170490. lajstromszámú szabadalom • Eljárás új ciano-kinoxalin 1,4-dioxidok előállítására
5 179490 6 tettünk. Amennyiben ezt az eljárásváltozatot alkalmazzuk, a bázisos katalizátort külön, a második lépés lefolytatása előtt adhatjuk a rendszerhez, eljárhatunk azonban változatként úgy is, hogy az első lépésben, a diketén mennyiségére vonatkoztatva egyszerűen feles- 5 légben adjuk hozzá az NHRjR2 általános képletű amint. Ezesetben a rendszerben reagálatlan amin lesz jelen, amely a második lépésben katalizátorként hat. Az I általános képletű vegyületek előállítására szolgáló eljárás egyes esetekben alkalmazott másik 10 változatában az aceto-amid összetevőt az aceto-amidnak primer aminnal vagy előnyösen szekunder aminnal végbemenő reakciója útján keletkezett enamin ekvimólos mennyiségével helyettesítjük. Ezek az enaminok jól ismert módszerekkel állíthatók elő 15 (1. például Szmuszkovicz közleményét az „Advances in Organic Chemistry, Methods and Results", Interscience Publishers, Inc, New York, 1963. Volumen IV., 1—113. lapok). Az e célra alkalmazható aminők jellemző példái közé tartoznak a morfolin, 20 pirrolidin, piperidin, N-metil-ciklohexil-amin, valamint a dialkil-aminok, mint például a dimetil-amin, dietil-amin és a dibutil-amin. Az utóbb említett változat alkalmazása esetén az enamin-képződés során szereplő amin mellett külön bázisos katalizátor 25 hozzáadására nincs szükség. Az 5-ciano-benzo-furazán-l-oxidot a 4-klór-3-nitro-benzonitrilből állítjuk elő, oly módon, hogy azt előbb azid-ion-forrással kezeljük, majd az így kapott 4-azido-3-nitro-benzonitrilt pirolizáljuk. A 4-azido- 30 -3-nitro-benzonitril előállítása során úgy járunk el, hogy a 4-klór-3-nitro-benzonitril és az azid-ion lényegében ekvimólos mennyiségeit poláros szerves oldószerben, mint például acetonitrilben, N,N-dimetilformamidban, dimetil-szulfoxidban vagy rövidszén- 35 láncú alkanolban, kb. 0 C° és kb. 30 C° közötti hőmérsékleten, több órán át, például kb. 4 órától a kb. 24 óráig terjedő időn keresztül reagáltatjuk. A reakcióban alkalmazott jellegzetes azid-ion források például a hidrogén-azid fémsói, így a nátrium-azid és a 40 kálium-azid, az ammónium-azid, a hidrogén-azid aminsói, így az etil-ammónium-azid, a dibutil-ammónium-azid, a morfolinium-azid, a trietil-ammónium-azid, a piridinium-azid és az NJM-dimetil-anilinium-azid, valamint a rövidszénláncú trialkil-szilil-azidok, 45 így például a trimetil-szilil-azid és a trietil-szilil-azid. Az így kapott 4-azido-3-nitro-benzonitril benzo-furazan-1-oxiddá történő átalakítása most azután már a vegyület oldatának egyszerű melegítésével végrehajtható. E második lépés során rendszerint kb. 40 C° és 50 kb. 160C° előnyösen pedig kb. 60 C° és kb. 100 C° közötti hőmérsékleteket alkalmazunk. A reakció a kb. 60 C° és a kb. 100 C° közötti hőmérséklet tartomány alkalmazása esetén rendszerint kb. 2 óra és kb. 10 óra közötti reakcióidőket igényel. Az 5-ciano- 5S -benzo-furazán-1 -oxidot az oldószer elpárologtatásával különíthetjük el. Alkalmazhatjuk az eljárás olyan változatát is, amelynél a 4-azido-3-nitro-benzonitrilt vízzel elegyedő szerves oldószerben állítjuk elő. Ennek 60 megfelelően, amikor a 4-azido-3-nitro-benzonitrillé történő átalakulás teljessé vált, a reakcióközeget további vízmennyiséggel hígítjuk és a terméket