172946. lajstromszámú szabadalom • Összecsukható gyermekkocsi

5 172946 6 zártak be a vízszintes síkkal vagy a támfelülettel. A szóban forgó rögzítőelemek szükségképpen merő­legesek a csatornarendszerűen kiképzett 2-5 fész­kek egymást metsző szimmetria síkjaira. Ezek a szimmetria síkok vagy függőleges vagy a függőle­gessel egy adott szöget bezáró síkok lehetnek. Az utóbbi esetben a gyermekkocsi összecsukása, illetve kinyitása közben a 6-9 billenthető lábak, illetve a rajtuk rögzített 400 és 401 kerekek forgó mozgást is végeznek, melynek eredményeként ezek az ele­mek a gyermekkocsi hossztengelyéhez viszonyított szöghelyzetüket is megváltoztatják a 6. és 7. áb­rákon feltüntetett helyzeteknek megfelelően. Az ily módon történő felfüggesztés nagy előnye abban van, hogy a 400 és 401 kerekeket sokkal szoro­sabban lehet egymáshoz közelíteni anélkül, hogy azok egymással ütköznének. A fentiekkel lényegében azonos előnnyel jár az a körülmény, hogy a 400 mellső kerekeket hor­dozó 6 és 7 billenthető lábak hosszabbak a 401 hátsó kerekeket tartó 8 és 9 billenthető lábaknál és így a gyermekkocsi befoglaló mérete össze­csukott állapotban még tovább csökkenthető. A 6—9 billenthető lábak egy-egy 23-26 csuklós vonórúddal vannak összekötve egy a 28 állítórúd végén rögzített 27 fejjel csuklósán összekapcsolva. A 23-26 csuklós vonórudak egyik vége a 27 fej furataiba, másik vége pedig a 6—9 billenthető lábak középső részén kiképzett furatokba van be­illesztve. A 27 fej a rajzon fel nem tüntetett szegecsekkel van a 28 állítórúdhoz rögzítve. A 28 állítórúd célszerűen üreges derékszögű négyszög ke­resztmetszetű elemként van kiképezve. A 28 állító­rúd a 301 főtartó fejben és az 1 háttámlán rögzített 20 és 29 vezetőházakban van két szélső helyzet között elcsúsztathatóan ágyazva. Ahogy az a 6. ábrán jól látható, a 23-26 csuklós vonórudak végei célszerűen merőlegesen meg vannak hajlítva és ezek a merőlegesen meghajlított végek vannak a csatlakozóelemekbe beillesztve. Kézenfekvő az is, hogy a 23—26 csuklós vonórudak végei célszerűen egymással párhuzamosan vannak beállítva, így az egymással összetartozó 6-9 billenthető lábak és 23—26 csuklós vonórudak páronként a csukló­tengelyekre merőleges síkban fordulnak el a gyer­mekkocsi összecsukása, illetve kinyitása közben. Ezek a mozgási síkok egybeesnek, illetve azonosak a csatomaszerűen kiképzett 2—5 fészkeknek az előbbiekben már említett szimmetria síkjaival. A fentiek alapján mondhatjuk, hogy a csuklós karrendszer egyik csoportjához a 6-9 billenthető lábak tartoznak, melyek a 28 állítórúd meneszté­sével kerülhetnek összecsukott vagy kinyitott álla­potba. A csuklós karrendszer ugyanezen csoportjához tartoznak a célszerűen rugalmas, zsákszerű alakban kiképzett 21 ülőkét tartó elemek, melyek az 1 háttámlára szimmetrikusan elrendezett és két szélső helyzet között meneszthető 12 és 13 oldalsó ru­­dakként vannak kiképezve. A 12 és 13 oldalsó rudak felső végei egy-egy 16 és 17 U-alakban kiképzett csap közbeiktatásával vannak az 1 háttámla hátoldalán rögzített 20 veze­­tőházban kiképzett furatokba csuklósán beillesztve. A csuklós kapcsolat úgy van kialakítva, hogy a 16 és 17 U-alakban