hátrameneti 101 bütyköstárcsa van. A bütyköstárcsa 101a horonnyal van kialakítva, amelynek 101b ütközőnyelve van. Ezeknek az elemeknek az a feladata, hogy a 100 főtengely hátramente helyzetbe mozgását (a 2A ábrán az óra járásával megegyező irányú mozgását) megakadályozzák, kivéve ha folyadék áramlik a 109 8 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4