156491. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolószerkezet vasúti járművek sűrített levegővel működtetett fékberendezéshez

156491 azonban túl nagy depresszió kellett a kapcsolás megindításához. A találmány szerinti kapcsolóberendezés ezen depresszió csökkentésére azt javasolja, hogy a nyomólemezzel elmozdítható kapcsolatban álló 5 nyomórúd tengelye, három légtelenítő szelep tengelye által alkotott háromszögben, a nyomó­rúd tengelyével párhuzamosan képzelt hasábon belül van elrendezve, a harmadik légtelenítő szelep pedig ismert módon a tartaléktartállyal 1Q van összekapcsolva. A találmány szerinti helyes kivitel esetén a három légtelenítő szelep szárának vége egy sík­ban fekszik, az állandó nyomású kamra lég­telenítő szelepének tengelye pedig kisebb távol- 15 ságban van a nyomórúd tengelyétől, mint a másik két légtelenítő szelep tengelye. Ha a kapcsolás beindításához depressziót állítunk elő a fővezeték kamrájában, akkor az emelődugaty­tyú a nyomórúd közvetítésével az elmozdítható 2 o nyomólemezt a három légtelenítő szelep szár­végéhez szorítja. Minthogy a segédlevegőtartály és a tartaléktartály légtelenítő szelepei a nyo­mórúd tengelyétől távolabb vannak, a nyomó­lemez erre a két szárvégre támaszkodik, és 25 egyedül az állandó nyomású kamra légtelenítő szelepét emeli fel. Így a fővezetékkamrában a depresszió nagysága lényegesen csökkenthető. A szárvégek esetleges hosszúsági hibái ily mó­don hatástalanok maradnak, mert a mozgó nyo- CQ mólemez mindenkor a szárvégek által meg­határozott helyzetben helyezkedik el. Egy negyedik, ugyancsak a nyomólemez által működtetett légtelenítő szelep, amely a fék­hengerhez tartozik, a három további légtelenítő- 315 szelep tengelyei által alkotott hasábon kívül van elhelyezve. A negyedik légtelenítő szelep ülése magasabban van, mint a többi három légtelenítő ' szelep ülései, illetve annak szelepemelője rövi­debb. Így a negyedik szelep nyitóellenállása a 40 főlégivezetékben uralkodó vákuummal való mű­ködtetés esetén hatástalan. A találmányt részletesen kiviteli példán, raj­zok alapján ismertetjük, ahol az 1. és 2. ábra a találmány szerinti kapcsoló- 45 szerkezet kiviteli alakja négy légtelenítő szelep­pel. Az 1. ábra felső részében mind a négy szelep egy síkban fekszik, a 2. .ábra szerinti alaprajzon pedig a szelepek 50 egymáshoz és az emelődugattyúhoz viszonyított helyes állása látható. A rajzok szerinti kiviteli példán a kapcsoló­szerkezet egy szelepház 1 fölső részében a, b, r és c tengelyekben (lásd 2. ábra függőlegesen 55 van elhelyezve, a 2, 3, 4 és 5 jelű négy db lég­telenítő szeleppel, valamint a hozzájuk tartozó 6, 7, 8 és 9 jelű szelepülésekkel és 10 szelep­rugókkal együtt. A 11 csatlakozó csonkból cső­vezeték vezet az állandó nyomású kamrához, és gg az A vezérlőkamrához, ugyanakkor a B segéd­levegőtartáiy a 12 csatlakozó csonkon keresztül a 3 légtelenítőszeleppel, az R tartaléktartály pe­dig a 13 csatlakozócsonkon keresztül a.. 4 lég­telenítő szeleppel van összekapcsolva. Végül az gg 5 légtelenítőszelep a 14 csatlakozócsonkon ke­resztül C fékhengerrel van összeköttetésben. A négy darab 2, 3, 4 és 5 légtelenítőszelep egy­formán van kialakítva, ugyanúgy a 6, 7, 8 és 9 szelepülések is, a legutolsó azonban némileg magasabban van a szelepház 1 felsőrészében, mint a másik három szelepülés. A szelepház 1 felső részébe behelyezett 15 közfal biztosítja a szelepház 16 alsó részének helyes fekvését. A közifal központi 17 furattal van ellátva, amelyben egy 18 nyomórúd van szorosan vezetve. A 18 nyomórúd részére a szelepház 16 alsó részében is van egy 19 furat kialakítva, amelyben a 18 nyomórúd ugyan­csak szorosan vezethető. A 18 nyomórúd felső részének gömb alakú 20 végfelülete van, amely a 21 nyomólemezen fekszik fel. A 2, 3 és 4 légtelenítőszelep 22, 2;3 és 24 szárvégeinek az ábrán ábrázolt alsó helyzetében kicsi a játék, az 5 légtelenítőszelep 25 szárvégénél valamivel na­gyobb a játék a szelepszár-végek, valamint a 21 nyomólemez között. A 21 nyomólemez a 15 közfal 26 furatában olyan lazán vezethető, amely a nyomólemez ferde fekvését is 'megengedi. Az azonos nyomást a 21 nyomólemez mindkét oldalán a 27 furat biztosítja. A szelepház 16 alsó részének 28 furatában 29 emelődugattyú szorosan vezethető. Ez utóbbi­nak középső 30 furata 31 és 32 dugattyúkamrá­kat légmentesen választja el egymástól. Az áb­rán ábrázolt helyzetben 18 nyomórúd 33 záró­elemen át támaszkodik a 29 emelődugattyúra. A dugattyú és a nyomórúd mozgási intervallu­mát 34 és 35 ütközők határolják. A 36 szelep­házteret a külső levegővel a 37 furat köti össze. A 31 dugattyúkamra 38 csatlakozócsonkon keresztül L fővezetékkel, a 32 dugattyúkamra pedig 3i9 csatornán keresztül a 2 légtelenítő­szelep alatti 40 szelepkamrával áll összekötte­tésben. A 40 szelepkamra és a 36 szeleptányér között 4,1 gyűrűs fojtás van elhelyezve. A 32 dugattyúkamrában a 16 szelepház^alső­rész és a 29 emelődugattyú között 42 nyomó­rugók helyezkednek el. •A 43 működtető emelőkart 44 rugók szorít­ják a 16 szelepiház-alsórészben elrendezett gyűrű alakú 45 ütközőhöz, az emelőkar 46 és 47 fura­taihoz pedig 48 és 49 vonórudak kapcsolódnak csuklósan. Amint az a 2. ábrán látható, a 2 légtelenítő­szelep „a" tengelye és a nyomórúd tengelye közötti távolság kisebb, mint a ,,b", ,,r" és ,,c" szeleptengelyek radiálisán mért távolsága a nyo­mórúd tengelyétől. . A találmány szerinti kapcsolószerkezet mű­ködési módja az alanti fő funkciókban íríható le: 1. A fékterek ürítése az L főlégyezeték ürí­tése, valamint a 48 és 49 vonórudak egyikének rövid meghúzása útján, 2. az A vezérlőkamrából a túltöltés eltávolí­tása a 48 vagy 49 vonórúd rövid meghúzása útján, 9

Next

/
Thumbnails
Contents