170230. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szubsztituált tiomorfolino- vagy piperazino- pirimidinek előállítására

170230 1. A trombocita-aggregáció meghatározása Morris szerint A vizsgált anyagok trombocita-aggregációt gátló hatásának meghatározására kis kémcsövekbe 1 ml emberi vért és 5-10-5

mól/liter, illetve

1-10-5 mól/liter végkoncentrációjú vizsgált anyagot pipettáztunk. A kémcsöveket 10 percig 37 C°-on inkubáltuk. A csövek felébe 1 g üveggyöngyöt helyeztünk („Glass-Beads for gas-chromatography", BDH cég készítménye, Poole, Nagy-Britannia). Ezután a lezárt kémcsöveket vízszintes tengelyen forgó hengerre erősítettük, és 1 percig mozgattuk. így az üveggyöngyök és a vér között jó érintkezés jottlétre. Ezután a vért a kémcsőben 1 óra hosszat szobahőmérsékleten állni hagytuk, miközben a vörösvérsejtek megfelelően leüllepedtek. A felülúszó plazmából 0,01 ml-t elvettünk, celloszkópoldattal 1:8000 arányban hígítottuk, és a lemezeket celloszkóppal megszámoltuk. Meghatároztuk a vizsgált anyag hatására bekövetkező „tapadósság" százalékos csökkenését az üveggyöngyöt nem tartalmazó kémcsövekkel szemben (4-6 kísérlet átlagértéke). Morris-teszt Born-teszt LD5

o mg/kg Vegyület %-< Ds gátlás (ADP) , lOju : mól/liter EC so mól/l i. v. p. 0. A 92 1,2 X 10-8 160 600 B 66 3 X 10~6 70 620 C 92 1,3 X 10~7 101 836 D 100 2,5 X 10~8 150 600 E 69 2 X 10~7 170 500 F 61 8,5 X 10-7 150 1500 G 2 5 X 10"s >1000 H 11* io-4 >1000 * 30 /imól/liter 10 15 20 2. A trombocita-aggregáció meghatározása Born és Cross szerint 25 A trombocita-aggregációt egészséges kísérleti személyek lemezkegazdag plazmájából határoztuk meg. Az optikai sűrűség csökkenésének folyamatát adenozm-difoszfát (ADP) hozzáadására fotometrikusan mértük és feljegyeztük. A sűrűségi görbe hajlásszögé- 30 bői következtettünk az aggregáció sebességére. A görbének az a pontja, amelynél a legnagyobb volt a fényáteresztő képesség, szolgált az optikai sűrűség számításához. Az adenozin-difoszfát-adagokat lehetőleg kicsire választottuk, de úgy, hogy irreverzibilis 35 aggregáció lépjen fel. Az ADP hozzáadása előtt a plazmát 10 percig különböző mennyiségű vizsgált anyaggal 37°-on inkubáltuk. 3. A vegyületek akut toxicitását egereken 14 napos megfigyelési idővel részben tájékozódásul, illetve a 40 különböző nagyságú adagok hatására a megfigyelési idő alatt elpusztult állatok százalékos arányából az LDso meghatározására mértük [J. Pharmacol, exper. Therap. 96,99 (1949)]. A vizsgálati eredményeket a következő táblázat 45 szemlélteti: 50 55 60 Az EC50

az a koncentráció, amelynél az optikai sűrűség 50%-kal megváltozik. Gyógyászati felhasználásra az I általános képletű 65 vegyületeket és sóikat adott esetben egyéb hatóanyagokkal kombinálva ismert módon a szokásos gyógyszerkészítményekké, például drazsékká, tablettákká, kúpokká vagy oldatokká dolgozhatjuk fel. Felnőttek egyszeri adagja 10-500 mg, előnyösen 20—150 mg. A következő példák szemléltetik a találmány szerinti eljárást. A hőmérsékleti adatokat Celsius-fokban adjuk meg. Kiindulási vegyületek előállítása A) példa 2-(4-Karbetoxi-piperazino)-4-klór-6-amino-pirimidin 29,0 g 2,4-diMór-6-amino-pirimidint [H. Bretschneider és munkatársai, Monatsh. f. Chemie 92, 132 (1961)] 150 ml dioxánban szuszpendálunk, majd 80°-ra melegítjük, és hozzáadunk 60,2 g N-karbetoxipiperazint. A reakciókeveréket 40 percig ezen a hőmérsékleten tartjuk, ezután 500 ml vízbe öntjük, és keverés közben jeges fürdőn lehűtjük. Az először olajos alakban kiváló termék körülbelül 15 perc alatt kristályos lesz. Leszívatjuk, és 300 ml metanolból átkristályosítjuk. Kitermelés 28,8 g (57,3%). Olvadáspont 163-166°. B) példa 2-(4-Karbetoxi-piperazino)-4,6-diklór-pirimidin 79,0 g 2-metiltio-barbitursavat [Koppel, Springer és Robins, J. Org. Chem. 26, 792^803 (1961)] 94 g N-karbetoxi-piperazinnal 100 ml dimetilformamidban 3 óra hosszat 120°-on melegítünk, miközben metilmerkaptán keletkezik. Ezután a reakciókeveréket lehűtjük, vízzel hígítjuk, és a 2-(4-karbetoxi-piperazino)-4,6-dihidroxi-pirimidin kristályos kiválásáig keverjük. Kitermelés 68,6 g (51,4%). 13,4 g fenti nyers terméket 92 ml foszforoxikloriddal 1,5 óra hosszat forralunk, majd szárazra bepároljuk. A maradékot jégre öntjük, majd leszívatjuk, szárítjuk, és 4 óra hosszat etanolban visszafolyatás közben forraljuk, hogy a párhuzamosan keletkezett 2-(klórkarbonil-piperazino)-4,6-diklór-pirimidint teljesen 2-(4-karbetoxi-piperazino)-4,6-diklór-pirimidinné alakítsuk át. Az átalakulást vékonyréteg-kromatografálással ellenőriztük (kovasavgéllemez, kifejlesztőszer n-pentán és etilacetát 7:3 arányú elegye). Az alkoholos oldat bepárlásával fehér kristályokat kapunk. Kitermelés 37,9 g (49,9%). Olvadáspont 136— 143°. C) példa 4-Tiomorfolino-2,6-diklór-pirimidin 275 g 2,4,6-triklór-pirimidint feloldunk 1,8 liter acetonban, és keverés közben lassan hozzáfolyatjuk 250.3 g trietilamin és 170,5 g tiomorfolin keverékéhez 0,7 liter acetonban, miközben a hőmérsékletet 40° alatt tartjuk, majd még 45 percig keverjük, miközben a hőmérséklet 30 -ra csökken. A kivált trietilamin-hidrokloridot leszívatjuk, acetonnal mossuk, és a szűredéket rotációs bepárlón bepároljuk. A bepárlási maradékot 2,3 liter etanolból átkristályosítva 222,7 g fehér kristályos 2,6-diklór-4-tiomorfolino-pirimidint kapunk, amelyet ismét átkristályosítunk 2,2 liter etanolból. Az első frakcióból 196,5 g tiszta fehér kristályokat kapunk, és az anyalúg bepárlásával további 17,9 g termékhez jutunk. Kitermelés 214.4 g (57,1%). Olvadáspont 118-121,5°. 3