169436. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és analitikai reagens haptének kimutatására és meghatározására

3 169436 4 zésbe. Minden hígításnál meghatározzuk, hogy mennyi haptén-enzim konjugát kötődött az anti­testekhez, így például választunk egy olyan anti­szérum-hígítást, amelyben a haptén-enzim konjugát 80%-ban kötődik, és ehhez a hígításhoz változó mennyiségű haptént adunk. Minden haptén-kon­centrációhoz meghatározzuk, hogy mennyi haptén­-enzim konjugát kötődött, így például 1 egység hapténnál a konjugát 78%-a és 2 egység hapténnál a, konjugát 75%-a stb. így azután, ha a haptén-enzim konjugát és az antiszérum fent említett mennyiségeit adjuk a hap­ten ismeretlen mennyiségéhez és mérjük az enzim aktivitását a megkötött vagy a meg nem kötött haptén-enzim konjugátot tartalmazó frakcióban, a vizsgálandó folyadékban levő hapten mennyisége meghatározható. A fentiek alapján világos, hogy abban az eset­ben, ha a haptén-enzim konjugálnak az antiszérum iránti aktivitása nagyobb, mint a hapténnak az antitest iránti aktivitása, akkor ahhoz, hogy a kiszorítási reakció kellőképpen végbemenjen és mérhető enzimaktivitást kapjunk a folyadékfázisban viszonylag nagy mennyiségű hapténnak kell jelen lennie. Ezért ha a hapténnak az antitestek iránti viszonylagos aktivitását növelni lehetne, vagy a másik utat választva csökkenthetnénk a haptén­-enzim konjugát antitestek iránti aktivitását, a vizs­gálati rendszer érzékenysége megnövekednék, és így a rendszenei igen kis haptén-koncentrációkat is meg lehetne határozni. Meglepő módon azt találtuk, hogy a fenti meg­határozási módszer érzékenysége jelentősen növek­szik, ha a hapten és az enzim közötti kötés természete eltér az antitestek képzésére használt anyagban levő hapten és nagymolekulájú vegyület közötti kötés természetétől. Eltérő természetű haptén-enzim kötésen és hap­tén-nagymolekulájú vegyület kötésen ezúttal az alábbiakat értjük: a) kémiai szempontból eltérő kötést vagy hidat, b) kémiailag eltérő, de immunológiai szem­pontból hasonló hapténeket tartalmazó konjugátot, illetve antitest-indukáló anyagot, c) a haptén-molekula eltérő helyzeteinél való kapcsolódást, d) az a), b) és c) esetek kombinációját. A haptének többnyire kismolekulájú protein­-mentes anyagok, amelyek nem képesek antitest­-képződést kiváltani, azonban reagálnak az antites­tekkel. Az utóbbiak akkor képződnek, ha a hap­tént egy nagymolekulájú vegyülettel, rendszerint egy polipeptiddel vagy fehérjével kapcsolják össze, és a kapcsolt terméket embereknek vagy állatoknak beadják. A hapténekre példaként az alábbi vegyületeket említjük meg: szteroidok, így ösztron, ösztradiol, ösztriol, tesz­toszteron, pregnadiol, progeszteron, vitaminok, így pl. Bi2 vitamin és fólsav, tiroxin, trijód-tironin, hisztamin, szerotonin, digoxin, prosztaglandinok, adrenalin, nor-adrenalin, morfin, növényi hor­monok, így például auxin, kinetin, és giberellinsav, antibiotikumok, így például penicillin. A haptén-enzim konjugát előállításához a kom­ponensek már meglevő szubsztituenseit, így például 5 a hidroxil-, karboxil-, amino- vagy keto-csoportokat lehet használni. Ha e csoportok egyike sincs jelen, akkor bevihetjük őket, különösen a hapténekbe. így például a szteroid molekula több helyzetébe, így például 6-, 11- vagy 16-helyzetébe mikrobioló-10 giai vagy kémiai úton hidroxilrcsoportot vihe­tünk be. Az ilyen hidroxil-vegyületeket polikarbonsawal vagy annak egy funkciós származékával lehet az enzimhez kapcsolni. Oly módon is eljárhatunk, 15 hogy egy keto-csoportot tartalmazó hapténbol vagy olyan hapténbol indulunk ki, amelybe ilyen cso­portot bevittünk, azután a karboxialkoxim-szárma­zékon keresztül kapcsoljuk az enzimhez. Ha mind a hapten, mind az enzim amino- vagy karboxil-20 -csoportokat tartalmaz, akkor a két komponenst a peptidszéntézisből ismert módon lehet összekap­csolni. Megfelelő szubsztituensek jelenlététől függően más vegyületek, így dialdehidek, például glutáral-25 dehid, hidrazinok, difluordinitrodifenilszulfon, di­izocianátok, például toluol-diizocianát és di- vagy triklótriazinok is használhatók a kapcsoláshoz. A konjugát képzéséhez elvileg bármilyen típusú 30 enzimet választhatunk, előnyösen azonban olyan enzimet használunk, amely egyszerű módon, pél­dául kolorimetriásan, spektrofotometriásán vagy fluorometriásan meghatározható nagy fajlagos akti­vitással rendelkezik. 35 Ilyen enzimekre példaként megemlítjük a kata­láz, peroxidáz, glükuronidáz, glükozidáz, galakto­zidáz, ureáz és oxidoreduktáz enzimeket, mint ami­lyen például a glükóz-oxidáz és a galaktóz-oxidáz. A szilárd vagy folyékony fázisban levő haptén-40 -enzim konjugát enzimaktivitását úgy határozzuk meg, hogy a konjugátot az enzim valamely szubszt­rájával indukáljuk egy megfelelő akceptor jelenlé­tében. (FEBS Letters, 15, (1971), 232.) A hapten elleni antitestek előállítása végett a 45 haptént egy nagymolekulájú anyaggal, rendszerint egy proteinnel kapcsoljuk, beadjuk az állatnak, azután az antitestet a szokásos módon elkülönít­jük. A hapten és a protein vagy az esetleges más, 50 antitest képződését kiváltó nagymolekulájú anyag összekapcsolására ugyanazokat a módszereket lehet használni, amelyeket a fentiekben a hapten és az enzim összekapcsolására ismertettünk. A találmány szerinti eljárás szempontjából azon-55 ban lényeges, hogy az így kialakított kötésnek különböznie kell a haptén-enzim konjugátban levő kötéstől. A különbségnek kémiai természetűnek kell lennie. így például ha a haptén-enzim konju­gátban a kötést polikarbonsawal létesítettük, akkor 60 a hapten és a protein közötti kötés például egy karobiximetiloxim-híd lehet. Lehetséges az is, hogy a kötést mindkét esetben polikarbonsav segítségével alakítjuk ki, (így például egy dikarbonsawal), ak­kor azonban az egyik esetben X szénatomot, pél-65 dául két szénatomot tartalmazó dikarbonsavat, 2

Next

/
Thumbnails
Contents