172950. lajstromszámú szabadalom • Sínrögzítőszerkezet kengyellel és rögzített helyzetű alátéttel
3 172950 4 belül van. Túlterheléskor, vagyis olyan terhelés esetén, amely nagyobb mértékű alakváltozást idéz elő, mint az említett rugalmassági szakaszon belüli alakváltozás, a kengyel meghosszabbított, ívelt részei a határolófelületekkel ütköznek úgy, hogy a kengyel tartós alakváltozása teljesen ki van zárva. A találmány szerint az alátéten kimunkált nyílás felső határolófala a sín irányához képest ferdén, és lépcsőzetesen van kimunkálva oly módon, hogy mindegyik lépcső legalacsonyabb szintje a kengyelnek ezen nyílásba nyúló legalább egyik szabad vége számára támasztófelületet képez, míg a lépcső felső szintje a kengyel szabad végének üzemi helyzetben felfelé irányuló mozgásához szükséges teret határolja le. Ebből következik, hogy a megkívánt határolófelületeket egészen egyszerű módon lehet kiképezni. A találmány szerinti megoldásnak megfelelően a kengyel bármelyik szabad végének felfelé irányuló mozgását lehatároló felületnek az alátéten levő tartón kimunkált nyílás tengelyére ferde irányban, az alsó támasztófelülethez képest különböző magasságban kialakított felületrészei vannak. Ezáltal mód van arra, hogy különböző határolófelületek közül válogassunk, miközben a kengyel szabad végei egymástól többé-kevésbé elhajolnak, amikor a kengyelt már felszereltük. Lehetőség van arra is, hogy a kengyel szabad végeit már gyártáskor a kívánt helyzetnek megfelelő állásban készítsük el. A találmány szerint a különböző magassági szintekben levő határoló- illetve támasztófelületek lépcsőfokok módjára vannak kialakítva. Ebben az esetben a kengyel szabad végeinek bármely helyzetében pontosan meghatározott támasztó-, illetve határoló felületek állnak szemben egymással. A tartóban kimunkált nyílásban a találmány szerint, a nyílásnak a sín felé néző oldalán egy bütyköt lehet kiképezni, amely a nyílásba dugott kengyelvégek ütközőjének szerepét tölti be. Ily módon biztosítható az, hogy a kengyel helyes irányba legyen beállítva, tekintettel arra, hogy legalább az egyik szabad kengyelvég az említett határoló-, illetve támasztófelülettel érintkezik. A találmány szerinti megoldásnak megfelelően a kengyelnek a tartó nyílásába dugott része felfelé kissé be van hajlítva. Ennek következtében a kengyel behajlitott végének legmagasabb pontján fekszik fel a tartó nyílásának határoló, illetve támasztófelületéhez. A rögzítőszerelvény ilyen kialakítása révén egy meghatározott nyomaték-teljesítményt tökéletesen ki lehet aknázni, mert ekkor az emelőkar (emelőkamak lehet felfogni a kengyelvéget) pontosan meg van határozva, anélkül, hogy a tartó nyílásának kiképzését szükségszerűen szintén meg kellene határozni, de nincs szükség arra, hogy az illeszkedő kengyelvéget tűréssel alakítsuk ki. Sőt, ha némi eltérés mutatkoznék a megmunkálási pontosságban, vagy a kengyel szilárdságában, az érintkező pontok közötti távolság megközelítően mindig azonos értéken tartható, vagyis az emelőkar konstans méretű. Szintén a találmány szerinti megoldáshoz tartozik az, hogy a kengyel behajlított vége az alsó támasztófelület azon részére fekszik fel, amely a tartón kimunkált nyílásnak a sínen kívüli oldalától meghatározott távolságban van. Ezáltal hosszabb emelőkart tudunk használni, ami viszont nagyobb terhelés felvételét teszi lehetővé anélkül, hogy a kengyelt nagyobbra kellene méretezni. Sőt, ezen kialakítás következtében a kengyel kevésbé reagál a tömegeltérésekből adódó különböző terhelésekre. A berendezéshez tartozik még a kengyelen kívül az alátéttel egybeépített tartó, mely a találmány szerinti megoldásnak megfelelően úgy van kialakítva, hogy a sínnel szembenéző oldalán levő támasztófelületeken túl további olyan felületekkel rendelkezik, melyek arra szolgálnak, hogy a tartóban rögzített kengyel legalább egyik szabad végének felfelé irányuló mozgását lehatárolják. Mint már említettük, a találmány szerint a tartóban kimunkált nyílás felső határolófalai a nyílás középvonalának irányában lépcsőzetesen vannak elkészítve oly módon, hogy mindenegyes lépcsőfokot képviselő felület legalacsonyabb része a tartóban rögzített kengyel legalább egyik szabad végének alsó támasztófelületét, legmagasabb része (pontja) pedig a kengyel legalább egyik szabad végének felfelé irányuló mozgását lehatároló felületét képezi. A találmány szerint a kengyelvég felfelé irányuló elmozdulását lehatároló valamennyi felületnek a tartóban kimunkált nyüás tengelyéhez képest ferde irányú, az alsó támasztófelülethez viszonyítva különböző magassági szintben levő részei vannak. A tartóban levő nyílás ezen különböző magassági szintekben fekvő határolófelületei lépcsőzetesen alakíthatók ki. A tartóban kimunkált nyílásnak a sín felé néző oldalán levő alsó támasztófelületén felfelé kiálló bütyök lehet elrendezve. A rögzítőszerkezet úgy is kialakítható, hogy a tartón kimunkált nyílás alsó felülete a sínnel átellenes oldalon meg van hosszabbítva. A találmány szerinti megoldásnak megfelelően a kengyelnek a sín talpát leszorító végei meg vannak hosszabbítva. A tartóban kimunkált nyílásba illeszkedő kengyelvégek felfelé ívben meghajlított kivitelűek is lehetnek. A szerkezetet a leíráshoz mellékelt rajzokon ábrázolt kiviteli példák kapcsán részletesen is megmagyarázzuk. A rajzokon az 1. ábra a sínrögzítőszerkezetet ábrázolja, a 2. ábrán látható I-I metszővonalnak megfelelő, a sínre merőleges, keresztirányú metszetrajzban, a 2. ábra az 1. ábra szerinti sínrögzítőszerkezetet felülnézetben mutatja be, a 3. ábra a 2. ábra szerinti tartót, a 2. ábrán látható III—III metszővonalnak megfelelő metszetben mutatja be, a 4. ábrán a 3. ábra egyik részletét látjuk, eltérő kialakításban, az 5. ábra pedig vázlatosan mutatja be a tartót, az 1. ábrától eltérő kivitelben, keresztmetszetben. Az 1-3. ábrákon bemutatott tartó áll egy olyan 1 alátétből, melynek 2 támasztófelülete és e támasztófelülettől kinyúló 3 bordája van, melyen a kengyelvégeket befogadó 4 nyílás van kimunkálva. Az 1 alátét 5 felületére illeszkedik a rajzon nem 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2