172082. lajstromszámú szabadalom • Forgódugattyús belsőégésű motor
11 172082 12 84 csúcsrésze szögkiterjedésének növekedése az 56 meghajtott rotor 68 csúcsrésze szög-kiterjedésének a csökkenését vonja maga után és fordítva. Amennyiben a meghajtó rotor 84 csúcsrészének szög-kiterjedését megváltoztatjuk, a 40, 42 és 48 be-, illetve kivezetőcsatornák nyílásaihoz szükséges szög kétszer olyan mértékben változik, mint az a szög, amely a meghajtó rotor csúcsrészéhez tartozik. A meghajtó rotor 84 csúcsrésze szög-kiterjedésének a megváltoztatása befolyásolja továbbá a meghajtott rotor 60 bemélyítésének a 32, 34 végfalak felé a maximális kapcsolódás helyzetében nyitott területét, mimellett a meghajtó rotor 84 csúcsrészéhez rendelt minimális érték a körülbelül 27°-os szöget meghaladja. Amint fent már említettük, a meghajtó rotor 84 csúcsrésze gyakorlatilag teljesen befedi a meghajtott rotor 74 üregének a nyílását. Ez nem csak az égéskamra geometriai konfigurációja szempontjából előnyös, hanem azért is, mert a meghajtó rotor 84 csúcsrészének a felülete, ugyanolyan módon, ahogy a 74 üreg felületei, soha nem kerül érintkezésbe semmiféle, a felület mentén csúszó záróelemmel, például a 80, 82 oldalfelületekkel. Ennek eredményeként az égéskamra peremrészeit alkotó felületek hőszigetelő burkolattal láthatók el annak érdekében, hogy csökkenteni lehessen az égés során a gázokból származó hőveszteségeket. A meghajtó rotor 84 csúcsrésze kerületmenti kiterjedésének növelése a motor dugattyúlöket-térfogatának csökkenését eredményezik. Ily módon a kerületmenti méretnek nem szabad túlságosan nagynak lennie. A meghajtó rotor 84 csúcsrésze kerületmenti méretét illetően azonban más megfontolások is vannak (így például a gépi teljesítőképesség). A leírt kiviteli változat optimális megoldást nyújt valamennyi tényező vonatkozásában. Ami a motor teljes dugattyúlöket-térfogatát illeti, amit az 54 meghajtó rotor egy körülfordulása során érünk el, viszonylag kis mértékben változik az 54 meghajtó rotoron levő 76 kiugrások számával, amennyiben a meghajtó rotor és meghajtott rotor rádiusza és hosszúsága, valamint a középpontok közötti távolság konstans értéken van tartva, fontos, hogy olyan 54 meghajtó rotort szolgáltassunk, amely olyan kevés 76 kiugrással rendelkezik, amelyen kevés ilyen kiugrás csak lehetséges, úgyhogy a meghajtó rotor 78 bemélyítésének és a meghajtó rotor vele közlekedő 60 bemélyítésének dugattyúlöket-térfogata a lehető legnagyobb értéken van tartva. A viszony a munkatér záróvonalainak hosszúsága között, amelyet a meghajtó rotor-bemélyítés és a meghajtott rotor-bemélyítés alkot, ily módon minimálisra csökkenthető, ami nagyon fontos a zárási veszteségek csökkentése szempontjából. Annak érdekében, hogy elegendő öblítési periódust lehessen biztosítani, mindazonáltal szükség van arra, hogy legalább két 76 meghajtó rotor-kiugró részt alkalmazunk, előnyös, ha ez a szám három. A meghajtó rotor 76 kiugrásának keresztmetszeti kontúrja a csúcsrészen némileg hullámos (3. ábra), úgyhogy a 96 gyújtógyertya bizonyos mértékig depressziós helyzetben helyezhető el a meghajtó rotor legkülső