169901. lajstromszámú szabadalom • Mozgó mérőberendezés síneknek a normál helyzettől oldalsó irányban történő elmozdulásának kijelzésére

7 169901 8 lékony pálcákra, melyek a 3 alvázra vannak erő­sítve. A bowdenhuzal külső részének végei — mint már korábban is említettük — 6' középső mérő­berendezés 9a, illetve 9b mérőtengelyeinek három­szög alakú kormányszerkezetével összekapcsolt 10 lengőemeltyű felső végéhez fekszenek fel, míg a bowdenhuzal 26 belső része („lelke") a 31 haj­lékony pálcák szabad végéhez van erősítve. Ezek a hajlékony pálcák célszerűen edzett rugóacélból van­nak készítve és ott, ahol be vannak fogva, a 11 adóberendezésül szolgáló, önmagában azonban is­mert 32 nyúlásmérő szalagokkal vannak ellátva, amelyek például ragasztva is lehetnek. A nyúlás­mérő szalagokba beágyazott fémhuzalok kiter­jedése, illetve összehúzódása a villamos ellenállás változását adja meg, melynek révén a mérőhídban ezzel arányos áram állítható elő, ami a 31 haj­lékony pálca kihajlása útján annak csatlakozását és ezáltal a 9a, illetve 9b mérőtengelyeknek relatív elmozdulásait adja meg. A 7. ábrán a 32 nyúlásmérő szalag kapcsolási sémáját ábrázoltuk, mimellett a mérőhídban levő nyúlásmérő szalagoknak mindenkor ugyanazon két 1 sínhez hozzárendelt 31 hajlékony pálcája van, úgyhogy a két összetartozó hajlékony pálca kö­zépső kihajlása a 9a, illetve 9b középső mérőten­gelyek által előidézett * kitéréssel adódik össze. A mérőhíd egyrészt egy 33 feszültségstabilizátorhoz, másrészt pedig egy hordozófrekvencia 34 mérőerő­sítőjén át - melyet ugyanúgy a 33 feszültségsta­bilizátor lát el tápárammal, - továbbá egy egyen­irányítón át, valamint adott esetben 35 járulékos berendezések útján — melyek előerősítők, szűrők, vagy ehhez hasonlók lehetnek,— a 12 kijelzőberen­dezéshez, illetve a mérési eredményeket író szer­kezetté kialakított 13 regisztrálóberendezéshez csat­lakozik. A 8. ábra szerint a mindenkor egy sínhez hozzárendelt 31 hajlékony pálcák nem külső, ha­nem belső végüknél fogva vannak a 3 jármű­alvázhoz rögzítve, mimellett a 10 lengőemeltyűnek felső végénél, a hajlékony pálcákkal párhuzamosan futó 10a meghosszabbításai vannak, melyeknek vé­geihez a 26, 27 bowdenhuzalok 27 külső burkolati része támaszkodik. Ezen az ábrán ezenkívül a 32 nyúlásmérő szalag helyett a hajlékony pálcákkal megoldott kivitel szerint is alkalmazható, 25 induk­tív útmérő szaggatott vonallal ábrázolva van. A 18 háromszög-kormány, illetve a második, középső mérőtengely ezen az ábrán, — de a további ábrá­kon is, az áttekinthetőség végett nem szerepelnek. A 9. ábra a 6. ábrán bemutatott kiviteli példától annyiban különbözik, - mely utóbbit csupán szag­gatott vonalakkal rajzoltuk- hogy a 32 nyúlás­mérő szalagok helyett 25 induktív útmérő van beépítve. A 10. és 11. ábrákon olyan kiviteli példákat mutatunk be, melyekben a 26, 27 bowdenhuzalok 27 külső részének végei - melyek a középső mérő­berendezéshez vannak hozzárendelve — a 3 jármű­alvázhoz támaszkodnak és a hozzárendelt középső 9a mérőtengely relatív elmozdulása közvetlenül a 31 hajlékony