172123. lajstromszámú szabadalom • Vágólapka görbevonalú vágóállel és homorú, csonkakúp alakú forgástörőfelülettel kialakítva
3 172123 4 és végül olyanná lett, amelynek segítségével — a vágóélek és forgácstörőfelületek kialakítása következtében — a munkadarabon a legjobb, megmunkált felületet lehetett kiképezni, s ugyanakkor a leválasztott forgács, amint a szerszám forgácstöröjén végighalad, darabokra törik, s így a dolgozó előtti térből könnyűszerrel eltávolitható. Kezdetben az említett okok miatt az egy darabból kialakított, vagyis az ún. monoblokk-tipusú forgácsolószerszámokat részesítették előnyben és alkalmazták az iparban. A forgácstörő felületét köszörüléssel a dolgozó alakította ki. Ilyen körülmények között természetesen nehéz volt eltalálni a legmegfelelőbb felületek geometriáját, akár általában, akár valamely speciális munkadarabhoz kellett a forgácsolószerszámot kiköszörülni. Ha pedig a vágóéi elkopik, az újraköszörülés után csak ritkán lesz azonos a régivel. A vágóéi és forgácstörőfelületek kialakításának nehézkessége, a forgácstörőfelület kiköszörülése éppen ezért határozott korlátokat szabott a forgácsolószerszám felhasználási illetve alkalmazási lehetőségeinek, különösen a vágósebesség tekintetében. A forgácsolóipar szakemberei a tapasztalt hiányosságok miatt ajánlották az eltávolítható vágólapkákat, melyeket általában porkohászati úton állítanak elő és mechanikusan rögzítenek a forgácsolószerszám végére. így lehetőség nyílt arra, hogy új formák kialakításán fáradozzanak a szakma mesterei, különösen a vágóéi és forgácstörőfelületek, valamint a forgácstörő új geometriai formáinak kialakítása érdekében. A mindenkori cél az volt, hogy a forgácsolószerszám termelékenységét növelni lehessen. Ennek keretén belül számos, különböző alakú vágólapkát fejlesztettek ki. Ezek közül általánosan ismert az a vágólapka, amelynek határolófelületeit, a forgácstörő hornyot köszörüléssel alakítják ki. Ez a vágólapka lényegében hasábalakú (célszerűen háromoldalú hasáb) melynek legalább egy felső határolófelülete, egy forgácsoló-csúcsa, és a felső határolófelületen kiképzett forgácstörőfelülete van. Az ilyen forgácsolószerszámra az jellemző, hogy a forgácstörőfelületet két, egytengelyű, kúp alakú, homorú felület alkotja és úgy jön létre, hogy a koaxiális két kúpot alapjukkal egymás mellé helyezzük, amikoris tengelyük azonos síkba esik. Mivel a forgácstörő horony a forgácsolószerszám felső határolófelületén van, ennélfogva az a sík, amelyben a kúpok közös tengelye van, a felső határolófelülettel párhuzamos sík és a csúcs lapszögének egyik síkját alkotja. A két kúpfelület közül az egyik a vágóéllel szomszédos határolófelületet, a másik pedig a forgácstörő felületet határozza meg. Jóllehet ez a geometria a forgácsolószerszám kialakításánál látszólag a legjobb forgácsképzést tudja létrehozni, kitűnt, hogy a vágóéllel szomszédos határolófelület és a forgácstörő felület — mert ezek a felületek forgástest alakúak — egymásbafolynak és éppen ezért a forgácsolószerszám csúcsa melletti tartományban a forgácsot nem lehetett összetörni, mert hiányzott a leválasztott forgács elvezetési pályáját megváltoztató törőfelület, tehát a forgács folyamatos maradt. Ennek következtében az ilyen vágólapkával kialakított szerszámokat kis fogásmélységű forgácsolásnál nem lehet jó hatásfokkal alkalmazni, ami viszont a vágólapka univerzális jellegét teszi kérdésessé. Ezen hátrányok kiküszöbölése végett