kiképzett csapok 16' és 17’ kaijai a 12 és 13 oldalsó rudakkal, 16” és 17” kaijai a 20 vezetőházzal vannak összekapcsolva. A 20 ve­zetőház célszerűen készülhet az 1 háttámla szer­kezetével összefüggő kialakításban is. A 16’, illetve 17’ és a 16”, illetve 17” karok merőlegesek a 16a, illetve 17a gerincre, de egymással adott szöget zárnak be a 2a. ábrán feltüntetett látszati kép szerint. Ily módon a 12 és 13 oldalsó rudak a gyermekkocsi összecsukásakor, illetve kinyitásakor egy összetett lengőmozgást végeznek a 16’ és 16”, illetve a 17’ és 17” karok körül. Úgy a 12 és 13 oldalsó rudakban, mint a 20 vezetőházban a csa­pokat befogadó furatok foglalatszerűen vannak ki­képezve. A 12 és 13 oldalsó rudak alsó végei a 10 és 11 L-alakban kiképzett csapok közbeiktatásával vannak a 6 és 7 billenthető lábak alsó, a 400 mellső kerekeket hordozó vége szomszédságához csatla­koztatva. A 10 és 11 L-alakban kiképzett csapok látszati képét a 2b. ábrán tüntettük fel. E megol­dás révén a 12 és 13 oldalsó rudak a 6 és 7 billenthető lábakhoz viszonyítva lengő mozgást vé­geznek a 10’ és 11’, illetve 11’ és 11” karok körül, miközben a 6 és 7 billenthető lábak a merev tartórendszerhez viszonyított lengőmozgá­sukat végzik. A fentieket összefoglalva más szavak­kal azt mondhatjuk, hogy a 12 és 13 oldalsó rudaknak a 6 és 7 billenthető lábak lengőmozgását követő szabadsága a 10 és 11 L-alakban kiképzett csapok, valamint a 16 és 17 U-alakban kiképzett csapok közbeiktatása révén van biztosítva. Az is­mertetett és a rajzon feltüntetett forgástengelyek közötti kölcsönös viszony és i mindenkori szög­helyzet úgy van megválasztva, hogy a 6 billenthető lábra felszerelt 400 mellső kerék a gyermekkocsi kinyitása közben a 28 állítórúdtól hozzávetőlegesen radiális irányban távolodik a 12 oldalsó rúdnak hasonló, a 28 állítórúdtól távolodó mozgásával egy­idejűleg azzal a megjegyzéssel, hogy a 12 oldalsó rúd az 1 háttámlához viszonyítva párhuzamosan mozog. A gyermekkocsi összecsukásakor a fenti mozgások ellentett értelemben valósulnak meg. Ezek a következtetések érvényesek az előbbiekben nem említett 7-9 billenthető lábakra és a 13 oldalsó rúdra is. A 12 és 13 oldalsó rudaknak az 1 háttámlához viszonyítva közel az 1 háttámla síkjá­ban történő szélességi értelemben történő távolodó mozgása biztosítja azt, hogy egyrészt a 21 ülőke használatra alkalmas alakzatot vesz fel, másrészt pedig a 12 és 13 oldalsó rúd a gyermekkocsi használata közben kartámaszként működik. A to­vábbiakban még megemlítendő az, hogy az 1 hát­támla egyik oldalán például a 12 oldalsó rúd, az 1 háttámla, a 16 U-alakban kiképzett csap és a 6 billenthető láb egy csuklósán összekötött térbeli négyszöget alkot. Ugyanez a megfontolás vonat­kozik a 13 oldalsó rúdra, az 1 háttámlára, a 17 U-alakban kiképzett csapra és a 7 billenthető lábra is az 1 háttámla másik oldalán. A célszerűen rugalmas anyagból zsákszerűén ki­képzett 21 ülőke megfelelő kiképzésű párnázattál lehet ellátva és az 1 háttámlára, valamint a 12 és 13 oldalsó rudakra van felfüggesztve. A fenti ele­mekkel van lényegében a 21 ülőke használat köz­5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Thumbnails
Contents