165440. lajstromszámú szabadalom • Eljárás biocid készítmények előállítására
165440 7 8 A technika állása kapcsán ismertetett korábbi hatóanyagot lassan leadó készítmények egyik hátránya a diffúziós koefficiens korlátozott és alacsony volta. Annak érdekében, hogy hosszabb időn át rovarirtó hatást tudjanak kifejteni, a fenti okok alapján a készítményekiből elegendő mennyiségű hatóanyag felszabadulására bizonyos meghatározott geometriai alakra volt szükség. A leggyakrabban alkalmazott geometriai alak a bizonyos mennyiségű a-halogénnel szubsztituált vinil-foszfát biocid anyagot, például DDVP-ot tartalmazó hőre lágyuló polivinilkloridból készült csík. A csík alakja négyszögű, és alacsony diffúziós koefficiense, valamint vékony keresztmetszete következtében viszonylag, nagy aktív felületre van szüksége ahhoz, hogy a biocid anyag megfelelő nagyságú diffúziója a készítmény belsejéből a felületére lehetővé váljon. Az alacsony diffúziós koefficiens következtében a peszticidleadás a környezetbe az ilyen készítményeknél lényegében exponenciális görbét mutat kezdeti viszonylag nagy, majd azt követő viszonylag állandóén alacsony leadási aránnyal. Ezeknél a hagyományos készítményeknél tehát a készítményekből a hatóanyag leadásának mértékében igen kicsiny a rugalmasság, minthogy a kívánatos meghatározott geometria, valamint a diffúziós koefficiens korlátozó tényezők. Ha a technika állása szerinti PVC-gyanta alapú készítményeknél a biocid hatóanyag kezdeti leadása alig haladja meg a minimális hatásos mennyiséget, akkor a diffúziós koefficiens megfelelően kicsi, és ekkor a készítményből a biocid anyag diffúziója elégtelen mértékűre csökken, mielőtt a biocid anyag teljes mennyisége eltávozna a gyanta mátrixából. Másrészt ha ezeket a PVC-gyanta alapú készítményeket hatékonyan akarják felhasználni, például lakóhelyiségekben vagy más hasonló környezetben hosszabb időn keresztül, akkor a peszticidanyag-kibocsátás kezdete nagymértékű, majd az időben elnyújtva fokozatosan csökken. Ezek a készítmények lehetővé teszik ugyan a peszticid anyagok hatékony és biztonságos felhasználását, azonban hatóanyag-leadásuk oly mértékű, hogy hatóanyagveszteség lép fel. A nagy kezdeti hatóanyag-leadás szükségtelen, és az illékony peszticid anyag veszendőbe megy a kezelendő térből, valamint a nedvesség következtében kémiailag részben lebomlik, vagyis veszendőbe megy. Ezért a hatóanyag-ledás kezdetén és bizonyos idővel a leadás kezdete után a PVC készítmények a hatékony mennyiségnél valamivel nagyobb mértékben adnak le peszticid anyagot. Ez nemcsak a hatóanyag-veszteség miatt jelentős, hanem szükségtelenül csökkenti a készítmény „élettartamát". Előállítási nehézségek miatt nehéz, sőt sok esetben lehetetlen olyan PVC-alapú inszekticid készítményeket gyártani, amelyek jóval vastagabbak és így kisebb az aktív felületük, következésképpen lecsökken a kezdeti hatóanyag-leadás. De ha előállítható lenne, a készítmény viszonylag rövid időn belül túlságosan alacsony mértékben adná le a hatóanyagot. A találmány szerinti eljárással előállított készítmények egyik nagy előnye (szemben a technika állása szerint ismert készítményekkel), hogy a gélvázból a biocid hatóanyag leadása teljes mértékben kontrollálható. Összehasonlító vizsgálatokból kitűnik, hogy a gélszerű készítmények formuláihatók a technika állása szerint ismert készítményekkel szemben adott időegység alatt kisebb kezdeti biocid hatóanyag-leadással, ugyanakkor a készítmények azonos, sőt hosszabb ideig hatnak, mint a technika állása szerinti készítmények. A fenti jelenségek a gélszerkezet sajátos tulajdonságaival, valamint a megnövekedett diffúziós koefficienssel magyarázhatók. A megnövekedett diffúziós koefficiens következtében ugyanis a biocid hatóanyag készségesebben diffundál a gél belsejéből annak felületére. Ezért lehetséges gélből legkülönbözőbb geometriai konfigurációjú és jóval vastagabb profilú készítményeket előállítani, szemben az eddig ismert készítményekkel. Ez a tény párosul továbbá azzal az előnnyel, hogy a gélszerű anyagok képesek súlyegységenként több biocid hatóanyagot felvenni, mint a technika állása szerint ismert készítmények, és így könnyen előállíthatók a korábbi készítményeknél kisebb aktív felületű és méreteiben jóval kompaktabb készítmények azonos céllal. Minthogy a biocid hatóanyag-tartalom, a készítmény mérete, aktív felülete és a diffúziós koefficiens szabályozható, olyan készítményeket lehet formulázni, amelyek kívánt kezdeti hatóanyag-leadással rendelkeznek, és hosszabb időn át hatásos mennyiségben adnak le biocid hatóanyagot. A technika állása szerint ismert készítményeknél egyszerre e két cél nem volt megvalósítható. A hidroxilált polimer és a faszforészter koncentrációján kívül adott gélstruktúránál a diffúziós koefficiens változtatható valamilyen, önmagában ismert lágyító adagolásával. A lágyítóadagolás lehetővé teszi, hogy kívánt hatóanyagleadású gélt állítsunk elő. továbbá lehetőség nyílik a készítmény méreteinek és alakjának szélesebb körű megválasztására. A lágyítóadagolás további hasznos célokat is szolgál. A lágyító jelenléte csökkenti azoknak a keverékeknek a gélesedési arányát, amelyek hajlamosak a feldolgozásnál túl gyorsan gélesedni. A lágyító továbbá a foszforészterek hígítószereként is szolgál, csökkentve a gélszerű készítmény toxicitását. Általában lágyító adagolására a diffúziós koefficiens nő. A megnövekedett diffúziós koefficiens lehetővé teszi a készítmény aktív felületének csökkentését, és ezáltal a készítmény geometriailag kontaktabb kialakítását. A találmány szerinti eljárás foganatosításánál hasznosíthatók mindazok a lágyítók, amelyeket a hőre lágyuló műgyantáik, így például a polivinilklorid (PVC) lágyítására ismert módon alkalmaznak. E lágyítók általában kéttípusúak: foszfátészterek vagy több fázisú karbonsavak észterei. A foszfátészterek előnyösen viszonylag nem illékonyak és nincs könnyen bomló csoportjuk. Ilyen vegyületek a IV általános képletű — ahol Rn előnyösen legalább 4 szénatomos alku-, aril-, aralkil- vagy alkil-aril-csoportot jelent, és R° je-10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60