alakították ki azokat a vágólapkákat, melyeknél a forgácsoló hátszög és a vágóéi szöge vagy nulla vagy pozitív. Ezek a vágólapkák abban különböznek az előzőkben leírt vágólapkáktól, hogy itt szükségszerűen figyelemmel kell lenni a vágóéi kialakításánál azokra a sajátosságokra, amelyek a porkohászati úton előállított vágólapkák gyártásánál jelentkeznek. A vágóélet meghatározó síkok ebben az esetben vagy szférikusuk vagy hengeres alakúak. Ha ezek a síkok szferikusak, akkor a görbületi sugarat és a görbület középpontját egy olyan egyenes határozza meg, amely merőleges a forgácsolólapka középpontjára. Ha azonban a forgácstörőfelület teljesen hengeres, akkor az említett egyenes a vágólapka vágóélére merőleges síkban, de a súlypont irányában ferde helyzetben helyezkedik el. Ha tehát több vágóéllel rendelkező vágólapkát kívánunk legyártani, akkor a forgácstörőfelületek annyi ívelt alakú felületből állanak, ahány vágóéle van a vágólapkának, s ezek a felületek egyenlő területűek. Alkotójuk párhuzamos, a forgácselvezetés a henger alkotójával párhuzamos irányú, vagyis a vágóélre merőleges. Hátrányuk — különösen a két irányban haladó vágóélű vágólapoknak az, hogyha a forgácsolószerszámmal kis fogásmélységben vágunk, akkor a forgács elvezetése — a legkedvezőbb irányt követve — a forgácstörő felületen kívül megy végbe. Ebből viszont az származik, hogy a forgács a forgácstörő felület kényszerpályáját megkerüli és kedvezőtlen alakban válik le a munkadarabról. A szakemberek ezért háromszögű, négyszögű és hatszögű vágólapot ajánlottak, melyek oly módon vannak kialakítva, hogy a forgácstörőfelület le van köszörülve: a forgácstörőfelület a vágóéltől a lapka belseje felé irányul és a vágóéi szöge tompaszög, vagyis negatív élszöggel vannak az ilyen lapkák kialakítva. Ennek következtében a forgácstörőfelület vágóéle homorúan görbült kialakítású. Amikor tehát a forgácsolószerszám a munkadarabbal érintkezik, az érintkezés kezdőpontja egy olyan pont, amely az említett két ponttól távol esik, s a homorúan görbült él csökkenti a vágólapka tépőhatását (simán és élesen választja le a forgácsot) s ugyanakkor csökkenti annak kopását, illetve elhasználódását. Az említett előnyök mellett azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni az ilyen vágólapkák azon hátrányait sem, amelyek következtében a negatív élszögű lapkák a gyakorlatban általánosságban nem terjedtek el. Mivel ezeknek a vágólapkáknak prizma vagy gúla alakját fémpomak nagy nyomáson történő sajtolása útján állítják elő, szükségképpen olyan alakköszörűre van szükség, amelynek segítségével a végleges, jellemző formát ki lehet képezni. Ezenkívül a fentebb említett előnyök a gyakorlatban hátrányokká válnak a szerszám kihasználhatóságát véve figyelembe, mégpedig olyan munkaterületen, ahol a forgács képzésének szabályozása - alapvető követelmény. A negatív élszöggel kialakított forgácsolószerszámok esetében a hátraköszörült felület nem alakítja kedvezően a forgácsképződést. A fentebb említett hátrányok ösztönözték feltalálót arra, hogy ezen a területen további kísérleteket folytasson, kutasson a kedvező megoldás irányában és olyan vágólapkát állítson elő, amelynek különlegesen kiképzett vágóéle segítségével a szakma mesterei által jól ismert hátrányokat ki lehet küszöbölni. E kísérletek és kutatások eredménye folytán sikerült egy olyan vágólapkát kifejleszteni, amely lényegében 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
