163718. lajstromszámú szabadalom • Szerszám kötőelemek rögzítéséhez
9 163718 10 va forog. Ennek eredményeként a 32a pofák további sajtoló, illetve nyomó hatást fejtenek ki, ami a vezérlőfellileteken fellépő tengelyirányú terhelést növeli és igy nő a forgatónyomaték is, amely a 100 vezetőgörgőknek 110 és 112 vezérlőfelUletek menti mozgatásához szükséges. Ekkor a 20a anyának továbbforgatása következhet be és a folyamat mindaddig ismétlődhet, amig a 32a pofák a 20a anya anyagát be nem nyomják a 18a csavar meneteibe. Ebben az időben a 20a anya 18a csavarra hajtásához szükséges nyomaték hirtelen nő és a 10a szerszám most csupán deformáló, illetve alakváltoztató hatást fejt ki. Az alakváltoztatás mindaddig folytatódik, amig a 100 vezetőgörgők el nem haladnak a 110 és 112 vezérlőfelUletek gerincén. Ekkor a 10a szerszám visszatér a 6. ábrán látható eredeti helyzetébe. A 106 vezérlőidomot kis erejüll4 visszaállító rugó nyomja eredeti helyzetébe. Ebből a szempontból a 10a szerszám önkioldó, azaz a kötőelem szerelvénytől való eltávolításához ellentétes nyomatékra nincs szUkség. A 32a pofák teljes sugárirányú útját a 110, 112 vezérlőfelUletek teljes emelkedése révén szabályozzuk. A kezdeti pofanyilást és az anyába hatolás maximális mélységét az a viszonylagos helyzet határozza meg, amelyben a 34a huzórud a 106 vezérlőidomhoz van erősitve. Ez a helyzet a huzórud 74a hátsó végrészének menetes kapcsolódása révén beállíthatóan választható meg. A kiválasztott helyzet 82a rögzitőcsavarokon keresztül állandósítható, amely rögzitőcsavarok a 104 csökkentett átmérőjű részbe vannak becsavarva és végeiknél fogva a huzórud 74a hátsó végrészében levő, tengelyirányú 84a hornyokkal kapcsolódnak. A 110 és 112 vezérlőfelUletek emelkedését vagy lejtésszögét ugy választjuk meg, hogy a 20a anya 18a csavarra hajtásához szükséges nyomatékkal hasonló módon legyen egyensúlyban, mint ahogyan egyensúlyban van az 1-5. ábrák 10 szerszámának menetes kapcsolódása között. A 10a szerszámnak 78a végfelülete hatszög alakú, amely megkönynyiti a 10a szerszámnak megfelelő kézi vagy motorikus hajtóeszközhöz való csatlakoztatását. A 7-12. ábrákon 10b szerszám látható, amely a találmány egy további módosított kiviteli alakja. A 7-12. ábrákon vázolt 10b szerszámnál azokat az alkatrészeket, amelyek az 1-5. ábrákon vázolt 10 szerszám megfelelő alkatrészeivel azonosak vagy ezekhez hasonlók, azonos hivatkozási számokkal jelöltük, azonban a megfelelő számok után "b" betűt is irtunk. A 10b szerszámnak 26b háza van, amelyben (hasonlóan az 1.-5. ábrákon látható 10 szerszámhoz) 32b pofák vannak elhelyezve. A pofákat 34b huzórud tartja. A 35b fogaknak 20b anyához viszonyított helyzeteit csésze alakú 48b tájolóelem határozza meg. A 48b tájolóelem külső fenékfelületéhez kúpos 52b rugós alátétek sora támaszkodik, amely lehetővé teszi a tájolóelemnek 34b húzórudhoz viszonyított hátrafelé mozgását és igy a 20b anya alakváltozása során fellépő megnyúlás kiegyenlítését. A 48b tájolóelem az 50b csavar és az 52b rugós alátéteken keresztül a 34b huzórudhoz van erősitve. A 26b ház hátsó végén 54b rész van, amelyen 56b