159614. lajstromszámú szabadalom • Eljárás a trabant kénsavfélészterének előállítására

159#14 kező vegyületek bizonyultak: kénsav, klórszulfonsav és alkáliifémsói, szulfaminsav, szUlfuriiklorid, kéntrioxid-gáz, nátriumnitrit és nátriumhidrogénszulfit elegye, kéntrioxid szerves bázisokkal, illetve éterekkel képezett komplexei (pl. kéntrioxid-trimetilamin, kéntrioxidtrietilamin, kéntrioxid-piridin, kéntrioxid-kollidin, kéntrioxid-dinietilanilin,, illetve kéntrioxid-dioxan, kéntrioxid-bisz^(2-klóretil)-éter komplexek), stb. A szulfatálást előnyösen klórszulfonsavval végezhetjük, tercier szerves bázisok, célszerűen piridin jelenlétében, vagy semleges oldószerekben, pl. amidokban, így formamidban, acetamidban, dimetilformamidban vagy dimetilacetamidban. A reakciót —10 és 100 C° közötti hőmérsékleten hajtjuk végre. Ha piridin jelenlétében dolgozunk, a reakciót célszerűen 60—80 C° között, előnyösen körülbelül 70 C°-on végezzük, míg formamid jelenlétében előnyösen —10 és 50 C° között, célszerűen szobahőmérsékleten hajtjuk végre a szulfatálást. A reakció az említett körülmények között körülbelül 0,5 — 48 óra alatti(70 C°-os hőmérsékleten, körülbelül 1—3 óra alatt) ér véget. Szulfatálószerként továbbá előnyösen alkalmazhatjuk a kéntrioxid aminkomplexeit is, így a kéntrioxid-trimetilamin-komplexet, a reakciót ebben az esetben előnyösen vizes közegben, lú% jelenlétében, 0—100 C° közötti hőmérsékleten hajtjuk végre. A reakció a hőmérséklettől függően 2—100 óra alatt ér véget. A rtagantot poralakban adhatjuk a szülfatálószenhez vagy a szulfatálószer oldatához, eljárhatunk azonban úgy is, hogy a szulfatálószert, illetve a szulfatálószer oldatát adjuk a traganthoz, vagy a tragant és az oldószer elegyéhez. A savanyú tragantszulfátot előnyösen gyógyászatilag alkalmazható sóik formájában különítjük el. A sók közül az ammóniumsókat (azaz az ammóniával, mono-, di- vagy trietanolaminnal, stb. képezett sókat), alkálifémsókat (pl. nátrium-, kálium- vagy litiumsókat), az alkáliföldifémsókat (pl. kalcium- vagy magnéziumsókat), továbbá az adott esetben bázikus alumínium- és bizmutsókat említjük meg. Ha szulfatálószerként sót használunk fel (pl. alkálifém-klórszulfonáttal végezzük a reakciót), vagy ha a szulfatálószer a reakció előtt sót képez (pl. nátriumnitrit-nátriumhidrogénszulfit elegy esetében), továbbá ha a reakcióelegy bázist (pl. nátriumhidroxidot) tartalmaz, amely a végtermék savanyú kénsavésztercsoportjával reagál, a reakció során közvetlenül a megfelelő sók képződnek. Ettől eltérő esetekben a sókat a szulfatálás során képződő szabad savanyú tragantszulfát semlegesítésével állíthatjuk elő. A savanyú tragantszulfáthoz elő( nyösen fölöslegben vett bázist adunk, az ele' gyet körülbelül Ifi—14-es pH-értékre lúgosítjuk. A sókat továbbá úgy is előállíthatjuk, hogy valamely, a fenti módon előállított tragantszulfát-sót cserebomlási reakcióban a megfelelő kationt tartalmazó vegyülettel reagálta-10 lb 20 25 S0 40 •15 50 55 60 65 tunk. A savanyú tragantszulfát sói, elsősorban a nátriumsók rendkívül stabilak, vízben gyorsan oldódnak, és nagy pepszin- és ulcusgátló hatással rendelkeznek. Az eljárás során kapott termékeket szűréssel, dekantálással, centrifugálással, kicsapással, szerves oldószeres mosással, dialízissel, liofilizálással, porlasztva szárítással és/vagy dobszárítással különíthetjük el és tisztíthatjuk. Ha az elkülönítést és tisztítást kicsapással végezzük', a reakcióelegyhez vizet adunk, majd a kapott elegyhez acetont, vagy előnyösen 1—4 szénatomot tartalmazó alkoholt, pl. metanolt, etanolt vagy izopropanolt adunk. A kies a pást többször is megismételhetjük, és közben változtathatjuk az elegy pH-ér tekét. Az eljárás során általában amorf, a tisztaságtól függően fehér, sárgás vagy barnás színű porokat kapunk. Tekintettel arra, hogy a kapott termék szulfatált poliszaccharidok elegye, pontos kémiai összetétellel' nem jellemezhetjük. A termékek jellemzésére általában a kéntartalmat használjuk, amely egyben a szulfatálás fokának mértéke is. A termékek kéntartalma a savanyú észterekben, illetve észtersókban található kationok nagyságától függően általában körülbelül 10—20 súly %, előnyösen 12—19 súly % lehet. A találmány szerint előállítható anyagok közül különösen előnyösnek bizonyultak a nátriumsók. A nátriumsók kéntartalma körülbelül 13—18 súly %, előnyösen körülbelül 14—16,5 súly %. A termékek pepszingátló hatása a kántartalom csökkenésével csökken. A nátriumsók Na:S mólaránya előnyösen 1:1, így ezek a sók körülbelül 9,5—13,5 súly %> előnyösen körülbelül 10—12,5 súly % nátriumot tartalmaznak. A nátriumsókat továbbá kolloid vizes oldataik viszikozitásával is jellemezíhetjük. A kolloid oldatok viszkozitása a megfelelő kiindulási tragantot tartalmazó oldatok viszkozitásának általában tizedrésze (az 1%-os vizes oldat viszkozitása 20 C°-on általában 2—5 cP). A találmány szerint előállított anyagokat szilárd, folyékony és/vagy félig szilárd hordozóanyagokkal együtt ember- vagy állatgyógyászati készítményekké alakíthatjuk. Hordozóanyagként enterálisan beadható, és a hatóanyagoklkai szemben közömbös szerves vagy szervetlen anyagokat, pl. vizet, polietilénglikolt, zselatint, tejcukrot, keményítőt, magnéziumsztearátot, vagy talkumot alkalmazhatunk. Az enterálisan beadható készítmények tabletták, drazsék, porok, szirupok vagy oldatok leíhetnek. A készítményeket kívánt esetben sterilizálhatjuk, vagy segédanyagokkal, pl. konzerváló-, stabilizáló- vagy nedvesítőszerekkel, az ozmózisnyomás megváltoztatására szolgáló sókkal, pufferanyagokkal (pl. alumíniumglicináttal), színező-, ízjavító- és/vagy aroma-anyagokkal elegyíthetjük. A találmány szerint előállítható anyagokat orális alkalmazás esetén előnyösen 0,1—5 g-os dózisokban adjuk be. 2