163207. lajstromszámú szabadalom • Eljárás poliuretánok előállítására

163207 33 34 Hozzákeverhetjük azonban pl. a polimerdiszperziókhoz vagy -szuszpenziókhoz is. A poliuretánmikropor-adagolás útján a polimerek tulajdonságai lényegesen javíthatók. A poliuretánporok továbbá nagy értékű töltőanyagként epoxid- és poliésztergyantákhoz használhatók, ezáltal a hajlékonyság és rugalmasság javítható. Alkalmazhatók továbbá oldószermentes kötőanyagként szálasanyag fátylakhoz, a szálak lehetnek természetes (pamut, gyapjú) vagy szintetikus (műselyem, poliamid, poliakrilnitril, poliészter) eredetűek. Segítségükkel szervetlen szálasanyagok (üveg, azbeszt) is ragaszthatók. További felhasználási lehetőségek a ragasztóként, festékek és lakkok kopásállóságának javítására szolgáló adalékként, valamint kenőanyaghozzátétként való alkalmazás. A diszperzióformában levő poliuretánok alkalmazhatók továbbá emulgeátorként polimerdiszperziók előállítására, valamint pl. nemionos poliuretánokból poliuretándiszperziók készítésére. Az ülepedő diszperziók, ill. szuszpenziók, paszták és az azokból előállított porok elsősorban mikroporózus felületi képződmények előállítására használhatók. A mikroporózus felületi képződmények előállítására ismert eljárásokkal szemben nagy előny, hogy az eljárás termékeinek előállításánál a formaadás műszakilag már kipróbált alkalmazási módszerekkel szokásos gépeken történhet. A leírt diszperziók 30—70%-os paszta formájában öntéssel vagy kenőkéssel különösen könnyen vihetők fel. A pasztaformába történő átalakítás adott esetben kereskedelmi minőségű sűrítőszerekkel, amelyeket a kívánt viszkozitások beállítása céljából 1—10%-os mennyiségben alkalmazunk, a koncentrációtól függően csökkenti az ülepedési sebességet, és az anyag lágy, egyenletes folyását eredményezi. Kb. 50—70%-os szilárdanyag-tartalmú, nagy koncentrációjú paszták napokon keresztül fáziselválás nélkül tarthatók. A szuszpenziókat, ill. pasztákat előnyösen porózus alapra visszük fel, amely a későbbiek során a késztermékkel összeragasztva marad, pl. szövött vagy nem szövött textíliák, ill. szálasanyag paplanok, nemezek vagy fátylak, papírfátylak is, habanyag fóliák vagy hasított bőr, amelyek szívóhatásuk útján a mikrogélrészecskékből álló bevonat azonnali megszilárdulását okozzák. Ezután magasabb hőmérsékleten szárítunk és adott esetben préselünk, mikor is a bevonat kaviárszerkezete megszilárdul. A szárítást azonban sima, porózus vagy nem porózus anyagokon, pl. fémen, üvegen, papíron, kartonon, keramikus anyagokon, acéllemezen, szilikonkaucsukon, alumínium fólián is végrehajthatjuk, mikor is a kész felületi képződményt ezután leválasztjuk, és mint ilyet alkalmazzuk, ill. a fordítós eljárás szerint ragasztással, lángkasírozással, kalanderezéssel hordozóra visszük fel, ez a hordozó általában ugyancsak porózus. A fordítós eljárással történő feldolgozást tetszőleges időpontban hajthatjuk végre. Vinilpolímérek vagy aktív, ill. inaktív töltőanyag felhasználásával az eljárás termékeinek tulajdonságait változtathatjuk. Felhasználhatók pl. polietilén, polipropilén, polivinilacetát, etilén-vinilacetát-kopolimerek, amelyek adott esetben (részben) elszappanosítottak és/vagy vinilklorid-5 dal oltottak lehetnek, sztirol-butadién-kopolimerek, etiíén-(oltott)-kopolimerek, korom, kovasav, azbeszt, talkum, kaolin, titándioxid, üvegpor vagy szál formájú üveg, cellulóz. A végtermékek megkívánt tulajdonságai és felhasználási célja 10 szerint a végtermékben a teljes szárazanyag-tartalomra vonatkozóan egészen 70%-ig lehetnek ilyen töltőanyagok. Ezeknek az anyagoknak az adagolását az előállítás során különböző időpontokban és külön-15 böző formában hajthatjuk végre. Polimereket pl. már a poliuretándiszperziók előállításában alkalmazhatunk. Ezeket azonban vizes emulzióik, szuszpenzióik formájában vagy por formában a kész poliuretánszuszpenziókhoz, pasztákhoz vagy^ 20 az azokból előállított porokhoz is adagolhatjuk, mikor is azok töltőanyagként szerepelnek. Természetesen színezékeket, pigmenteket, lágyítókat vagy a reológiai tulajdonságokat befolyásoló adalékokat is hozzáadhatunk. 25 A különböző alkalmazástechnikai úton előállított termékek szárítását szobahőmérsékleten, vagy magasabb hőmérsékleten végezhetjük, azonban az anyag összefolyását okozó olvadás ne következzen be. Az egyes esetekben kiválasztan-30 dó szárítási hőmérsékletet, amelyet az anyag kémiai összetételén kívül elsősorban a nedvességtartalom, a száradási idő és a rétegvastagság határoz meg, előkísérlettel könnyen megállapíthatjuk. Adott hőkezelési idő esetén a szárítási 35 hőmérsékletnek minden esetben a megszilárdulási hőmérséklet (lásd a későbbiekben) alatt kell lennie. Az anyag a szárítás során semmiképpen transzparenssé nem válhat. Ha a szárítást 10—40 °C között végezzük, ak*0 kor általában az anyag megszilárdulása nem következik be. Az előállított rétegeket a legtöbbször kézzel szétnyomkodhatjuk, és sok esetben azok vízben is újból diszpergálhatók. A megszilárdulás magasabb hőmérséklet ha-45 tására, előnyösen 50—180 °C fok között következik be, mikor is a részecskék mechanikus kapcsolódással, ill. részleges felületi megolvadás révén zsugorodnak, és a részecskék határfelületei között kémiai térhálósodási reakciók mennek 50 végbe. A határzónák térhálósodása miatt további túlságos mértékű zsugorodás, ül. teljes megolvadás nem következhet be, és így az egész anyagot a legfinomabb csatornahálózat járja át. A szárítást és megszilárdítást egyidejűleg vagy 55 egymás után hajthatjuk végre. Az előszárított rétegek megszilárdítási hőmérséklete kb. 10—30 °C-kal magasabban van, mint a nedves rétegeké. A víztartalom csökkenésével a megszilárdítási hőmérsékletet növelni kell azonos eredmé-60 nyék elérése céljából. A hőkezelés ideje, valamint a fólia vastagsága és adott esetben nyomás alkalmazása, pl. forró hengerek útján a megszilárduláskor, további lényeges tényezők, amelyek a találmány szerinti eljárás termékeinek mikro-65 porozitását, vízgőzáteresztő képességét és fizikai