átmenő furat halad keresztül, E furaton a 34b huzórud nyúlik keresztül és a huzórudat e furat vezeti. Az 54b rész a 62b hajtótest 120 elülső végrészével menet révén kapcsolódik. A súrlódó erők, súrlódó terhelések minimálisra csökkentése érdekében, a 10b szerszámban golyókat visszaáramoltató, recirkuláltatő 122 golyósanyás szerkezet van. A 122 golyósanyás szerkezet valamilyen ismert szerkezeti kialakítású lehet, és e szerkezetnek 124 golyóscsavarja és 126 golyősanyája van, amelyeket több 128 golyó kapcsol egymáshoz. A 128 golyók a 126 golyósanyában levő 130 vezetőpályán keresztül folyamatosan visszaáramlanak, cirkulálnak. A 34b huzórud egy része 132 összekötő idomként van kiképezve, amely a 32b pofákat köti össze a 34b huzórud többi részével. A 124 golyőscsavar is a 34b huzórud részeként van kiképezve. A 132 összekötő idom hasonló az 1-5. ábrákon feltüntetett 34 huzórud elUlső részéhez, és 42b hornya van, amelyet az egymástól térközzel elválasztva kiképzett 44b és 45b peremek határoznak meg. A 42b horony 45b perem négyszög keresztmetszetű és igy forgató hajtásos kapcsolatot hoz létre a 34b huzórud és 32b pofák között. A pofákat a huzórud többi részéhez kapcsoló 132 összekötő idom menet révén csatlakozik a 124 golyőscsavarhoz. Ez a csatlakozás 134 menetes csap és 136 menetes furat révén van megvalósítva. A 10b szerszám hasonló módon működik, mint az 1-5. ábrákon látható 10 szerszám. A 126 golyősanya az ismertetett módon alkalmas arra, hogy a 10b szerszám működtetéséhez betáplált, illetve bevitt nyomatékot átvegye. Amikor a 126 golyósanyára forgatónyomatékot viszünk, ez vagy forogni kezd a 124 golyőscsavarhoz viszonyítva, vagy azt eredményezi, hogy az egész 10b szerszám forog. Amikor a 126 golyósanya forog, a 124 golyóscsavar (és ezért a 34b huzórud) hosszirányban elmozdul, aminek eredményeként a 32b pofák sugárirányban mozognak. A 126 golyósanya elUlső vége és a 26b ház 54b része között 68b nyomócsapágy van elhelyezve. Az 1-5. ábrákon vázolt példaképpeni szerszámnál ismertetetthez hasonló módon a 7. ábrán vázolt szerszám is ugy működik, hogy a 32b pofák ismétlődő műveletekben mind a forgatást, mind az alakváltoztatási, deformálási műveleteket elvégzi. A 126 golyósanyához forgatónyomatékot egy nyomatéksokszorozőn vagy 140 bolygókerekes hajtóművön keresztül vezetünk. A visszaáramló, recirkuláló golyókkal dolgozó 122 golyósanyás szerkezet a 62b hajtótestben van elhelyezve ugy, hogy a 126 golyósanya a hajtótest megnövelt 142 furatában van. A 62b hajtótest 144 hátsó végrészében csökkentett átmérőjű 146 furat van, amely a megnövelt átmérőjű 142 furatba torkollik. A 140 bolygókerekes hajtóműnek belső fogazású 148 külső gyűrűje van, amely 150 csavarok révén a 62b hajtőtest 144 hátsó végrészéhez van erősitve. Ezenkívül a 148 külső gyűrűt 152 ékek akadályozzák meg abban, hogy elfordulhasson. A 152 ékek a 144 hátsó végrészben kialakított 154 hornyokba nyúlnak be. Több 156 bolygó fogaskerék 158 tengelyeken forgathatóan van tartva. A tengelyek két vége 160 rögzitőtárcsában, illetve 162 hajtőtárcsában van 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 5