165387. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 3-(karbociklusos gyűrűvel kondenzált imidazolil)-rifamicin SV-származékok előállítására
165387 A reakcióhoz legelőnyösebben használható oldószer a tetrahidrofurán, de jól használhatók más szerves oldószerek, így például a dioxán vagy a rövid szénláncú alkanolok is. A nyerstermék kristályosítással vagy kromatográfiával tisztítható, vagy ha a terméket nem imidazol-származék alakjában kapjuk, akkor az alávethető az oxidációnak. Az oxidációt előnyösen ecetsav és valamely klórozott rövid szénláncú szénhidrogén keverékében, kb. ekvimolekuláris mennyiségű ólomtetraacetát, mint oxidálószer jelenlétében végezzük. A reakciót —5 — +10 °C hőmérsékleten hajtjuk végre és a végtermék 1—3 óra múlva alakul ki. A rifamicin kinonformájának a megfelelő hidrokinonná történő átalakítása céljából a szerves fázist 10%-os vizes aszkorbinsav-oldattal mossuk, majd az oldatot szárazra pároljuk. Ha az aromás diamin és a 3-formil-rifamicin-származék kondenzálását vagy a reakciótermékek feldolgozását levegő jelenlétében, szobahőmérsékleten végezzük, akkor a kapott vegyületet nem kell oxidatív ci'klizálásnak és aszkorbinsavas mosásnak alávetni, mivel az már az (I) általános képletnek megfelelő végleges imidazolformában van jelen. A találmány szerint előállított vegyületek színes szilárd anyagok, amelyek metanolból, acetonból, etilacetátból, tetrahidrofuránból, dioxánból vagy ezek keverékeiből átkristályosíthatók. A vegyületek az Rí és R2 szubsztituensek jelentésének megfelelően a legtöbb szerves oldószerben többé-kevésbé oldhatók. Ha például Rí és R2 benzolgyűrűt jelentenek, úgy a vegyületek etilacetátban igen jól oldódnak, míg ha a két szubsztituens nagyobb aromás csoportot jelent, akkor hatásosabb oldószer, például kloroform vagy dimetilformamid szükséges. A találmány szerint előállított új vegyületek Gram-pozitív és Gram-negatív baktériumokra jó antibakteriális hatást fejtenek ki. A vegyületek reprezentatív képviselői különösen jelentős hatást fejtenek ki a Staphylococcus aureus, Streptococcus faecalis, Streptococcus hemolyticus, Diplococcus pneumoniae és a Mycobacterium tuberculosis H37<R V ellen. Ezekben az esetekben a legkisebb gátlókoncentráció kb. 0,001—0,05 jMg/ml. A vegyületek aktivitását biológiai folyadékok, így marhaszérumok jelenlétében is meghatároztuk. Az új vegyületek jó gátló hatással rendelkeznek azok ellen a Staphylococcus aureus törzsek ellen is, amelyek rifampicin-rezisztensek. Reprezentatív in vitro kísérletekben a rifampicin — azaz 3^(4-metil-4-piperazinil-iminometil)-rifamicin SV-rezisztens Staphylococcus aureus Tour törzs szaporodását meggátoltuk, ha a 4., 5., 6. és 8. példák szerinti vegyületeket 1—5 fíg/ml koncentrációban alkalmaztuk. A vegyületek toxicitása igen csekély. A találmány szerinti vegyületek másik igen fontos tulajdonsága azok gátló hatása DNS-polimerázokra, amelyek leukaemias emberi vér lymphoblastjaira jellemzők, továbbá vírusok tipikus nukleotidil-transzferázaira (polimerázaira), amelyeket normális sejtek nem használnak. Víruscsoportok reprezentatív tagjainak vizsgálataiból ismeretes, hogy reprodukciójuk lényeges részeként a gazdasejtekbe polimerázokat szállíta-5 nak, vagy azokban ilyeneket létrehoznak. így vannak olyan vírusok, például a picornavírusok vagy apoliovírusok, amelyek RNS-függő RNS-polimerázokat hoznak létre, míg más víruscsoportok, így a leukaemia-sarcoma-vírusok RNS-függő DNS-polimerázokat hordoznak. Az RNS-10 -függő DNS-polimerázok jelenlétét és rendkívül fontos szerepét a tumort képező RNS-vírusokban D. Baltimore [Nature, 226, 1209 (1970)] és H. M. Temin és társai [Nature, 226, 1211 (1970)] fedezték fel. Azt a nem régi felfedezést, hogy 15 RNS-függő DNS-polimeráz-enzimek vannak állatfajták RNS-tumorvírusaiban, más szerzők is megerősítették, ami például az alábbi irodalmi felsorolásból is kitűnik: Green és társai: Mechanism of carcinogenesis 20 by RNA tumor viruses, I. An RNA-dependent DNA-polymerase in murine sarcoma viruses [Proc. Nat. Acad. Sei. USA, 67, 385—393 (1970)]; Spiegelman és társai: Characterization of the products of RNA directed DNA-polymerases in 25 oncogenic RNA viruses [Nature, London, 227, 563 (1970)]; Hatanaka és társai: DNA-polymerase activity associated with RNA tumor viruses [Proc. Nat. Acad. Sei. USA, 67, 143 (1970)]; 30 Scolnick és társai: DNA synthesis by RNA containing tumor viruses [Proc. Nat. Acad. Sei. USA, 67, 1034 (1970)]. Az RNS-vírusoknak bizonyos tumorokban való jelenlétét más faktorok is alátámasztják: RNS-35 -függő DNS-polimerázokat találtak olyan aszszonyok tejének részecskéiben, akiknek családjában mellrák fordult elő, és akik a családon belül házasodtak [Scholn és társai: Nature, 231, 97 (1971)]. Priori és társai [Nature, New Biology, 40 232, 16 (1971)] RNS-függő DNS-polimerázt tartalmazó, ESP—l-nek elnevezett vírust izoláltak egy nyirokmirigy-gyulladásban (lymphadenitis) megbetegedett gyermek mellhártyafolyadékának sejtjeiből, amit szövetkultúrán sikeresen te-45 nyésztettek. Az egér RNS emlőtumor-vírusával homológ RNS jelenlétét emberi mellráknál R. Axel és társai [Nature, 235, 32 (1972)] molekuláris hibridizációs kísérletekkel mutatták ki. Az emberi 50 mellrákvírus lehetőségét az emberi tej elektronmikroszkópos vizsgálatával is alátámasztották. [N. H. Sarkar és társai: Nature, 236, 103 (1972)]. RNS-függő DNS-polimeráz-^aktivitást találtak és vírushoz hasonló részecskéket izoláltak emberi 55 rhabdomyosarcoma-sejtekből [McAllister és társai: Nature, New Biol. 235, 3 (1972)]. Jelenleg a vírusos megbetegedések kezelésére hatásos gyógyszerek nincsenek, mivel a vírusok és sejtek anyagcsere-követelményei azonosak. A vi-60 ralis kemoterápiához vezető, legtöbbet ígérő út a megfelelő vegyszerek kialakítása, amelyek specifikus módon egyesülnek a virális vagy a vírusok által transzformált sejtpolimerázokkal, de nem egyesülnek a gazdasejtek polimerázai-65 val, amelyek a vírusok genetikai információja-
