170534. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 2- amino- 4-hidroxi- 7,8- dihidro-pteridin vegyületeket tartalmazó antimikróbás hatású szinergetikus szerek előállítására
3 170534 4 gált vegyületek azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. E vegyületek hatástalannak bizonyultak, és/vagy túl toxikusak voltak (lásd például a 981506 és 987 916 sz. nagy-britanniai szabadalmi leírásokban ismertetett vegyületeket). E kísérletek alapján megállapították, hogy az antimikróbás hatóanyagként alkalmazható Pt-antimetabolitoknak egyidejűleg HMPPS-inhibitoroknak kell lenniük, anélkül azonban, hogy a dihidropteridin antimetabolitjai lennének. (A dihidropteridin a fenilalanin és tirozin kofaktorja, ez utóbbi vegyületek viszont a kardiovaszkuláris szervrendszerre jelentős szabályozó hatást kifejtő katecholaminok, így például a norepinefrin prekurzorjai). Az ilyen típusú antimetabolitok a mikrobákkal megfertőzött gazda-egyedekre, — azaz az emlősökre és szárnyasokra - nézve várhatóan nem toxikusak. Felismertük, hogy a fenti követelményeknek megfelelő anyagok - azaz a HMPPS-inhibitor hatással, és a gazda-egyed szempontjából kis toxicitással rendelkező vegyületek — például csirke- és patkány-kísérletekben nemcsak megakadályozzák bizonyos mértékben a mikroorganizmusok növekedését, hanem pAB-kompetitorokkal, például szulfonamidokkal és hasonló vegyületekkel, továbbá szelektív dihidrofolát-reduktáz-inhibitorokkal, vagy mindkét típusú anyaggal együtt adagolva meglepő módon rendkívül nagy szinergetikus hatásfokozódást mutatnak. A találmány szerint olyan antimikróbás hatású készítményeket állítunk elő, amelyek 1—30 súlyrész mennyiségű, HMPPS-t gátló, kevéssé toxikus mikróbás dihidropteridin-antagonistát (a továbbiakban :hatásf okozószert) tartalmaznak 1—30 súlyrész kompetitorral és/vagy 1 súlyrész inhibitorral együtt. A találmány szerinti kombinációs készítmények olyan protozoák vagy baktériumok által kiváltott fertőzésekkel szemben hatásosak, ahol a kórokozó mikroorganizmus saját tetrahidrofolát-kofaktor-szükségletének legalább a döntő mennyiségét maga szintetizálja. Más szavakkal, a készítmények hatásspektrumába olyan mikroorganizmusok tartoznak, amelyek a kombinációs készítményt megfelelően abszorbeálják, és amelyekben a hatóanyagkombináció a szükséges tetrahidrofolát-kofaktor újraszintetizálásával szemben szinergetikus gátló hatást fejt ki. Azt találtuk, hogy ha a hatásfokozószereket antimikróbás hatás kifejlesztéséhez önmagukban még nem elegendő mennyiségű kompetitorral és/vagy inhibitorral egyesítjük, megfelelő antimikróbás hatással rendelkező kombinációs készítményt kapunk. A szinergizmus különösen figyelemreméltó olyan esetekben, amikor a kombinációs készítményben jelentős, sőt esetenként rendkívül nagymértékű hatásfokozódás lép fel annak ellenére, hogy a hatásfokozószert igen csekély, antimikróbás hatást lényegében nem mutató mennyiségben alkalmazzuk. Hangsúlyozzuk, hogy a bioszintetikus folyamatok mind a hatásfokozószer, mind az inhibitor, mind a kompetitor által okozott gátlások kompetitív antagonizmusnak nevezhetjük, és mindhárom típusú hatóanyag között hatásfokozódás léphet fel. Az „inhibitor", „kompetitor" és ,.hatásfokozószer" megjelölések tehát önkényesek, és ezek a megjelölések csupán az egyes komponensek egyszerű megkülönbeztetésére szolgálnak. 5 Egy adott hatásfokozószer HMPPS-gátló hatását például úgy vizsgálhatjuk, hogy figyelemmel kísérjük az ATP-7-P32 terminális foszfát-csoportjának beépülését a dihidropteridinbe. Azt találtuk, hogy e kísérletek szerint a Pt kialakulásának 50%-os 10 gátlásához szükséges koncentráció (IC50 ) a kísérleti hibahatárokon belül jó összhangban van az egyéb hasonló vizsgálatokkal észlelt értékekkel, amely utóbbiakban a HMPt és DPtA képződésében érintett két enzim közül az egyikre kifejtett gátló 15 hatást vizsgálják. A gátlás mértékét könnyen és egyszerűen vizsgálhatjuk például úgy, hogy E. coli kivonatot pAB-7-C14 -el, ATP-vel, Mg-mal és dihidropteridinnel együtt inkubálunk. A dihidropteroát-C14 képződését a reagálatlan pAB szubszt-20 rátum elválasztása után mennyiségileg megmérhetjük (az elválasztást például kromatográfiás úton végezhetjük). Azt találtuk, hogy azok a vegyületek, amelyek e vizsgálatokban körülbelül 100 ju mól vagy kisebb —rendszerint 50 p mólnál kisebb — 25 ICS0 értékkel rendelkeznek, értékes hatásfokozó szerek, feltéve, hogy az adott élőlényre vonatkozó toxicitásuk még elfogadható érték. A legcélszerűbb ICS o érték 25 Mmól vagy annál kisebb, például 2-12 ß mól. Általában különösen előnyösek a 30 7 ju mólnál kisebb ICS0 -értékű hatásfokozószerek. Amint már korábban kifejtettük, alapvető követelmény, hogy a találmány szerinti készítményben alkalmazott hatásfokozószer az emlős vagy szárnyas 35 gazda-egyed kardiovaszkuláris szervrendszerére ne fejtsen ki prohibitív toxikus hatást. Ennek figyelembevételével a hatásfokozószerek megítélésének mérőszámaként a terápiás indexet használjuk, amely mind az aktivitás-, mind a toxicitás-értékre 40 jellemző. A terápiás indexet a maximális elviselhető dózis és a minimális hatásos dózis hányadosaként definiáljuk. A legtöbb esetben a hatásfokozószerek terápiás indexe előnyösen 10-nél nagyobb, de leg-45 alább 5, és egyes kivételes esetekben emberek számára legalább körülbelül 3, míg állatok számára legalább körülbelül 2. A találmány szerinti hatásfokozószerként általában előnyösen olyan vegyületeket alkalmazhatunk, 50 amelyek a Pt-vel szerkezetileg rokonok, és a megfelelő gátló és toxicitási tulajdonságokkal rendelkeznek. Ilyen vegyületek például a különféle pteridinek, így a 6-os helyzetben szénatomon keresztül kapcsolódó csoporttal szubsztituált és a 7-es hely-55 zetben biszubsztituált 2-amino-4-hidroxi-7,8-dihidropteridinek, amelyek értékes hatásfokozó aktivitással rendelkeznek. Azt találtuk, hogy hatásfokozószerként az (I) általános képletű pteridinek, azok tautomer formái, 60 és e vegyületek gyógyászatilag alkalmazható sói használhatók fel. Az ,,(I) általános képletű vegyület" meghatározáson a továbbiakban mind az alapvegyületeket, mind a tautomer származékokat, mind pedig a sókat értjük. Az (I) általános képlet-65 ben 2
