164640. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 1,2-helyettesített 5-nitroimidazolok előállítására

3 164640 4 csatolt rajz szerinti (V) általános képletnek megfelelő 1,3-dioxolénium-sóval - e képletben R' és X jelentése megegyezik a (III) általános képlet alatt adott meghatározás szerintivel, — reagáltatjuk. A találmány szerinti eljárás (III) ill. (V) általános képletű kündulóanyagainak előállítását és tulajdonságait Liebigs ann., 632, 38-55 (1960) ismerteti. Az X fenti meghatározásának megfelelő sók önmagában ismert módon történő előállítása után a kapott sót elkülönítjük és hozzáadjuk az (I) képletű kündulóanyaghoz. Az említett sók előállítása magában a reakcióelegyben, in situ is történhet. A (ül) általános képletnek megfelelő dialkoxikarbónium-sók előállítása során célszerűen a következő módon járunk el: kb. 5 mól trialkilortoformiáthoz (ortohangyasav-trialkilészterhez) 4 mól bórtrifiuorid-éterátot vagy 6 mól antimonpentakloridot illetve -pentafluoridot adunk, a lefolyó reakció termékeként kb. 3 mól mennyiségben kapjuk a kívánt dialkoxi-karbónium-sót. A reakciót valamely, a reakció szempontjából közömbös oldószer jelenlétében, —60 C° és 20 C° közötti hőmérsékleten folytatjuk le. A reakcióelegyet azután állni hagyjuk (ha a képződött sót el kívánjuk különíteni, akkor 4-12 óra hosszat, míg ha a sót tartalmazó reakcióelegyet in situ kívánjuk felhasználni, akkor 1 órai állás is elegendő). A képződött dialkoxi-karbónium-só kristályos alakban különíthető el, általában azonban nincs szükség e só elkülönítésére, mert a kapott reakcióelegy közvetlen felhasználásával is jó eredményt kapunk. A dialkoxi-karbónium-só kiindulóanyag előállítására előnyösen ortohangyasav-trimetilésztert dietiléterben reagáltatunk bórtrifluoriddal. A kiindulóanyagként ugyancsak felhasználható 1,3-dioxolénium-sók előállítása célszerűen oly módon történik, hogy bórtrifluoridot, antimonpentakloridot vagy antimonpentafluoridot valamely 1-6 szénatomos alkoxicsoportot (előnyösen etoxicsoportot) tartalmazó 2-alkoxi-2-alkil-l,3-dioxolánnal vagy l-acetoxi-2-alkoxi-etánnal elegyítünk. A reagáló szervetlen sónak az említett szerves vegyületekhez viszonyított mólaránya kb. 4-6 :3 lehet, hasonlóképpen amint ezt a dialkoxikarbóniumsók előállítása esetében említettük. Az így képződött 1,3-dioxolénium-sót tartalmazó reakcióelegyet a dialkoxi-karbónium-sók előállítása esetében leírthoz hasonló módon állni hagyjuk, majd az 1,3-dioxolénium-sót elkülönítjük a reakcióelegyből vagy pedig in situ használjuk fel a reakcióelegyet az (I) képletű kiindulóanyaggal való reagáltatás céljaira. A találmány szerinti eljárás során a fent leírt alkilezési ill. hidroxietilezési reakciót előnyösen valamely oldószer jelenlétében folytatjuk le. Oldószerként célszerűen olyant választunk, amely mind a kiindulóanyagokat, mind a reakcióterméket oldja és maga nem ad nem kívánatos mellékreakciókat. A találmány szerinti eljárásban felhasználható oldószerek példáiként az 1,2-dimetoxietán, 1,2-diklóretán, dioxán, metilénklorid, etilacetát, metilformiát, 1,2-diacetoxietán, diklórmetán és etilénglikol-diacetát említhetők. Az eljárás gyakorlati kivitele során reagáló anyagokat általában alacsony, pl. 0 C° és 10 C° 5 közötti hőmérsékleten elegyítjük a reakció lefolytatására alkalmazott oldószerben, majd a reakcióelegyet legalább 40-60 C° hőmérsékletre melegítjük. Előnyösen olyan oldószert alkalmazunk, amely ebben a hőmérséklet tartományban 10 már illékony, amennyiben azonban ennél magasabb forráspontú oldószerben dolgozunk, akkor ezt megfelelően magasabb reakcióhőmérséklet alkalmazása útján párologtatjuk el. A bepárlási maradékként kapott reakcióterméket azután a IS szokásos módszerekkel különítjük el és tisztítjuk. A találmány szerinti eljárással előállítható vegyületek jó eredménnyel alkalmazhatók a pulykák enterohepatitis megbetegedésének gyógykezelésére. Az ilyen célra szolgáló állatgyógyászati 20 alkalmazás esetén a hatóanyagot a pulykák táplálására alkalmazott anyaggal, pl. takarmánnyal vagy ivóvízzel keverjük össze. Jó eredménnyel kezelhetjük a pulykák enterohepatitis megbetegedését, ha az állat takarmányába kb. 0,003 25 suly% és 0,1 súly% közötti, előnyösen kb. 0,006 súly% és 0,05 súly% közötti mennyiségben keverünk be 1-metil- vagy l-(2'-hidroxietil)-2-(p-fluorfenil)-5-nitro-imidazolt. Az alkalmazandó hatóanyag optimális koncentrációja nagymértékben 30 függ az állat korától, a fertőzés súlyosságától és az alkalmazott hatóanyagtól. A fent említett adagolási arányok betartása esetén jó eredményt érünk el a megbetegedés ellen, nem kívánatos mellékhatásoknak és az állat fejlődését késleltető 35 hatásnak az elkerülésével. A találmány szerinti eljárás gyakorlati kiviteli módjait közelebbről az alábbi példák szemléltetik, megjegyzendő azonban, hogy a találmány köre nincsen ezekre a konkrét példákra korlátozva. 1. példa l-(2'-hidroxietil)-2-(p-fluorfenil>5-nitro-45 -imidazol előállítása. Először a 2-metil-l,3-dioxolénium-hexaklórantimonát kiindulóanyagot állítjuk elő a következő módon: 50 26,4 g l-acetoxi-2 etoxi-etánt 30 ml 1,2-diklóretánban oldunk és ehhez az oldathoz hozzáadjuk 65,8 g antimonpentaklorid 30 ml 1,2-diklóretánnal készített oldatát. Az elegyet a hozzáadás folyamán, amit kb. 20 perc alatt 55 fejezünk be, acetonos szárazjég-fürdőben tartjuk. A hozzáadás befejezése után a hűtőfürdőt eltávolítjuk és a reakcióelegyet éjjelen át szobahőmérsékleten állni hagyjuk. A kapott termék kikristályosodását beoltassál indítjuk meg, majd a 60 kikristályosodott terméket szűréssel elkülönítjük, mossuk és megszárítjuk, ily módon kapjuk a kívánt 2-metil-l ,3-dioxolénium-hexaklórantimonátot. 13 g fenti módon előállított 2-metil-l,3-di-65 oxolénium-hexaklórantimonátot 15 ml 1,2-diacet-2