152933. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés síküveg gyártására

152933 12 helyen, amely az üveg haladási irányát te­kintve közvetlenül a 37' válaszfal után van. Ezek a görgők megfogják a képlékeny szalag szélét, amint az elhagyja a 37' válaszfalat és így a görgők alkalmasak arra, hogy szélességét a kívánt módon megszabják, mi­közben annak vastagsága tovább csökken. A 41 és 42 görgők tengelyei ferde helyze­tűek az üveg mozgási irányához képest és a görgők foirgásirányát az 5. ábrán nyilak jelö­lik. A fémfürdőben ebben a negyedik szakasz­ban 43 hószabályozók vannak, a fürdő feletti térben pedig 44 hőszabályozókat helyezünk el, amelyek a 37' válaszfal és a 19 végfal között vannak. Ezek a hószabályozók úgy állítják be a fürdő hőmérsékletét a negyedik szakaszban, hogy megfelelő hőmérsékletesés keletkezik kb. 650 C°-ig a 23 kivezető résnél. Ily módon a 41 és 42 görgőket elhagyó képlékeny üvegszalag stabilizálódik, vagyis eléggé merev lesz ahhoz, hogy megtartsa alakját és így szélessége nem csökken tovább. A stabilizált szalagot ezután annyira lehűtjük, hogy ez a már hideg 45 sza­lag sérülés nélkül kiemelhető a fürdőből a 23 kivezető résnél, a 46 szállítógörgők segítségé­vel. Ezek a görgők a tartály kivezető végénél vannak egy kevéssel a 23 rés feneke felett. A 46 szállítógörgőkkel még 47 hajtógörgők is együttműködnek azon a helyen, ahol az üveg a fel nem rajzolt kemencébe lép be, hogy ilyen módon a lehűtött 45 üvegszalagra ezek a hajtógörgők húzóerőt fejtsenek ki. Ez a húzóerő a stabilizált és lehűtött 45 szalag közvetítésével átszármazik a képlékeny 40 üvegszalagra, amely a berendezés harmadik szakaszában van a fürdő tetején. Az említett hosszirányú húzóerők az ugyan­csak említett kemence felől indulnak ki és ele­gendő 'erősek ahhoz, hogy a szalagot a fürdő tetején állandóan mozgassák és emellett még gyorsulást is kölcsönöznek a képlékeny 40 sza­lagnak. Ezáltal jön létre a képlékeny üveg vastagságának kívánt csökkenése. A húzóerő részben arra használódik fel, hogy a képlékeny üveget vékonyítsa, a már,, merev 34' üvegsza­lag pedig a 35' és 36' görgőkkel együtt ellen­áll a húzóerőnek, vagyis ezek a részek mint­egy gátat szabnak a húzóerők továbbításával szemben. így az úszó 30 testhez már nem jut­nak el a hosszirányú gyorsító erők, amelyek a berendezés kivezető végénél és főleg a 41, 42 görgőknél indulnak ki. Lehet azonban a beren­dezést olyképp is megvalósítani, hogy ezek a görgők szabadon forognak, vagy lehet azokat nagyobb sebességgel forgatni, mint a 35' és 36' görgőket, hogy elősegítsék a képlékeny üveg keskenyedését. így a képlékeny 40 üveg­szalag elhalad az egymással szemben elhelye­zett 41 és 4,2 görgők között oly sebességgel, amely nagyobb mint a merev 34' üvegszalag mozgásának sebessége. Nyilvánvaló a fentiekből, hogy a szalag szé­lénél levő, kisegítő 41 és 42 görgők még to­vábbi hasonló görgőkkel egészíthetők ki, vagy­is lehet a szalag széle mentén egymásután több görgőt elhelyezni, melyek a haladás irá­nyát tekintve egyre növekvő sebességgel fo­rognak, hogy gyorsítsák a mozgásban levő kép­lékeny üveget. 5 Az olvasztott üvegből álló, úszó 30 test vas­tagsága állandó és az anyag egyensúlyi hely­zetben sík, egymással párhuzamos felületekkel haladva megtartja eredeti alakját. Ez az alak a 34' merev szalagnál is megmarad, sőt a kép-10 lékeny 40 szalag méretei is megmaradnak, de ezután keskenyítés következik, miáltal a für­dőből eltávolított és lehűtött 45 szalagnak ál­landó vastagsága van és minden torzítástól mentes. Az ilyen módon létrehozott és egy-15 mással párhuzamos felületek a kívánt módon fényesek, tehát a szakmában tűzben készített minőségnek nevezett üveget kapunk. A találmány értelmében az üvegszalagot keskenyíthetjük anélkül, hogy a fürdőn meg-20 olvasztariók, tehát nem kell e célból az olvadt anyag rétegét létrehozni, amelyet utólag me­revítünk és megfogunk. Ennek megfelelően a fürdő felszínére vitt üvegszalag eléggé merev lehet ahhoz, hogy a fürdőn továbbítsuk és 25 megfogjuk. A fürdő felszínére továbbított üvegszalag hőmérséklete a fürdő hőfokával •azonos, vagy közelítőién azonos lehet, mely esetben az üvegszalag hőmérséklete nem válto­zik számottevően annak megfogása előtt. Ha 30 viszont az üveget a fürdő hőfokánál maga­sabb hőmérsékleten juttatjuk a fürdőbe, majd­pedig az üvegszalagot fokozatosan lehűtjük ebben a fürdőben előrehaladása közben, akkor a lehűtés után következik az üveg megfogása 35 és szükség van a hűtőeszközökre is, amelyek a rajz szerint a vízhűtésű 32 hőszabályozókból állnak, de a leírt kivitelnél ezek el is hagyha­tók. Az üvegszalagnak a fürdőbe vitelét a leírt 40 szerkezetnél olyképp szabályozzuk, hogy . a meghatározott méretű szalagot beállított sebes­séggel mozgatjuk, de ehelyett eljárhatunk úgy is, hogy a megolvasztott üveget közvetlenül juttatjuk a fürdőre a 4 fenéknyúlványról, il-45 ietve az 1 előmelegítő kemencéből. Ilyen meg­oldásnál a 6. ábra szerint a 10 függesztett fal alkalmas arra, hogy szabályozza az olvasztott üveg beviteli sebességét, tehát a 12 fürdőre való adagolását, hogy az üveg ott a megol-50 vasztott 28 réteget alkossa. Az üvegszalagnak a találmány szerinti vé­konyítása olyan esetben is alkalmazható, ami­kor a megolvadt üvegből létesített úszó test mozgatható, nedvesíthető vagy nem-nedvesít-55 hető felületek közé van beszorítva. Ezeket a felületeket az úszó test érinti és azok a für­dőben hosszirányban helyezkednek el. Tekin­tettel arra, hogy az úszó üvegréteg a fürdőn előrehalad és ezek a mozgatható határoló fe-60 Kilétek ugyancsak egyidejűleg előre mozognak és a sebesség a réteg egész szélességén azonos, a rétegmozgás közben lehűl és megszilárdul oly mértékben, hogy megfogásra alkalmassá válik. A leírt módon az úszó rétegből létesí-65 tett merev szalag megfogása után ismét foko­e

Next

/
Thumbnails
Contents