158137. lajstromszámú szabadalom • Eljárás N-karboxi-anhidridek és azok származékainak előállítására

17 158137 18 ki. Emiatt borát- és foszfát-puff erek nem használhatók, kivéve, amikor egyéb pufferekkel kombinálva kis mennyiségekben használjuk őket. A találmány szerinti eljárásban való felhasználás céljára különösen alkalmas puffer-rendszer az EDTA, vagyis etiléndiamintetraecetsav. Ezt a puffert úgy állíthatjuk elő, hogy az EDTA-t vízben felvesszük, rendszerint 1 mólosig terjedő koncentrációban, majd a kívánt pH beállításához elegendő alkálifémhidroxidot adunk az oldathoz. Ezt a puffert kívánt esetben fel lehet használni borát-puffer kis mennyiségeivel együtt is. Dekarboxilezés után a reakcióelegy főként a kívánt terméket, vagyis a bázikus aminosavat tartalmazó pepiidet és a higany(II)-ionokat tartalmazza, amelyek oldható sók alakjában a pufferrel társulva lehetnek. A higany(II)-ionokat szulfidként való kicsapással távolítjuk el a reakcióelegyből. Ezt legegyszerűbben úgy oldhatjuk meg, hogy hidrogénszulfidot vezetünk át az oldaton. A kicsapódott higany(II)-szulfidot célszerűen szűréssel távolítjuk el. Kívánt esetben a peptidet kromatográfiai úton vagy fagyasztva szárítással vagy egyéb alkalmas eljárással nyerhetjük ki az oldatból. Egy további változat szerint a reakcióelegyet puffer vagy egyéb bázis hozzáadásával meglúgosíthatjuk, és a találmány szerinti módon előállított peptidet magasabb peptiddé alakíthatjuk. Mindkét alternatívát ismertetni fogjuk a példákban. Az eljárás minden bázisos aminosavra felhasználható függetlenül attól, hogy azok a természetben előfordulnak-e vagy sem. Alkalmazható a savaknak L- és D-alakj aira, valamint racém elegy ékre is. Az eljárás nem befolyásolja a molekula szimmetriáját. A találmány szerinti eljárás egy további foganatosítási módja az N-karboxi-arginin-anhidrid és az N-karboxi-hisztidin-anhidrid savas addíciós sóinak előállítására vonatkozik. Közelebbről, a találmány szerint előállíthatjuk az N-karboxi-arginin-anhidrid és az N-karboxi-hisztidin-anhidrid hidrokloridját és hidrobromidját. A találmány szerinti módon előállított savas addíciós sók felhasználhatók az arginint vagy hisztidint vagy mindkettőt tartalmazó pepti4ek előállítására. Az N-karboxi-arginin-anhidrid savas addíciós sóinak előállítására irányuló korábbi kísérletek nem voltak eredményesek. A klasszikus eljárás, amelynek értelmében úgy állítanak elő N-karboxi-aminosavanhidrideket, hogy egy aminosavat foszgénnel reagáltatnak, az arginin esetében egyáltalán nem kielégítő, mert a kívánt termékből gyakorlatilag semmi nem képződik. Az N-karboxi-hisztidin-anhidrid-hidrobromid és -hidroklorid új vegyületek. Megállapítottuk, hogy ezeket a kívánt vegyületeket jó kitermeléssel lehet előállítani, ha megfelelően megválasztott halogénezőszereket ,argininnel vagy hisztidinnel reagáltatunk, feltéve, hogy az aminosav a-amino-csoportját olyan védőcsoporttal blokkoljuk, amely sztérikusan szabad, és képes pozitívabb töltés felvételére olyan módon, hogy a reakció közben lead egy elektronpárt. A találmány szerinti eljárásban alkalmazott halogénezőszerek a saykloridok és savbromidok előállítására általánosan használt típusú halogénezőszerek új osztályát képezik. Ide tartoznak például a tionilklorid és -bromid, a foszforpentaklorid és -pentabromid, valamint a megfelelő trihalogenidek. Utóbbiak közül a foszfortribromid a legelőnyösebb az alább részletesebben megtárgyalásra kerülő okok miatt. A felhasználható védőcsoportok közül megemlítjük az alkoxikarbonil- és aralkoxikarbonilcsoportokat, célszerűen 9-nél kevesebb szénatommal, amelyek sztérikusan nincsenek gátolva, mert az oxigénatomhoz kapcsolódó alkoxivagy araikoxi-csoport szénatomjához legalább két hidrogénatom kapcsolódik. Azon a kívánalmon túlmenően, hogy a reakciók közben pozitívabbá váljon egy elektronpár leadása révén. A legelőnyösebb alkoxikarbonil-csoport a metoxikarbonil-gyök, mert a legkönnyebben hozzáférhető, bár egyéb alkoxikarbonil-csoportokat is használhatunk. A találmány értelmében védőcsoportként felhasználható jellegzetes alkoxikarbónil-csoportok közül megemlítjük például az etoxikarbonil-, a propoxikarbonil-, az izobutoxikarbonil- és izoamiloxikarbonil-csoportot. A legelőnyösebb aralkoxikarbonil-csoport a benzoxikarbonilgyök, bár egyéb aralkoxikarbonil-csoportok, különösen a szubsztituált benzoxikarbonil-csoportok, így a metil- vagy etilbenzoxikarbonil-, metoxivagy etoxibenzoxikarbonil- vagy klór- vagy brómbenzoxikarbonil-csoportok is felhasználhatók. A benzilgyökön levő szubsztituensek akkor fejtik ki legkedvezőbb elektronikus hatásaikat, ha para-helyzetben vannak, bár ez nem lényeges. A kívánt védőcsoportok a megfelelő kloridokból vagy bromidokból, célszerűen a benziloxikarbonil-kloridból vagy a metoxikarbonil-bromidból származnak. Klorid használata esetén hidroklorid-sót kapunk. A bromidok hidrobromid-sókat szolgáltatnak. A p-nitrobenziloxikarbonil-kloridot és hasonló olyan vegyületeket, amelyekben a benzil-csoport szubsztituense erősen induktív hatást fejt ki, a találmány értelmében nem lehet felhasználni védőcsoportok kialakítására. Bár a találmány szerinti vegyületek előállítását eredményező reakció lefolyásának pontos mechanizmusa még nem teljesen világos, valószínű, hogy a reakció egy olyan közbenső terméken keresztül megy végbe, amelynek szerkezetét a benziloxikarbonil-csoporttal védett arginin esetében az V képlettel lehet megadni: 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 9