161161. lajstromszámú szabadalom • Eljárás bisz-alkanolamin-származékok és sóik előállítására

3 el, hogy a (II) általános képletű bisz-alkanonamin-származékok sóit vizes szuszpenzióban reagáltatjuk a komplex bórhidriddel, amikor is a só hidrolízise és a fenolos hidroxilcsoportok aciditása által előidézett savas kémhatás a bórhidridnek a reakcióelegyben bekövetkező részleges elbomlását eredményezi. Minthogy ezáltal a bórhidrid egy része elvonódik a kívánt reakcióból, célszerűen feleslegben alkalmazzuk a bórhidridet; a só vizes szuszpenziójával való dolgozás esetében, amikor a fenolos csoportokban levő R hidrogénatomot képvisel, ez a komplex bórhidrid-felesleg a bisz-alkanonamin-származék 1 móljára számítva célszerűen 4—5 mól-ekvivalens lehet. Ilyen körülmények között a reakció szobahőmérsékleten 15—30 perc alatt befejeződik. Az eljárásnak ez a kiviteli módja azonban azzal a hátránnyal jár, hogy rohamosan lefolyó reakció különösen nagyobb üzemi adagok esetében nehezen tartható kézben. A találmány szerinti eljárás egy előnyös kiviteli módja esetében a reakciót, főként nagyobb üzemi adagok esetében is, jobban szabályozhatóvá tehetjük. Azt találtuk ugyanis, hogy a reakció kedvező módon való lefolyása olyan esetekben biztosítható leginkább, amikor a komplex bórhidrid elbomlási foka az alkalmazott menynyiség kb. 20%-át vagy ennél is nagyobb részét éri el. Ez a követelmény olyan esetekben is kielégíthető, amikor a molekula savas funkcióinak egy részét alkálilúg hozzáadása útján semlegesítjük. Ha a (II) általános képletű bisz-alkanonamin — ahol a fenolos hidroxilcsoportokban levő R hidrogénatomot képvisel — sóiból indulunk ki, akkor már 1 mól alkálihidroxid hozzáadása útján a reakciósebességet oly mértékben csökkenthetjük, hogy nagyobb üzemi adagok esetében is jól kézbentartható a reakció. A hozzáadott alkálilúg-mennyiség olyan esetekben, amikor a (II) általános képletű bisz-alkanonamin-származékok — ahol a fenolos csoportokban R hidrogénatomot képvisel — sóiból indulunk ki, ne haladja meg a 3 mólekvivalenst; ha kiindulóanyagként a (II) általános képletnek megfelelő szabad bázisokat — amelyekben R a fenolos csoportokban hidrogénatomot képvisel — alkalmazzuk, akkor az alkálihidroxid-adalék megengedhető mennyiségének határa 1 mól bisz-alkanonamin-származékra számítva 1 mól körül van. Az ennek következtében bekövetkező kisebb reakciósebesség kívánt esetben a hőmérséklet mérsékelt, legfeljebb 70 C°-ig, előnyösen 50 C°-ig menő emelésével kompenzálható. A megadott határok között hozzáadott alkálihidroxid-mennyiség segítségével a bórhidrid szükséges mennyisége csökkenthető és ezáltal az eljárás gazdaságosabbá tehető. Így pl. az R helyén a fenolos csoportokban hidrogénatomot tartalmazó (II) általános képletű bisz-alkanonamin-sók redukciója esetén 3 mól alkálihidroxid jelenlétében legfeljebb 3 ekvivalens bórhidrid alkalmazására van szükség. Komplex bórhidridekként a találmány szerinti eljárásban nátrium- és káliumbórhidrid mellett a kvaterner szerves bázisokkal képezett komplex 4 bőrhidridek, mint tetrametilammóniumbórhidrid is alkalmazhatók. A reakció gyakorlati kivitelére a (II) általános képletű bisz^alkanonamin-származékot vagy an-5 nak sóját először vízben szuszpendáljuk, majd kívánt esetben hozzáadjuk a szükséges alkálilúg-mennyiséget, azután keverés közben, gyorsan hozzáadjuk a komplex bórhidrid vizes oldatát. A hidrid bomlása következtében felszabadu-10 ió hidrogén kiszorítja a készülékből a levegőt és így védőgázként szerepel, aminek következtében nincs szükség külön védőgáz-légkör alkalmazására, ha csak nem dolgozunk túlságosan hosszú reakcióidőkkel. ls> A reakcióelegy feldolgozása különösen előnyösen folytatható le, ha a reakcióelegyet a redukció befejezése után kb. 3 pH-értékre savanyítjuk és a bisz-alkanolamin-származékot só alakjában nyerjük ki. A termék elkülönítése 20 legcélszerűbben valamely vízben nehezen oldódó só, pl. szulfát vagy 4',4'-diamíno-sztilbén-2,2'-diszulfonát alakjában történhet; az ilyen sókat oly módon nyerhetjük, hogy a reakcióelegyhez a megfelelő savat vagy annak valamely jól oldódó 25 sóját (pl. nátriumszulfátot) adjuk, amikor is a kívánt nehezen oldódó só kiválik. Ebből a nehezen oldódó sóból elkülönítés után a szokásos módszerekkel állíthatunk elő más sókat vagy kívánt esetben felszabadíthatjuk belőlük a bázist. 30 Ha a termék fenolos oxigénatomjain vagy a nitrogénatomon még hidrogenolízis vagy hidrolízis útján lehasítható gyökök vannak jelen, akkor ezeket a szokásos módszerekkel lehasíthatjuk. Az így kapott (I) képletű vegyületek már nyers ter-35 mék alakjában színtelenek és kromatográfiailag teljesen egységesek. További tisztítást e termékek nem igényelnek, ami a találmány szerinti eljárás igen fontos előnyének tekintendő. Az (I) általános képletnek megfelelő vegyüle-40 tek olvadáspontja a fellépő bomlás következtében kevéssé jellemző; a termék tisztaságát ezért vékonyréteg-kromatográfiával ellenőriztük. A találmány szerinti eljárás gyakorlati kiviteli módjait közelebbről az alábbi példák szemf5

1 éltetik; a példákban megadott részek súlyrészeket jelentenek. 1. példa. 50 50,0 rész (0,082 mól) N,N'-bisz-[2-(3',4'-dihidroxifenil)-2-oxo-etil]-hexametiléndiamin-szulfaminátot 750 rész vízben szuszpendálunk, e szuszpenzióhoz hidrogén védőgáz-légkörben 245,5 tf. rész n nátriumhidroxid-oldatot (0,245 mól) 55 adunk, majd 5 rész (0,246 ekvivalens) 93%-os nátriumbórhidrid 250 rész vízzel készített oldatát adjuk hozzá és az elegyet szobahőmérsékleten 7 napig keverjük. A reakció befejezése után a kapott tiszta, sárga színű oldatot széndioxid-6° légkörben lassan hozzáadott 4 n sósavoldattal 2—3 pH-értékre állítjuk, majd 0,05 rész etiléndiamintetraecetsav-nátriumsót és 2,5 rész aktív-: szenet adunk hozzá. 30 perces keverés után szűrünk. Tiszta színtelen szűrletet' kapunk, 65 ehhez 23,5 rész nátriumszulfát 100 rész 2