pálcákra tételeződik át, míg ez utób­biak közvetlenül vannak a 9a mérőtengelyekkel összekapcsolva. A 31 hajlékony pálcák vagy köz­vetlenül a 9a mérőtengelyen, illetve a 10 lengő­emeltyű felső végén (10. ábra) vagy a 36 karok külső végén vannak rögzítve, mely karok a 9a tengelytől, illetve a 10 lengőemeltyű felső végétől 5 nyúlnak ki. Természetesen a 10 lengőemeltyűk elrendezése attól függ, hogy a 6, 6" külső mérő­berendezés mérőtengelyei is össze vannak-e kap­csolva a 26, 27 bowdenhuzalokkal. A 10. és 11. ábrákon ugyanúgy van a 32 nyúlásmérő sza-10 lagokhoz alternative alkalmazható 25 induktív út­mérő szaggatott vonallal ábrázolva. A 12. ábrán a mérőberendezésnek a 4. ábra szerinti példaképpeni kiviteli alakja kinagyítva van 15 ábrázolva. A 13. ábrán a 26, 27 bowdenhuzal külső burkolatának a középső mérőberendezés irá­nyába fordított végei szintén a 3 alvázhoz támasz­kodnak. A 22 kiegyenlítőemeltyű e kiviteli példá­nak megfelelően középen a 10 lengőemeltyű végé-20 hez közvetlenül, illetve ezen keresztül a 9a kö­zépső mérőtengelyhez támaszkodik. Szabadalmi igénypontok: 25 1. Mozgó mérőberendezés legalább egy sínszál­nak a névleges mérettől oldalirányban történő el­térésének mérésére, a sín hosszanti irányában levő valamely vonatkozási ponttól a sínek között levő 30 mérőhely tartományában elhelyezett mérőtengelyek mérési helyén, mely mérősínek a sín hosszanti irányában a sínen mozgó járműalvázhoz képest ferde irányban eltolhatóan vannak csapágyazva és a sín helyzetének mérésekor mindenkor egy-egy sín-35 szakaszhoz vannak hozzányomva, valamint egy ki­jelző és/vagy regisztrálóberendezéssel vannak fel­szerelve, melyek a mért értékeket regisztrálják, azzal jellemezve, hogy mindegyik külső mérő­tengely (9a, illetve 9b) relatív elmozdulása kap-40 csolószervek útján egymástól függetlenül mérő­berendezésre van áttételezve mely mérőberendezés a két külső relatív elmozdulásnak a középső mérő­tengely (9a, illetve 9b) relatív elmozdulását jelző értékekkel van korrigálva (összeadva vagy kivonva) 45 a tényleges sínkoszorú-magasság közötti szakasznak megfelelően a vonatkozási végpontok között be­állíthatóan van elrendezve, mimellett a mérőberen­dezésnek az összeadott, vagy egymásból kivont értéknek velük aranyos villamos jelekké történő 50 átalakítását végző és a mérőberendezéssel össze­kapcsolt adóberendezése (11) van, mely a kijelző­illetve regisztrálóberendezéssel (12, illetve 13) van összekapcsolva. 2. Az 1. igénypont szerinti berendezés kiviteli 55 alakja, azzal jellemezve, hogy a mérőberendezést két darab, egyik végével mindenkor a jármű­-alvázon (3) rögzített, célszerűen a mérőtengelyek­hez képest (9a, 9b) függőleges helyzetet elfoglaló, az adóberendezéssel összekapcsolt hajlékony pálcák 60 (31) —például lemezrugók— képezik, melyeknek szabad végeihez a hajlékony pálcák (31) hosszanti irányában elhelyezett kapcsolószervek — bowden­huzal (26, 27) - vannak hozzákapcsolva, mimellett mindkét kapcsolószerv és így a hajlékony pálcák 65 végei pótlólagosan a középső mérőtengelyek (9a, 4

Next

/
Thumbnails
Contents