163427. lajstromszámú szabadalom • Benzil- N,N-DI-szek, butiltiolkarbamát tartalmú készítmény és eljárás a hatóanyag előállítására
3 163427 4 amelyben a hatóanyag káros hatásai iránt kevésbé érzékenyek. A fenti szabadalmi leírásban a helyettesített benzilcsoportot tartalmazó monotiokarbamátok hatását a megfelelő, helyettesítetlen származékok hatásával hasonlították össze. Megállapították, hogy a helyettesítetlen benzil-csoportot tartalmazó vegyületek — így az S-benzil-N,N-dietil-tiol-karbamát — a gyomnövényekkel szemben kevésbé hatásosak, ugyanakkor nagyobb mértékben támadják meg a rizst. Meglepő módon azt találtuk, hogy a szakirodalomban eddig le nem írt S-benzil-N,N-di-szek.butil-tiolkarbamát nagymértékben és szelektíven irtja a rizsföldeken élősködő gyomnövényeket, és egyúttal serkenti a rizs növekedését. Ez a hatás a szakirodalom ismeretében nem volt előre látható, ismert ugyanis, hogy a helyettesítetlen benzol-gyűrűt tartalmazó tiolkarbamát-vegyületek gátolják a rizs növekedését. A S-benzil-N,N-di-szek.butil-tiolkarbamát olajos, folyékony, vízben gyakorlatilag oldhatatlan, a legtöbb szerves oldószerben (például benzolban, éterben, heptánban, metanolban, cinklohexanonban, acetonban, metilkloridban és diklóretánban) azonban oldódó anyag. A vegyület fizikai állandói a következők: d4 23 = 1,044; nD 25 -5 = 1,5325; f. p.: 130-132 °C/0,1 Hgmm. Az S-benzil-N,N-di-szek.butil-tiolkarbamátot ismert módszerekkel állíthatjuk elő. Az önmagában ismert eljárásváltozatok közül példaként a következőket említjük meg: 1. Di-szek.butil-karbamoil-klorid és benzilmerkaptán reakciója (1. reakcióegyenlet). A reakciót közömbös hígító- vagy oldószer jelenlétében hajtjuk végre, sósavmegkötő anyagként tercier bázist, például piridint alkalmazunk. Eljárhatunk úgy is, hogy a reakcióban a merkaptán-vegyület sójából (például nátriumsójából) indulunk ki. Az utóbbi kiindulási anyagot úgy állíthatjuk elő, hogy a merkaptán-vegyületet fém-nátriummal reagáltatjuk, vagy vizes közegben nátriumhidroxiddal kezeljük, és a kapott termékből vizet vonunk el. 2. Di-szek.butil-amin, szénoxiszulfid, nátriumhidroxid és benzilhalogenid (például benzilklorid) reakciója (2. reakcióegyenlet). Az eljárás első lépésében az aminvegyületet szénoxiszulfiddal reagáltatjuk sztöchiometrikus mennyiségű erős bázis (például nátriumhidroxid) jelenlétében, majd a kapott di-szek.butil-tiolkarbamátot — adott esetben elkülönítés nélkül — benzilhalogeniddel kezeljük. 3. Benzil-tiokarbonil-klorid [a Chem. Ber. 80, 2293— —2301 (1956) szakkönyvben leírt módon előállított termék] és di-szek.butil-amin reakciója (3. reakcióegyenlet). A reakciót közömbös oldószer, például benzol, éter, diklóretán jelenlétében hajtjuk végre. A sósav megkötésére a reakcióelegyhez további 1 mól amint adhatunk, savmegkötőszerként azonban előnyösen alkálifémbázist (például vizes nátriumhidroxid-oldatot) használunk. A találmányt az oltalmi kör korlátozása nélkül az alábbi példákban részletesen ismertetjük. Az 1—6. példákban a hatóanyag előállítását, míg a további példákban a biológiai kísérleteket és azok eredményeit írjuk le. 1. példa 2,3 g (0,1 mól) apróra darabolt fémnátriumot 25 ml vízmentes benzolban szuszpendálunk. A szuszpenzióhoz 5 18,6 g (0,15 mól) benzilmerkaptánt adunk, és az elegyet a gázfejlődés megszűnéséig melegítjük és keverjük. A reakcióelegyhez ezután 19,1 g (0,1 mól) di-szek.butil-karbamoilkloridot adunk, és az elegyet 2 órán át visszafolyatás közben forraljuk. A reakcióelegyet 20 °C-ra 10 hűtjük, a kivált nátriumkloridot kiszűrjük, és ä szűrletet csökkentett nyomáson (kb. 15 Hgmm) 50—60 °C-on bepároljuk. A maradékot 0,1 Hgmm nyomáson desztilláljuk, és a 130—132 °C forráspontú frakciót elkülönítjük. 20 g S-benzil-N,N-di-szek.butil-tiolkarbamátot 15 kapunk. Elemzés: számított: N = 5,01%; S = ll,47%; talált: N=4,90%; S = 11,50%. 20 Megjegyzés: A kiindulási anyagként felhasznált di-szek.butil-karbamoilklorid új vegyület, amelyet di-szek.butil-amin és foszgén reakciójával állíthatunk elő. 1000 ml vízmentes benzolban kb. 5 °C-on, a nedves-25 ség kizárásával 250 g (2,5 mól) foszgént nyeletünk el. A kapott oldathoz keverés közben, 0—5 °C-on 645 g (5 mól) vízmentes di-szek.butil-amint adunk. Voluminózus, fehér csapadék válik ki, amely az amin sósavas sója. A reakcióelegyet 3 órán át keverjük, majd az 30 elegyhez 500 ml jeges vizet adunk. A két fázist elválasztjuk egymástól; a szerves fázist 500 ml jeges vízzel mossuk, kalciumklorid fölött szárítjuk és csökkentett nyomáson (15 Hgmm) 50—60 °C-on bepároljuk. A kapott 450 g folyékony maradékot nagy vákuumban 35 desztilláljuk. 425 g di-szek.butil-karbamoilkloridot kapunk; f. p.: 85—90 °C/0,1 Hgmm. Hozam: 89%. Elemzés: számított: Cl = 18,5%; 40 talált: Cl = 18,22—18,33%. 2. példa Keverővel, hőmérővel, visszafolyató hűtővel és 45 azeotrop desztillációhoz alkalmas berendezéssel felszerelt háromliteres lombikba 1000 ml benzolt, 205 g (1,65 mól) benzil-merkaptánt és 66 g (1,65 mól) nátriumhidroxid 500 ml vízzel készített oldatát mérjük be. A reakcióelegyet keverés közben forrásig melegítjük, 50 és a képződött vizet azeotrop desztillációval eltávolítjuk. Ezután az elegyhez 316 g (1,65 mól) di-szek.butil-karbamoilkloridot adunk, és az elegyet további 4 órán át keverés és visszafolyatás közben forraljuk. A reakcióelegyet 20 °C-ra hűtjük, 1000 ml vízzel 55 elegyítjük, és a két folyadékfázist elválasztjuk egymástól. A benzolos fázist 2X500 ml vízzel mossuk, majd csökkentett nyomáson bepároljuk. A maradékot az 1. példában megadott körülmények között desztilláljuk. 415 g S-benzü-N,N-di-szek.butil-tiolkarbamátot ka-60 punk. 3. példa 12,4 g (0,1 mól) benzilmerkaptán, 7,9 g (0,1 mól) 65 vízmentes piridin és 19,1 g di-szek.butil-karbamoilklorid 2
