166332. lajstromszámú szabadalom • Érintkezőberendezés kapcsolókészülékekhez

3 166332 4 sőt azonos kapcsolási paraméterek esetén a legkorsze­rűbb érintkezőanyagokhoz képest olcsóbb anyagok fel­használásával jelentős megtakarítás érhető el. A megoldás lényege, hogy az együtt dolgozó érint­kezők egyike porkohászati gyártástechnológiával készí­tett két-, vagy többkomponensű fémkompozíció, má­sika pedig öntészeti úton előállított homogén szerkezetű színfém, vagy többalkotós fémötvözet. Ilyen párosítás esetén elérjük, hogy a porkohászati gyártástechnológiá­val készített érintkező pogácsa mindig lényegesen na­gyobb anyagfogyást mutat, mint a másik érintkező po­gácsa, ugyanakkor az érintkező pár összanyagfogyása lényegesen csökken az ismert megoldásokhoz képest, még akkor is, ha jobb és így drágább anyagból készíte­nék az együtt dolgozó érintkezőpárok mindegyikét. Mód van továbbá arra is, hogy a jobban fogyó érintkező anyagot olyan helyre építsük be, ahol konstrukciós szempontból kedvezőbb lehetőségek adódnak a nagyobb mennyiségű fém elhelyezésére. Például kontaktorok ese­tén célszerű az érintkező anyagfogyást az álló érintkezők­re koncentrálni, mivel ilyen esetben a mozgó érintkező­ket kisebb tömegűre lehet elkészíteni. Ez azért előnyös, mert az érintkezők bekapcsolásakor fellépő pattogási idő függ a mozgó érintkező tömegétől, mégpedig kisebb tömeg esetén a pattogási idő csökken, ami további élet­tartam növekedést okoz. Mivel továbbá az öntészeti úton előállított anyag lényegesen kisebb anyagfogyású, oda egy olcsóbb anyagfajta is alkalmazható az egész készülék élettartamának egyidejű növekedése mellett. A találmányt a továbbiakban a rajz alapján példák­kal kapcsolatban ismertetjük. A rajzon: Az 1. ábra érint­kező elrendezés vázlata. A 2—11. ábrák mérési eredményeket tartalmazó diagramok. Az 1. ábra szerinti érintkező elrendezésnél az 1 és 2 álló érintkező tartókon a 3 és 4 álló érintkező pogácsák, helyezkednek el. A 2—11. ábrák példaként, azonos körülmények kö­zött elvégzett érintkező élettartam vizsgálati eredmé­nyeket mutatnak. A vizsgálati paraméterek: 50 Hz perió­dusú 65 V feszültség, 100 A áramerősség, cos f =0,35 teljesítménytényező, 0,5 m/s kikapcsolási ssíhesség, 1800 kapcsolás/óra kapcsolási gyakoriság, 1 kp érint­kezőnyomás és 10 mm érintkező átmérő. A vizsgálatoknál alkalmazott érintkező anyagok is­mert cégek gyártmányai. A diagramok ordinátáin a AM relatív tömegcsökkenés van feltüntetve különböző, az ordinátákon megjelölt anyagösszetételek esetén. A vo­natkoztatási alap a színezüst (Ag) 5 • 105 kapcsolás után mért tömegcsökkenése. A függőleges vonalak mellé írt számok az elvégzett kapcsolások számát jelentik 105 egységekben. A folytonos vonalak öntészeti technoló­giával előállított érintkezőkre, a szaggatott vonalak por­kohászati technológiával előállított érintkezőkre utal­nak. Pontvonalak (eredményvonalak) jelölik az átlagos anyagfogyást a találmány szerinti megoldásnál, amikor az együtt dolgozó érintkező párok egyike öntészeti, má­sika pedig porkohászati gyártmány. Az ilyen vonalak tehát az eredő relatív tömegcsökke­nést mutatják, vagyis a két különböző anyagú érintkező pogácsa relatív tömegcsökkenésének számtani közép­értékét. Az ábrák ordinátáitól balra az ismert megoldás sze­rinti, tehát azonos gyártástechnológiával és összetétellel rendelkező együtt dolgozó érintkezőkkel végrehajtott élettartam vizsgálati eredmények láthatók. Az ordinátá­tól jobbra a találmány szerinti megoldás alapján páro­sított érintkezők élettartam vizsgálati eredményei szere­pelnek, az átlagos anyagfogyás értékkel együtt. 5 Az 1. táblázatban láthatók azok a legfontosabb érint­kezőanyag fajták, amelyek a találmány eredményessé­gének igazolására különböző kombinációkban, mint vizsgálati anyagok szerepeltek. 10 20 25 30 60 1. táblázat Előállítási mód 15 Szín fémek, ötvözetek Porkohászati kompozíciók AgNi AgCdO AgW AgCuO CuW AgC Összetétel 999,99 tisztaságú 5%, 10%, 15% Cd tartalom 5%, 10%, 15% CdO tartalom 3%, 5%, 10% Cu tartalom 10%, 20%, 30%, 40% Ni tartalom 5%, 10%, 15%, CdO tartalom 30%, 60%, 70%, 80% W tartalom 5%, 10% CuO tartalom 40%, 60%, 70%, 80% W tartalom 2%, 3%, 5% C tartalom A találmány szerinti párosítású érintkezőkre mutatnak kimerítő vizsgálati eredményeket a következő példák­ban felsorolt ábrák, amelyeken láthatók az ismert meg-35 oldások mérési eredményei is. 1. példa 40 A 2. ábrán az 1. ábra szerinti értelemben együtt dol­gozó érintkező pogácsák (pl. 3 és 6 jelűek) közül az ön­tészeti úton előállított fém színezüst (Ag), a porkohá­szati kompozíció pedig 20% Ni tartalmú ezüstnikkel (AgNi 20%), amelyek relatív tömegcsökkenését a diag-45 ram külön-külön feltünteti. Az ordináta bal oldalán lát­ható mérési eredményeket összevetve a jobb oldali — ta­lálmány szerinti megoldással elért — mérési eredmények­kel megállapítható, hogy a találmány szerinti megoldás­nál a színezüst érintkező relatív anyagfogyása az ismert 50 elrendezésnél elért relatív anyagfogyás 10%-ára csök­kent, ugyanakkor a porkohászati érintkező (AgNi 20%) anyagfogyása gyakorlatilag nem változott. Ennek ered­ményeképpen az eredő anyagfogyás lényegesen lecsök­ken és alatta marad a hagyományos érintkező párosítás-55 sal elérhető értéknek még akkor is, ha mindkét érintkező az ezüstnél lényegesen drágább ézüstnikkel anyagból készül. 2. példa A találmány itt bemutatott kiviteli alakja abban kü­lönbözik az 1. példa szerinti kiviteli alaktól, hogy a por­kohászati kompozícióból készített érintkező pogácsa 65 anyaga 40% Ni tartalmú ezüstnikkel (AgNi 40%). Az 2

Next

/
Thumbnails
Contents