168975. lajstromszámú szabadalom • Eljárás gyógyászatban hasznosítható DL- és L-triptofán-sók előállítására

9 168975 10 2. Táblázat folytatása Vegyület ED50 mg/kg-os 5 CR 449 kalciumsó 121 CR 463 274 CR 463 kalciumsó 216 Kalciumkarbonát (140 mg/kg) hatástalan Alumíniumhidroxid (136 mg/kg) hatástalan 15 A CR 501 jelű vegyület határozott gátló .hatást fejt ki az indometacin gyomorseb-képző hatásával szemben. A találmány szerinti sók aktivitása azon­ban nagyobb, feltehetően azért, mert hosszabb ideig 20 tartózkodnak a nyálkahártya sejtjeiben. Ezt a jó hatást nem lehet a kationnak tulajdo­nítani, mert az minden sónak igen kis részét képezi, mennyisége tehát önmagában nem jelentős. Ez lemérhető oly módon is, hogy a kalcium és az 25 alumínium más sóival, amelyek súlyban mintegy tízszer annyi kationt tartalmaznak, mint a CR 501 jelű vegyület sói, nem lehet elérni a fentiek szerint kiváltott kísérleti fekélyek gátlását. A vegyületek görcsoldó hatását 22 ± 3 g súlyú 30 egereken vizsgáltuk, melyeknek aktív szén arab­mézgával készített szuszpenzióját adtuk be, és két óra múlva ellenőriztük, hogy az aktív szén elérte-e a vastagbél kezdeti szakaszát. A kezeletlen álla­toknál az aktív szén eléri ezt a pontot. A gör- 35 csoldó hatású gyógyszer viszont lelassítja az aktív szén továbbhaladását. A vegyületek hatását azzal a testsúly kg-ra számított dózissal (EDS0 ) fejeztük ki, amely az állatok 50%-ánál megakadályozta, hogy az aktív szén elérje a vastagbelet a kísérleti 40 megfigyelési idő alatt. Az eredményeket a 3. táblázatban mutatjuk be. 3. Táblázat 45 Görcsoldó hatás vizsgálata a CR 501 jelű vegyületen és sóin Vegyület EDS0 CR 501 248 CR 501 kalciumsó 210 CR 501 alumíniumsó 270 CR 501 magnéziumsó 278 CR 501 nátriumsó 192 CR 501 nátriumsó i.p. 82 A CR 501 jelű vegyület még akkor B rendel­kezik görcsoldó hatással, ha vízben oldhatatlan por alakjában orálisan adjuk be. Hasonlóan viselkednek 65 az ugyancsak gyengén oldható kalcium-, alu­mínium- és magnéziumsók. Sokkal jobb hatást mu­tat viszont a vizes oldatlan intraperitoneálisan beadott nátriumsó. E vegyület ugyanis kitűnően oldódik vízben. Ez utóbbi vegyület a többi sóhoz és a CR 501 jelű vegyülethez képest előnyösebben hasmálható görcsoldóként, különösen parenterális adagolással. Ez különösen veszélyes esetekben SEÖk­séges gyors beavatkozásnál jelentős. A hatásvizsgálatok tapasztalatait összefoglalva az alábbiakat állapíthatjuk meg. Az 1. táblázatból ki­tűnik, hogy a szekréciógátló hatás sokkal tartó: sabbá válik, ha a CR 501 jelű vegyület helyett annak kalcium-, alumínium- és magnéziumsóját használjuk. A 2. táblázat alapján megállapíthatjuk, hogy a kalcium-, alumínium- és magnéziumsók sokkal na­gyobb fekélygátló hatást mutatnak, mint a CR 501 jelű alapvegyület, E hatásuk független kationtartal­muktól, hiszen a CR 501 sók katiojitartalntáaál tízszer nagyobb kationmennyiség is hatástalan ön­magában. A 3. táblázat adatai arról tanúskodnak, hogy a nátriumsó sokkal előnyösebben használható görcsol­dóként, mint a többi sók és az alapvegyület. Ezért e vegyület különösen jól használható fekély­gátlóként olyan esetekben, amikor a duodenális fekélyt görcs kíséri. E vegyületnek ez az előnyös hatása feltehetően annak köszönhető, hogy a nát­riumsó jobban oldódik vízben és a testnedvekben. Az alábbiakban a találmány szerinti eljárással előállítható vegyületekből készíthető gyógyszerekre mutatunk be néhány példát. A) Orális készítmények A találmány szerinti eljárással előállítható ve­gyületekből bármely szokásos módon készíthetünk orális használatra alkalmas gyógyszert. így előnyös­nek találtuk a zselatin-kapszulákat, valamint a gyó­gyászati szempontból elfogadható vivőanyagokkal összekevert porból sajtolt tablettákat. A tabletta vagy kapszula ajánlatos dózisa 150-300 mg. E gyógyszerféleségek készítésére különösen alkal­mas a kalciumsó, mert a szokásos tartóssági vizs­gálatok tanúsága szerint állandósága kiváló, és a fényre sem érzékeny. A többi só enyhén fény­érzékeny. A CR 501 jelű vegyület kalciumsójának ajánl­ható legkisebb adagja napi 450 mg, egyenletes idő­eloszlásban, három részben beadva. Szükség esetén azonban ez az adag megkétszerezhető vagy meg­háromszorozható . B) Parenterális gyógyszerek A CR 501 jelű vegyület nátriumsójából az alábbi összetételű injekciót készíthetjük. CR 501 nátriumsó 150 mg Kétszer desztillált víz q.s.ad 10 ml. A megadottnál legfeljebb kétszer töményebb ol­datokat is készíthetünk. Az így előállított injek-5

Next

/
Thumbnails
Contents