159082. lajstromszámú szabadalom • Eljárás mikroporózus fóliák előállítására

3 159082 -t c) a reagálatlan csoportoktól mentes poliuretán nem duzzad lényegesen, és • d) az oldószernek olyan nagy a párolgási szá­ma, hogy a reakció körülményei között egészen a film megszilárdulásáig elegendő mennyiségben visszamarad a reakcióelegyben. A még önthető reakcióelegyet hordozóra visz­szüik fel, és a poliaddiciót a poliuretán lágyulás­pontja alatti hőmérsékleten az oldószer eltávolí­tása közben teljesen véghezvisszük. A találmány céljára megfelelő nagyobb mo­lekulasúlyú OH-esoportokat tartalmazó vegyüle­tek pl. a következők: poliészterek, poliéterek, po­liásztaramidok, politioéterek, poliiacetálok. Ezen­kívül láncvégi karboxil-, aminő- és merkapto­csoportokat tartalmazó nagyobb molekulasúlyú vegyületek is alkalmazhatók. Izocianátdkkal rea­gálni képes csoportokat tartalmazó polisziloxá­nök szintén használhatók. Az általában használa­tos vegyületek pl. Saunders J. H., Frisch K. C.: „Polyurethanes", New Yofk 1962, című szak­könyv I. részében a 33—61. oldalakon és az ott idézett szakirodalomban megtalálhatók. Poliizocianátként ismert vegyületeket lehet felhasználni [1. Siefken, Ann. 56í2, 75—136 (1949)]. A következő vegyületéket érdemes meg­említeni: tetrametilén- és hexametüéndiizocia­r.át, 1,4-ciklóhexándiizocianát, m- és p-fenilén­c'ilzocianái, 2,4- és 2,6-toluilén-diizocianát (vala­mint ezek izomer keverékei), 4,4'-difenilmetán­diizocianát, l,5^naftiléndiizocianát, p-xililéndiizo­cianát, 4,4'-diizocianátodifeniléter, difenil-2,4,4'­triizocianát, valamint feleslegben alkalmazott poliizocianátok di- és polioldkkal valamint kar­bamidokkal alkotott kis molekulasúlyú addíciós termékei vagy karbodiimid-, valamint izocianu­rát-csoportokat tartalmazó poliizociainátok. A 2. csoportba tartozó vegyületek közül a következő­ket említjük meg: víz, glikolök, mint etilénglikol, 1,2- és 1,3-propilénglikol, 1,4- és 2,3-butándiol, pentándiolok, hexándiolok, iaz alkil láncban 20-ig terjedő szénatomsaámú diolok, ciklonexándiol, adott esetben perhidráit xililénglikol, olyan gli­koléter vegyületek, amelyeket alkilénoxidoknak, mint etlilánoxid, propiMnoxid vagy etilénklór­hidrin, OH- NH- vagy SH-csoportokra történő íiddiciójával könnyen elő lehet állítani, pl. di-, tri- és polietilénglikoléter, tiodiglikol, mono-, di-, trietanolamin, N-metildi- vagy -monoetanolamin, N-fenil-, N-toluil-, N-ciklohexil-dietanolamin, N^/S-hidroxietilp(iperazin, hidrokinon bisz-/?-4hid­roxietilétere, ciklohexándiol, dioxinaftalin, 4,4'­dioxidifenilmetán, 4,4'-dioxi-2,2-difenilpropán, alifás vagy aromás di- vagy polikarbonsavak etilénglikolészterei, mint oxálsavdiglikolészter, maionsav-, borostyánkősav-, adipinsav-, tereftál­sav-, perhidrotereftálsav-diglikolészter, p-aminó­benzoesavglikolészter, diaminok, pl. hidrazin, karbodihidrazid, tereftálsavdihidrazid, p-feni­léndiamin, naftiléndiamin, p-aminobenzilalkohol, 4,4'-diaminodifenilmetán. Az ilyen vegyületek részletesebb leírását Hou­ben—Weyl: „Makromolekulare Stoffe II", Stutt­gart 1962 című szakkönyvben a 71—75, 79—34 és 87. oldalakon és Müller E. és társai: „Ange­wandte Chemie" 64 (195i2) 523—^531 o. folyóirat közleményben és az ott idézett szakirodalomban találjuk meg. A mikroporózus fóliáik előállítására a talál­mány szerint alkalmazandó kiindulási vegyüle­teket úgy választjuk ki, hogy azok poliaddiciója útján olyan poliaddiciós terméket nyerjünk, .,'. . amelynek szakítószilárdsága (DIN 53 328; na­gyobb, mint 50 kp/cm2 célszerűen nagyobb mint 150 kp/cm2 , Shore-A keménysége (DIN 53 505) nagyobb, mint 40, célszerűen (nagyobb, mint 60 és lágyulási tartománya (pl. Kofler paddal mérve, amilyet pl. a Houben—Weyl (1953); Ana­lytische Methoden, című szakkönyv a 789, 792. oldalakon ismertet) 100 °C felett, célszerűen 130 °C felett van. Ilyen poliaddiciós termékeket szol­gáltató kiindulási anyag kombinációkat pl. az Angew. Chemie 64 (1962), 5213—531. old. folyó­irat közlemény ismertet. További alkalmas kom­binációkat lehet előállítani oly módon, hogy a ki­indulási vegyületekből ismert módon erősen po­láros oldószerben, pl. dimetilformamidban, vagy az olvadéköntési eljárás szerint tömbben, poli­kondenzációs terméket állítunk elő. Az így el­készített formadarabok előzőekben említett fizi­kai tulajdonságait meg lehet vizsgálni. Ezenkí­vül filméken különböző oldószerek oldási tulaj­donságai is ellenőrizhetők. Az 1. és 3. csoportokba tartozó komponensek mennyiségi arányai széles határok között vál-35 tozhatnak. Általános szabály, hogy a 2. csoport­ba tartozó vegyület (láncnövekedést előidéző anyag) moláris mennyisége annál nagyobb lehet, minél nagyobb az 1. csoportba tartozó vegyület molekulasúlya. Az izocianát moláris mennyisége 4P a jelenlevő ÖH-, ill. NH-csoportok teljes mennyi­ségétől függ. Ha pl. az 1. csoportba tartozó ve­gyület molekulasúlya kb. 1500—3000, akkor a 2. csoportba tartozó vegyületet 1—5-szörös, célsze­rűen 1,5— 4-szieres moláris feleslegben lehet al-45 kalmazni. Ennek előfeltétele, hogy az izocianát (3) molekulasúlya kicsi. Izocianát előpolimerek, azaz 1. csoportba tartozó vegyület és kis mo­lekulasúlyú izocianátok reakciótermékei kiindu­lási anyagként történő felhasználásakor, az 1. 50 csoportba tartozó vegyületet el is lehet hagyni. A reakciót —40 és +200 °C, célszerűen 10— 150 °C között lehet végrehajtani. A poliadduktok oldódási, ill. duzzadása tulaj-55 donságai a találmány szerinti eljárás szempont­jából fontosak, mert az ismert poliuretén előál­lítása során erősen poláros oldószerben az oldó­szer egyszerű eltávolítása, pl. elpárologtatása út­ján csak vízgőzt át nem eresztő képződmények 60 állíthatók elő. Ezzel szemben a találmány sze­rinti eljárásban a poliaddiciót rossz oldószerben vagy rossz oldószert (a képződő poliuretán szem­pontjából) tartalmazó oldószerkeverékben hajt­t;S juk végre. 2

Next

/
Thumbnails
Contents