kontúrvonalaihoz képest. Viszont a 94 gyújtógyertya, amely a meghajtott rotor-bemélyítésében helyezkedik el, benyúlik a meghajtott rotor fenékrészében kiképzett üregbe. A gyújtógyertyának a meghajtott rotor bemélyítéseibe 5 való ilyen benyúlása tovább növeli a turbulenciát. Maga a gyújtógyertya egy kis kiálló részben (3. ábra) helyezhető el, amely az üregen belül van kialakítva. A gyújtógyertyákat az 1. és 2. ábráról a jobb érthetőség kedvéért elhagytuk. Hasonlóképpen 10 elhagytuk azokat a vezetékeket, amelyeken keresztül gáznemű vagy folyékony hűtőközeget lehet a meghajtott rotorok belsejében juttatni. Az 1. és 2. ábrán feltüntetett típusú motor az 54 meghajtó rotor mindegyik körülfordulás során 15 háromszor gyújt, és a forgatónyomaték 120°-os periódussal változik. A 4. és 5. ábrák olyan motort tüntetnek fel, amely a forgatónyomatékot egyenletesebben adja le, és nagyobb leadóteljesítményt biztosít a méret és súly minimális növelésével. A 20 motornak legalább két 54 és 54a meghajtó rotorja van, amelyek azonos alakúak, mindegyik együttműködik egy kapcsolódó 56, 56a rotorok egymáshoz képest szögben el vannak tolva az osztó kör egy részének megfelelően, amely rész az 25 54, 54a rotorok számának inverze. Egy válaszfal (5. ábra) elkülöníti egymástól az égéskamrákat és a két kamrához közösen van hozzárendelve. A meghajtó rotor és a meghajtott rotor, amelyeket a 6. ábrán tüntettünk fel, az 1. és 30 3. ábrán bemutatott meghajtó rotortól és meghajtott rotortól az alábbiakban különbözik: a 98 meghajtó rotor két 100 kiugrással és 102 bemélyítéssel rendelkezik. Mindegyik 100 kiugrás két, lényegében konvex 104, 106 oldalfelülettel, és 35 egy ezeket elválasztó 108 csúcsrésszel van kialakítva, amelyek hengeresen helyezkednek el a 98 rotor 110 tengelye körül. A kiugró részek teljes mértékben a 98 meghajtó rotor 112 osztókörén kívül helyezkednek el, és egymástól a 102 40 bemélyítések 114 fenékrészei által vannak elválasztva, amely bemélyítések hengeresen helyezkednek el a 98 rotor 110 tengelye körül. A 116 meghajtott rotor öt 120 horonnyal és 118 kiugró résszel van ellátva. Mindegyik 120 horony két 45 konkáv 122, 124 oldalfelülettel rendelkezik, és egy őket elválasztó 132 fenékrésszel, amely hengeresen helyezkedik el a 116 meghajtott rotor 128 tengely körül. A 120 bemélyítések teljesen a 116 meghajtott rotor 130 osztókörén belül helyezked-50 nek el, és egymástól a 118 kiugró részek 126 csúcsrészei által vannak elválasztva, amely kiugró részek hengeresen helyezkednek el a 116 meghajtott rotor 128 tengelye körül. A 116 meghajtott rotor mindegyik 120 bemélyítésének 132 fenék-55 részében és annak 122, 124 oldalfelületeibe részben benyúlva, lényegében rész-henger alakú 134 üreg van kialakítva, és axiális irányban csak a 116 meghajtott rotor középrészén nyúlik túl, radiális irányban pedig a beugrás nélküli fenékrésztől a 60 116 meghajtott rotor 128 tengelyéig terjedő távolság egy része mentén. Ami a 98 meghajtó rotor általános alakját illeti, ez az 1. és 3. ábrán feltüntetett 54 meghajtó rotor általános alakjától a fent megadott specifikus 65 forgásszöget tekintve teljesen eltérő, ami azt is 6