vízzel nem-elegyedő oldószerrel kivonatoljuk. Az így kapott 4-azido-3-nitro-benzonitril oldatot azután a pirolízis 65 végrehajtása céljából a fent már leírt módon melegítjük, majd az oldatot bepárolva kaphatjuk meg a cianb-benzo-furazán-1-oxidot. Az ebben az eljárás változatban használható megfelelő vízzel nem-elegyedő oldószerek például az észterek, mint például az etil-acetát és a butil-acetát, az aromás szénhidrogének, mint például a benzol, toluol és a xilol, és a klórozott szénhidrogének, mint például a kloroform és a metilén-klorid. Jóllehet a ciano-benzo-furazán-1-oxidot az 5-izomernek nevezzük, az a valóságban a II általános képlettel ábrázolt 5- és 6-izomert egyaránt tartalmazó dinamikus tautomer keverék. Sőt, éppen, mert a kiindulási anyagban e tautomer egyensúly áll fenn, az I általános képletű vegyületek előállítására alkalmazott találmány szerinti eljárás foganatosítása során a 6- és 7-ciano-kinoxalin-l,4-dioxidok elegyét kapjuk. A keletkezett izomerek aránya számos tényező függvénye, így például a reakcióban részt vevő vegyületek szerkezete, a reakcióhőmérséklet, a reakcióban alkalmazott oldószer és a termék elkülönítésére választott módszer. Egyes esetekben mindkét izomer jelentős mennyiségben keletkezik, míg más esetekben az egyik izomer túlsúlya a jellemző. Kívánt esetben a két izomer elegye önmagukban ismert módszerek alkalmazásával, így például frakcionált kristályosítással vagy kromatográfiás úton, szétválasztható az összetevőkre. Az izomereket az esetek többségében nem azonosítottuk, ezért a baktériumellenes hatású kinoxalin-l,4-dioxidok elnevezései a leírás és az igénypontok szövegében mindenütt egyaránt jelentik a 6- vagy a 7-izomert vagy azok keverékeit. A kinoxalin-l,4-dioxidok in vitro baktériumellenes hatását a szokványos kétszeres soros hígításos módszerrel igazoltMk. A tesztben a sorozat hígítást (Difco-féle) agyvelő-szív-főzet levessel készítjük el. A levest baktériumokkal oltjuk be, majd egy éjszakán át anaerob körülmények között inkubáljuk. A következő napon észleléssel értékeljük az eredményt. A tesztelt vegyület legkisebb gátló koncentrációja (MIC) az a legkisebb koncentráció (legnagyobb higitás), amelynél a leves nem válik zavarossá, tehát amely gátolja a mikroorganizmusok szaporodását. Az 1. sz. táblázatban több, a találmány szerinti eljárással előállított új vegyület in vitro aktivitását mutatjuk be. A találmány szerinti eljárással előállított kinoxalin-1,4-dioxidok in vivo is aktívak. Az in vivo baktériumellenes aktivitás megállapítására a tesztelt vegyületet előzetesen kórokozó baktériumokkal intraperitoneálisan fertőzött egereknek adjuk. A tesztelt vegyületet a mértani haladvány szerint emelkedő dózisokban perorálisan (p.o.) vagy szubkután (se) adjuk. A fertőzéshez használt baktérium inokulum mennyisége a teszt feltételei között az egerek 100%-ának elpusztításához szükséges mennyiség és ennek tízszerese között változik. A teszt-periódus végén a vizsgált vegyület aktivitását a túlélő kísérleti állatok megszámlálásával értékeljük. Az eredményeket ugyancsak az 1. sz. táblázatban foglaltuk össze, amelyben a vegyületeknek azt a hatékonyságát tüntettük fel, amellyel képesek voltak a kísérleti egereket a Streptococcus pyogenes vagy az Escherichia coli halálos dózisaival szemben megvédeni. 3
