159936. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tiszta szénhidrogének elkülönítésére
3 159936 4 Ezért a molekulaszitákat egy idő múlva reaktiválni kell, ami pl. oxidáló hatású gázzal végzett óvatos kezeléssel történhetik. Mivel azonban az ilyen reaktíválás nem végezhető tetszés szerinti számban, a molekulasziták gyors kapacitáscsökkenése azok gyakran szükségessé váló kicserélésével kapcsolatos. Az ismert eljárások további hátránya, hogy az alkalmazott molekulasziták kéntartalmú vegyületekkel szemben igen érzékenyek, ami az adszorpciós kapacitás gyors csökkenéséhez vezet. Ezért a szénhidrogén-keverékeket kezelés előtt kénmentesíteni kell, és adott esetben a vivőgázban és a deszorbensben felgyülemlett kénhidrogént el kell távolítani. A molekulasziták egy másik hátránya azok víz iránti nagyfokú érzékenysége, a legtöbb molekulaszitát ugyanis a víz a szokásos üzemi körülmények között irreverzibilis módon tönkreteszi. Különösen vonatkozik ez az 5A típusú szűrőkre, amelynek alkalmazása során mind a szétválasztandó szénhidrogén-keveréket, mind pedig a vivőgázt és a deszorbenst körülményes módon meg kell szárítani. A tiszta szénhidrogének elkülönítésénél a deszorpció helyes kivitelezésének igen nagy szerepe van. Ismeretes, hogy a szelektív adszorbeált szénhidrogének 3—6 szénatomszámú szénhidrogénekkel kiszorításos szorpció útján izolálhatok. Erre a célra főképpen az n-pentánt használják. Űgyszintén ismeretes az adszorbeált szénhidrogének deszorbeálása a parciális nyomás csökkentése útján. Ismeretes továbbá, hogy a deszorpcióhoz ammónia használható. Az n-petán vagy n-hexán alkalmazása tiszta szénhidrogének deszorbeálásához igen költséges. Emellett a szénhidrogéneknek a deszorbenstől gyakorlatilag mentesnek kell lenni, a deszorbensnek pedig a maradandóan jó deszorpciós hatás szempontjából deszorbeált szénhidrogéneket nem szabad tartalmaznia. Az ammóniával végzett deszorpció különös hátránya az ammónia igen intenzív hatása mellett, hogy használata műszaki nehézségeket je^lent, mivel a berendezés hidegebb részein ammóniumsók válnak le. Ezenkívül az ammónia mint deszorbens használata során annak többszörös, technikai és gazdasági okokból szükséges reaktiválása a szokásos módon nem oldható meg. A találmány célja, hogy a zeolitok adszorpciós kapacitását 200 C° feletti forráspontú termékek bevitelénél is hosszú időre biztosítsa, és hogy azok érzékenységét kénvegyületek és víz iránt messzemenően csökkentse, ill. teljesen kiküszöbölje. A találmány feladata a szénhidrogén-keverékek elválasztása új, erre a célra kiváltképpen alkalmas molekulaszitákkal és adott esetben új deszörbensekkel. - - A találmány szerinti eljárással a tiszta szénhidrogének, kiváltképpen normálparaffinok elkülönítését szénhidrogén-keverékekből, természetes és/vagy szintetikus molekulaszitákon történő adszorpciós kezeléssel, adott esetben közbeiktatott öblítés és ezt követő deszorpció útján 5 oly módon végezzük, hogy protonfii fémvegyületeket tartalmazó molekulaszitákat alkalmazunk. Protonfii fémvegyületek alatt protonokai felvevő vegyületek, mint oxidok és hidroxidok értendők. 10 A találmány szerinti eljáráshoz mind tiszta zeolitok, mind pedig olyan zeolitok használhatók, amelyeket adalékkal vagy anélkül átalakítottunk. Protonfii fémvegyületekként legelőnyösebb-15 nek mutatkozott az egy- és/vagy kétértékű, adott esetben háromértékű fémek oxidjainak és/vagy hidroxidjainak a használata. Ilyen vegyületek lehetnek pl. a lítium, nátrium, kálium, rubidium, cézium, berillium, magnézium, kal-20 cium, stroncium, bárium, cink, kadmium, cérium és lantán oxidjai és/vagy hidroxidjai. A fenti célra különösen alkalmasak a nátrium, kálium, lítium, magnézium, kalcium, stroncium, 25 bárium és/vagy a cink oxidjai, ill. hidroxidjai. A szénhidrogén-keverékek elválasztásához célszerűen 0,001—10 súly%, előnyösen 0,01— 3 súly% protonfii fémvegyületet tartalmazó molekulaszitát használunk. 30 A találmány szerinti molekulaszitákat úgy állíthatjuk elő, hogy a zeolitos anyagra valamely hidroxidoldatot felitatunk, majd a zeolitot szárítjuk, és adott esetben temperáljuk, vagy pedig „5 a zeolitra sóoldatot viszünk fel, ezt hidrolizáljuk és szárítjuk, vagy pedig a molekulaszitában levő, a szintézis során belekerülő sót hidrolizáljuk. A zeolitnak agyagszerű kötőanyagokkal való átalakítását azután a szokásos módon végezhetjük. . Az utólagos adagolást a kötőanyaggal átalajdtott zeoliton is elvégezhetjük. Különösen előnyösnek mutatkozott a szelektív adszorbeált szénhidrogének vízgőzzel való deszorpciója. A találmány szerinti eljárás során az önmagukban ismert és általánosan használt nyomásokat, hőmérsékleteket és terheléseket alkalmazzuk, amelyek pl. a következők lehetnek: 1—50 atm, 20—500 C° és 0,1—10 g/góra az adszorpcióra és deszorpcióra vonatkoztatva. Ha a szétválasztandó szénhidrogén-keverék molekulasúlya növekszik, a maximálisan megengedhető hőmérséklet csökken. A találmány szerinti eljárás előnye, hogy a maximális hőmérséklet magasabb lehet, mint azonos kiindulási termékek esetében, az eddig ismert eljárásoknál, ami az elkülönített szénhidrogének nagyobb tisztaságát eredményezi. Emellett a találmány szerinti eljárás során a normálparaffinok az eddigieknél magasabb forráspontú szénhidrogén-keverékekből is elkülö-60 níthetők. A találmány szerinti eljárás mindazoknál az elválasztási módszereknél alkalmazható, ahol molekulaszitákkal dolgoznak. Így pl. aromások, 65 parafffinok vagy olefinek szénhidrogén-keveré-2
